Illiona 2016 jan. 12. - 23:47:54
(222765/239045)
Sziasztok!

kezdõdött egy uj sorozat, és már megvan a magyar felirat is, Moorin School címmel.
Igazi jó filmnek igérkezik, bár már volt hogy nagyon melléfogtam az elsõ benyomással.

Két nagyon fiatal fiú a fõszereplõ, az egyik anyuci-apuci gyenge akaratú, viszont tisztességes, ám kiszolgáltatott fia, a másik pedig egy elkényeztetett, sztárallûröktõl hemzsegõ, hallgathatatlan reppelõ, de süketségben szenvedõ ficsúr.

A véletlenek hosszú sora úgy hozza, bár egyikük sem akar, de végül mindketten a Moorin Intézetben kötnek ki, hogy ott egy évet tanuljanak.
A Moorin Intézet az erdõ mélyén, egy varázslattal õrzött helyen található, és talán keleti harcmûvészettel foglalkozik.
10/10
Ljerk 2016 jan. 11. - 23:29:46 10/10
(222764/239045)
Amit sejtettem tehát a leírásaidból, hogy kevésbé hozzák közel érzelmileg a szereplõket - inkább a történések és a külsõségek. A koreai sorozatokkal kapcsolatban igazad van. Ezért is nézek több japán sorozatot, mert kicsivel több a történelmi igazság (fõleg az állami televízió -NHK- taigáinál), és nem leterhelõ annyira érzelmileg.

Többek közt a Gou, Yae no Sakura vagy Takeda Shingen nagyon érdekes taigák.
Illiona 2016 jan. 11. - 23:26:19
(222763/239045)
A Dae Jo Young c 134 részest én a mult télen néztem végig, többször tartottam szünetet, de nagy kedvenc lett, az összes szereplõ, én itt találkoztam elõször Wu Zetien személyével.
A koreai ábrázolás ugye már a hatalmat megszerzõ és gyakorló Wut mutatja, és sokkal hatásosabb, erõteljesebb, mint a kínai.
A koreai szinésznõ kisugárzása nagyon is kiráylnõi volt, erõteljes hanghordozása, viselkedése, mozdulatai nagyon jól el voltak találva.
A kínai változatban egy kis bájoska megcsinált leányka egyenlõre, de majd meglátjuk, tud-e késõbb felnõni a feladathoz.

A Sillában Tokmán, Jukbang szerintem életük legjobb szerepét kapták, egy soha meg nem ismételhetõ lehetõséget. Éltek is vele.
Csilsuk pl azóta is számtalan szerepben láttam, de mindig csak olyan ripacskodó, itt volt egyedül, ahol igazi férfiként mutatkozott.
Nagy szerencséjük is volt azzal, hogy elsõk voltak sok nem koreai sorozatnézõ számára:
az elsõ jóslat, az elsõ eltitkolt gyermek, az elsõ nõi "alkirály', Misil, az elsõ nõi királynõ.
Igy könnyebb volt meglepetést okozni, megdöbbenteni, racsodálkoztatni.
A késõbbi sorozatokban is vannak jó forgatókönyvek, jó karakterek, jó szinészek, csak épp az ujdonság varázsa kopottabb jóval.
Én pl a Palota Ékkövét még nem néztem anno, a Sillával kezdtem.
Ha ujra kellene nézni valamit, most inkább a Dae Jo Youngot választanám mint a Sillát de ez nem kritika, csak egy mai vélemény.
10/10
offtopic
kimbin01 2016 jan. 11. - 23:11:31 10/10
(222762/239045)
Egy Mishillel és társaságával szemben mindenki erõtlennek hat. Ráadásul Jinpyeongban mûködnek a
gyerek-és fiatalkori reflexek. A félelem, és a tényleges hatalom elbirtoklása miatt, nem is tud szembeszállni
Mishillel.
Illiona 2016 jan. 11. - 23:03:52
(222761/239045)
A The Empress of China nemcsak kinai, hanem nagyon nagyon kínai sorozat.
Nélkülözi azt a mély drámai megoldásokat, és hatásokat, amik megvannak a nagy koreai sorozatokban.
Tele van látványos külsõségekkel, minden túldiszitett, néha már már csicsásnak mondható.
A kertekben mindenütt virágoktól rogyadozó bokrok, hatalmas aranyszinû szoborfélék.
A "mese" az szépen halad elõre, az eseményeket nemcsak bemutatják, de a dolgok hátterét is érzékeltetik.
Próbálják Wu Zetien életét ugy követni, hogyan lesz a jószándékú, nemes gondolkodásu lányból hatalomra éhes fúria.
Illetve még nem tartok ott, hogy egyáltalán bemutatják e a késõbbi Wu vérszomjas, hatalomért törtetõ személyét, vagy maradnak egy lightos mesénél. (most nem lestem bele a késõbbi részekbe).

Nagyon érdekes a kérdés, hogy miért van nekem pont erre a sorozatra szükségem?
Azon kívül persze, hogy érdekel maga a császárnõ élete, hiszen nem mindennapi nõ volt a maga korában.

2015-ben (összeirtam a facén egy felmérés miatt,) 61 sorozatot láttam. Ezek között voltak hosszú 50 részesek, és hosszabbak is.
Nem akarom azt mondani hogy megcsömörlöttem, mert az nem lenne igaz, de azért már sokszor elegem volt a klisékbõl, a ketten szeretünk 1 nõt, vagy egy fiút, mindig valaki annak a családnak a titokban született gyereke, stb...
Nincs annyi élethelyzet, amennyi sorozatot készitenek.
Ráadásul sok az uj sorozatok között a slendriánul összerakott alkotás, ami igazából már csak egy strigula a listán, de nem tesz hozza a lelkemhez egy pici jó érzést sem.

Ez a kínai sorozat is egyenlõre ugyanilyen. Viszont mivel nem is vártam töle többet, igy elégedett vagyok vele, elinditom, nézem, élvezem. Ennyi.
a képen Wu Zetien egy megdöbbentõ valamivel a fején. Egyébként tényleg ilyenek voltak a korabeli fejdiszek...
10/10
offtopic
kimbin01 2016 jan. 11. - 22:59:24 10/10
(222760/239045)
Imaginary Cat a címe, 8 részes, 30-35 perces részek.
Illiona 2016 jan. 11. - 22:35:45
(222759/239045)
Nem csak a kinai sorozatot nézem, abból naponta talán 1-2-3 részt, közben nézek koreait is.
Most fejeztem be a Flames of Ambition c 50 ! részes sorozatot.
Tetszett, de csak olyan 5 pontos a 10-bõl.
Túl sok volt benne a lelketlen kegyetlenkedés, és nem volt semmi ami ellensúlyozza.
Egy nõ, aki kislánykorában elhatározza, hogy gazdag lesz, és ehhez csak egy út vezet, fõleg hogy tanulni nem szeret, hogy gazdag férjet "szerez" magának.
Mindent és mindenkit feláldoz ennek a célnak az érdekében, soha nem néz vissza, soha nem gondolkodik, törtet elõre.
Boldogtalanná tett emberek sokasága szegélyezik az utját. Végül megkapja amit akar. Hogy boldog lesz-e ettõl, és elégedett-e? Mi lesz a büntetése, és egyáltalán megbünhõdik-e, vagy él boldogan egy hosszú elégedett életet gazdagon?
Hát ezt nem irom le, tessék megnézni!
A nõi fõszereplõ a sokfogú szinésznõ, aki a Bad Couple c soriban volt nagyon jó. Itt minden energiáját az kötötte le, hogy az arcába fésült haját folyamatosan félretartsa, de hát nem miatta néztem végig.
A másik, a fiatal szinésznõ nagyon kezdõ, és gyengécske, de majd belejön
http://asianwiki.com/Flames_of_Desire (ugyanaz a sori, csak épp más a cím)
Képen a fõszereplõnõ
10/10
Ljerk 2016 jan. 11. - 22:31:43 10/10 Előzmény Illiona
(222758/239045)
A királyi ház titkai topicban bori3 most vetíti a Dae Jo Youngot, amiben fontos szereplõ Wu Zetian - ez a sorozat elõrébb jár idõben.
10/10
Ljerk 2016 jan. 11. - 22:16:54 10/10
(222757/239045)
Jó kérdés, talán azért nem került szóba - mert nem volt ilyen. Egyedül Dokmán apjának felnõttkori változatába lehetne belekötni, mert bár jól hozza az erõtlen király szerepét, de az ellenkezõjét nem láttatja, azt hogy mégis tiszteletre méltó lenne - tehát, hogy miért akarták a hwarangok mindenáron megvédeni Mishil lázadásánál.
Illiona 2016 jan. 11. - 21:59:28
(222756/239045)
Sziasztok!
Micike, milyen régen nem jártál erre!
Látom, Lee Min Ho imádatod nem csökken! :)))

Ha érdekel ez a korszaka Dél-Koreának, akkor mindenképp ajánlom a East of Eden c sorozatot. Mindössze 54 részes, de az elsõ 3-4 rész után szinte eteti magát.
Egy egész korszakot ölel át, két gyermek születése idején kezdõdik, és már 30 éves körüliek, amikor véget ér.
A történet kezdetén még ezek az Európában csak maffiának mondanánk oligarchák uralják a társadalmat, mindent megengedve maguknak, és az élet minden területét átszõve müködnek, hatalmas vagyonokat felhalmozva, és bizony élet-halál uraként léteznek. 2 ilyen család életébe is beleshetünk.
Azonkívül van egy szegény bányász család, ezeknek a sorsa valahogy mindig koreai módon összetalálkozik, a felnövõ gyerekek mindenféle kapcsolatokat létesítenek, bomlasztanak fel, ujakat kreálnak.
A szinészek mind brilliánsak, a fõszerepben Song Seung Hun - nagy kedvencem- de a többi szereplõ is. Pl. a Mask c sorozat fõszereplõje itt hatalmasat alakít, más filmjeiben meg sem tudja ezt közelíteni - mert feladat kell ahhoz, hogy valaki felnõhessen hozzá!!!
Van egy anya pl. a sorozatban, tökéletesen alakitja a rossz anyát, és nem hittem el, hogy ugyanaz a szinésznõ aki egy másik sorozatban egy nagymenõ dámát alakit. Mintha nem ugyanaz az ember lenne!
A nõi fõszereplõ is nagyon jó, nem egy agyonfoglalkoztatott szinésznõ, most a Hwajungban is játszott azért, de alig van pár filmje, talán ez sem baj, könnyebb vele azonosulni.
a kép is az East of Edenbõl
offtopic
Mennyei Harmónia 2016 jan. 11. - 16:00:17 Előzmény Illiona
(222755/239045)
Szia Illiona, kedves! Köszönöm, hogy írod a film ismertetõjét, követlek, ha sokszor csendben és olvasó üzemmódban is. Hogy vagy? Ma még nem jártál erre, remélem, hogy Te is megírod, hogy mostanság miket nézegetsz.
A találkozón említettük, hogy így januárban fogunk nézni valamit közösen, úgy értem, hogy mindenki otthon és aztán kibeszéljük. De arra már nem emlékszem, hogy mire esett a választás. Meg tudnád mondani?
Várom majd a köv. rész ismertetõt, majd estefelé benézek.:) Köszönöm elõre is.

Ez a dal nagyon szomorú szerelemrõl szól, hát érdemes egy ilyen drága Úrnak ennyi könnyet hullatni?
Mennyei Harmónia 2016 jan. 11. - 15:54:24 Előzmény Ljerk
(222754/239045)
Ezek szerint érdemes Sillát akár úgy is végignézni, hogy egyszer Jusint figyelem, egyszer Jukbang-ot és így tovább, szereplõrõl szereplõre. És akkor kiderül, hogy a legkisebb szereplõ is fergeteges, gondolom. Arról már volt szó, hogy ki nem jó Sillában? Ki játszik rosszul? (Nem a rossz oldalt képviselõ rosszakra gondolok, hanem a rossz alakításra.)
offtopic
Mennyei Harmónia 2016 jan. 11. - 15:51:00 Előzmény micike_MSc
(222753/239045)
Látod, én közelben voltam, mégsem jutottam el. A linkeket is köszönöm, megyek megnézegetem õket.
offtopic
Mennyei Harmónia 2016 jan. 11. - 15:48:27 Előzmény micike_MSc
(222752/239045)
Kedves Micike! Nagyon szépen köszönöm, hogy megírtad!!! Látod, a régi filmek újra-újra nézegetése nekem is nagy passzióm. Sillát akár évente is meg tudnám nézni. Persze nem merem nagyon hirdetni, de nekem még nem lerágott csont, vagy imádom a csontot szopogatni, az is lehet. :))) De ezért van olyan kevés koreai film a megnézettek listáján. :)))
Azt nem is tudtam, hogy a KNG fórumon is volt filmvetítés, átkukkolok. Az már biztos, hogy az idei koreai filmhéten a Pirates-rõl lemaradtam és nagyon, nagyon sajnáltam, biztos nagyon jó lett volna a moziban isemrõsökkel találkozni és filmet nézni. :))) Illetve bocsánat.... mirõl is beszélek? Hisz az 2015ben volt, most meg már 2016ot írunk.
Az idézeteket is nagyon köszönöm, ezeket most elmentem, annyira találóak. Egyszer - talán a Chuno vetítése közben - többen is reagáltuk, hogy jó lenne ilyen idézeteket összegyûjteni. Biztos megbölcsült Libagoly lehetne így belõlem. :))) De az idõ, az idõ. Még egyszer köszönöm, hogy leírtad.
Mennyei Harmónia 2016 jan. 11. - 15:39:06 Előzmény kimbin01
(222751/239045)
Köszönöm, Kimbin, hogy megírtad! :) A fél órás sorozatnak mi a címe?
10/10
offtopic
micike_MSc 2016 jan. 11. - 15:36:00 10/10
(222750/239045)
Még egy hsz, aztán mennem kell:
Kedvenc barátaimtõl kaptam ezt a könyvet, nemrég sikerült is elolvasnom.
Rendkívül izgalmas olvasmány - egyszerre éreztem magam Orwell 1984-ében, miközben a lány a családja magas szongbun-rangja miatt (51 fokozatú kasztrendszer van Észak-Koreában) viszonylagos burokban, szeretõ családja körében nõtt fel, így a maga helyzetét - 17 évesen szökött el - mintegy lazán, könnyedén, gyermeki rácsodálkozással adja elõ (ebben pedig Kertész Imre Sorstalanságára emlékeztet).
Amikor megszökik, tkp. csak a kíváncsiság hajtja, hiszen a valóságról, az É-Koreán kívüli világról fogalma sincs. Viszont anyja jó kapcsolatai és apja rokonsága révén olyan emberekhez kerül Kínába, akik segítik, így mikor rájön, hogy nem térhet vissza, mégsem kerül olyan szörnyû helyzetbe, mint amilyenek az átlagos északi menekültek lehetnek.
Így is 10-11 évig tart, mire Dél-Koreába érkezik, nem is akárhogy!
http://www.libri.hu/konyv/david_john.a-lany-het-nevvel.html

Most megyek a dolgomra, nem tudom, mikor tudok erre járni legközelebb, addig is legyetek jók!
:))))
10/10
offtopic
micike_MSc 2016 jan. 11. - 15:20:07 10/10
(222749/239045)
A GB-rõl egy klipet muszáj idetennem - látványos és természetesen spoileres :)
Hát LMH itt már tényleg nem egy "cukifiú"...
https://www.youtube.com/watch?v=5sWwpOmkjZM
10/10
offtopic
micike_MSc 2016 jan. 11. - 15:10:32 10/10 Előzmény kimbin01
(222748/239045)
Szia! :)
A Gangnam Blues nekem nagyon tetszett, és nem csak LMH miatt. Bár az alakítása szerintem tökéletes (mit is mondhatna egy Minoz?). A film elején JongDae egy meghunyászkodó, alázatos, de vakmerõen bunyózó nyomortelepi rongyszedõ senki. Aztán miután GilSoo befogadja, családja lesz (bár õ csak fõnökként mert Gilsoo-ra tekinteni, sohasem apjaként, és fájdalmas amikor erre rájön) - és ahogy a bandázásból pénze lesz, aztán ahogy "menõvé" válik Min Madame mellett, úgy változik a behúzott nyakú, hajlott hátú Jongdae magabiztos, elegáns öltönyös kisfõnökké... (imádom LMH ruganyos léptû vonulását:)))))
(Természetesen már többször láttam a filmet és a telefonomon is tudom nézni bármikor - ha mondjuk nem jutok géphez itthon vagy éppen éjszakás vagyok.)

Na de hogy a filmrõl is szót ejtsek. :)
LMH miatt utánanéztem sok mindennek anno: a Gangnam Blues Yoo Ha gengszter-trilógiájának 3. darabja.
Az 1. egy középiskolában játszódik - Once Upon a Time in Highschoole (le van töltve, de nem tervezem, hogy megnézem).
A 2. a Dirty Carnival, amiben Jo InSung* játssza a fõszerepet, de ez a film a GB-hoz képest csak "belterjes" bandaháborúkról szól, nincs benne konkrétan politika. Ráadásul a GB-ban mintha a korábbi fõszereplõ jó és rossz oldalát szétválasztotta volna a rendezõ; JongDae sokkal szerethetõbb, mint JongKi (Kim RaeWon) - de errõl szerintem korábban már írtam.
(*Jo InSung volt a szintén YooHa által rendezett Frozen Flower testõrkapitánya ugyebár.)

Gangnam: miután minden érdekel, ami Korea, így sokat olvastam már az országról, a történelmen át a gazdasági fejlõdésükig mindenfélérõl (vagyunk ezzel így páran).
Ez a film - a SHARK történelmi hátterét is ismerve - éppen arról a korszakról szól, amikor hatalmas gazdasági fellendülésen ment át az ország, de természetesen nem a nép, hanem a politikusok akaratából. Ez máshogy egyébként sem megy, de az nyilván nem mindegy, milyen eszközöket használnak mindehhez.
Ami a korszakot illeti:
Park Jeong Heui (koreaiul: 박정희, szoros átírásban: Pak Csonghi, Kuhmi, 1917. november 14. – 1979. október 26.) dél-koreai politikus, az ország elnöke 1963 és 1979 között. Államcsínnyel került hatalomra 1961. május 16-án és a „Nemzeti Újjáépítés Legfelsõbb Tanácsa” nevû junta elnökeként vezette Dél-Koreát 1963-ig. Jun Boszon köztársasági elnök lemondásával lett Pak ideiglenes elnök 1962. március 24-án, majd 1963-ban Junt az elnökválasztáson legyõzte. Elnökként Dél-Korea gyors iparosodásával és modernizációjával foglalkozott, azonban kormányzati módszerei egyre tekintélyelvûbbé váltak. 1972-ben kezdeményezte az ún. „októberi jusin”-t (azaz októberi restaurációt) és megszüntette a nyílt elnökválasztásokat. 1979. október 26-án Kim Dzsegju, a titkosszolgálat igazgatója meggyilkolta.
Lánya, Pak Kunhje* 2013-tól Dél-Korea elnöke.
*Park GeunHye (hangul: 박근혜, handzsa: 朴槿惠; 1952. február 2.–) dél-koreai politikus, 2004 és 2006 valamint 2011 és 2012 között a konzervatív Nagy Nemzetpárt (2012-tõl Szenuri Párt néven) elnöke. A „három Kimet” (Kim Jongszam, Kim Dedzsung, Kim Dzsongphil) leszámítva az ország legbefolyásosabb politikusának tartják. 2012-ben megnyerte az elnökválasztást, így 2013 februárjától Dél-Korea elsõ nõi elnöke. (wikipédia)
http://kitekinto.hu/kelet-azsia/2012/12/26/diktator_lanya_nyerte_az_elnokvalasztast_del-koreaban/#.UtWVkPut29U
http://index.hu/kulfold/2013/02/25/letette_a_hivatali_eskut_del-korea_elso_noi_elnoke/

Emlékeim szerint Park elnök volt az, aki a japánoktól kapott hatalmas kárpótlási összeget az ország modernizálására fordította, központilag írták elõ, mely családi vállalkozásnak mit kell termelnie, hol kell fejlesztenie - ebbõl nõttek ki aztán a mai hatalmas csebol-vállalatok... (Csoma Mózes: Egy nemzet, két ország címû könyve, ill. a wikipédia is tele van ilyen infókkal)
A korrupció már csak hab a tortán - de ott legalább még ha kevesek gazdagodtak is, a fejlõdés vitathatatlan, hiszen Dél-Korea ma a világ vezetõ gazdasági hatalmaihoz tartozik.
10/10
offtopic
micike_MSc 2016 jan. 11. - 14:23:41 10/10
(222747/239045)
Ami a filmeket illeti: a novemberi 8. Koreai Filmhét kapcsán evett a sárga irigység rendesen. Pláne, hogy már a bp-i mellett Pécs, Szeged és Debrecen is vetített filmeket. Mélységesen elszomorít, hogy nincs itt Gyõr környékén annyi fan, hogy összehozzon egy ilyet... Még jó, hogy itt a neten szinte bármi elérhetõ. :)))
Viszont a filmhét kapcsán végre rászántam magam a Pirates megtekintésére - és nem bírtam végignézni még egyszer sem. Bár az igaz, hogy a felirat pocsék volt, ahhoz most letöltöttem egy javított verziót, de semmi szükségét nem érzem, hogy újrakezdjem, mert a film elsõ fele nem gyõzött meg. Talán csak az zavar, hogy fantasztikus kaland-VÍGjátéknak van eladva, miközben szerintem nem túl vicces. De azért egyszer majd biztos megnézem. :)

Viszont a Filmhét ajánlója http://www.koreaifilm.hu/filmlista/ alapján letöltöttem pár filmet, amik közül eddig csak a Tolvajokat láttam, de az nagyon bejött. :)
Ha az OJH-s Grand Heist/Nagy rablás az Ocean Eleven történelmi megfelelõje, akkor a Tolvajok a mai koreai. Rendkívül pörgõs, látványos, igazi koreai megoldásokkal ("Rossz álmot vettem"); de ha egy filmbe egy ilyen ajtón át lépünk be, az nem is lehet más... :))))
http://www.koreaifilm.hu/tolvajok/
10/10
offtopic
kimbin01 2016 jan. 11. - 14:21:29 10/10
(222746/239045)
Szia Micike!

Pont most fejeztem be LMH Gangnam Blues filmjét. Nem tudom miért nem tetszett azoknak, akiknek nem, mert
szerintem nagyon is jó film! Most itt nem a színészi játékra gondolok, bár abban sem találtam kivetnivalót,
hanem maga a történet, Korea 1970-es évekbeli arca tárul elénk, amely valóban ilyen volt.
Még most is léteznek ezeknek a bandáknak utódaik, összefonódás az alvilág, és a maffiák között,
korrupció, meg minden egyéb.Az emberek átverése, kifosztása, és itthon sincs ez másképp.