A tegnap este általam elõször látott Puritánok terjedelme és terjengõssége alaposan megviselte ülõizmaimat és türelmemet, de ez az én bajom és nem kritika, legfeljebb önkritika. Kurz: számomra sok benne a (zenei) üresjárat, a dramaturgiai üresjárat meg pláne sok, pont. Ugorgyunk.

A rendezéssel nem nagyon tudok mit kezdeni. Részben inkább a magyar feliratozást figyeltem, hogy a cselekménytelen cselekmény valamennyire lekössön, részben Aleszja Popova (\"Maria Callas\") színpadi funkciója (vagy funkciótlansága?) zavart, csakúgy mint a kórus jövés-menése, a jelmezek összevisszasága (díszlet- és jelmez: Gilles Gubelmann) és hasonlók. A múltkoraz egyik tévében a rokonszenves rendezõ (Némedi Csaba) nyilatkozott a produkciójáról. Már nem emlékszem, elmondta-e akkor és ott a rendezõ, mi a koncepciója. Amúgy(is) megette a fene, ha szájba kell rágni. Valamiféle \"hommage `a Callas\"-t véltem felfedezni, keretjáték-félével = elõadás-az-elõadásban vagy próba-a-Puritánokra-Callas-irányításával vagy mi, mindegy. (Mindegy?)

Riccardo Frizza megbízható, amolyan gut-bácsi típusú karmester, alighanem éppen olyan, amilyenre bel canto operák elõadásakor szükség van: precízen, biztos kézzel és biztos ízléssel vezeti a zenekart (Pannon Filharmonikusok), a kórust (Kolozsvári Opera Énekkara, karigazgató: Kulcsár Szabolcs) és szólistáit.
Közülük elsõ helyen a fénylõ csillagot, Jessica Prattot. Ez az énekesnõ mindent tud, tegnap este legalábbis mindent tudott, ami Elvira szólamához szükséges hangilag és ezzel a lényeget máris elmondtam. Mert ez a \"minden\" igen nagyon sok! Alakítása, már csak a fent említettek miatt is, nehezen értelmezhetõ és a mûvésznõ alkatilag sem éppen passzol szíve választottjához, de mit számít mindez ilyen hang, ilyen technika mellett? Még egyszer: mindent tud, ami Elvirához kell és vélhetõen más szerepekben és szerepekrõl is sokat (mindent?) tud. Francesco Demuro (Arturo) szintén zajos sikert aratott, amit számomra elsõsorban biztos magas regisztere, benne pazar magas hangjai tettek indokolttá (bár a várva-várt \"f\"-ben azért megbicsaklott a hangja), maga a matéria azonban nekem olykor (nem ritkán) bizony élesnek tûnt. Alekszej Markov (Riccardo) a MET-ben is énekli a nem igazán hálás szerepet, nagyon üzembiztosan, nagyon szép hangon...és nagyon szlávosan. Nem túl izgalmas áriája és fárasztóan túlméretes duettje külön említésre méltó. Bretz Gábor (Sir George...de nem Solti) -talán szólama miatt- lassacskán lendült bele a \"mókába\" -mi más a Puritánok, ha nem egy nagy móka?- de áriájában és a már említett duettben jól teljesített. A comprimario-szerepekben Sebestyén Miklóst (Lord Walton), Ninh Duc Hoang Longot (Brown) és Szántó Andreát (Henriette) hallhattuk.

Szép és érdemes este volt és szerencsére a színpadi emeletrõl se pottyant le egyik arra járó szereplõ sem. Elvira is megúszta, pedig neki ott a magasban még ájultan össze is kellett esnie, félig lelógva a mélybe