Az Alien minden idõk egyik legnagyobb scifi filmje, igazi klasszikussá vált az idõk folyamán, bátran nevezhetjük kultuszfilmnek.
Abszolút érdektelen, hogy milyen hibák, mai szemmel esetleg milyen elavult technikai megoldások vannak benne, ez a maga nemében egy megkérdõjelezhetetlen remekmû, amely az elsõ pillanattól az utolsóig leköti a figyelmet, elképesztõ, felszín alatti feszültség húzódik keresztül az egész történeten, a nyomasztó, az ismeretlentõl való félelem itatja át az egész filmet zseniálisan, Ridley Scottnak pedig, - aki rendezett életében elég sok "nagy" filmet, - szerintem ez a legjobb filmje. (Oké, versenyben van az elsõ helyért a Szárnyas fejvadásszal...)

A régi, nagy, klasszikus filmek újraforgatásából mindig baj lett a tapasztalatok szerint.

Mondok néhány példát, mindenféle mûfajból, ahogy éppen az eszembe jut.

Ben Hur. - Atyaúristen! A régi, 1960-as változat után, a nemrég látott új változat gyakorlatilag megmosolyogtató, élvezhetetlen, nagyságrendekkel gyengébb lett.
A King Kong legújabb változata sokkal látványosabb, mint a régi, 1977-es változat, mindent bedobtak, amit a legújabb számítógépes technikával meg lehetett csinálni, mégis, a régi sokkal izgalmasabb, rejtélyesebb, feszültebb, és mára szintén klasszikus lett, nem utolsósorban Jessica Lange miatt, míg szegény Naomi Watts egy helyeske, de abszolút felejthetõ, jelentéktelen kis figura, egy jó nagy szereposztási melléfogás volt neki adni a nõi fõszerepet.

De említhetem a "Pál utcai fiúk" címû magyar filmet is, a régi, 1969-es, egy zseniális, hibátlan remekmû, az új meg majdhogynem nézhetetlen, katasztrofálisan gyenge lett. Erre szokták azt mondani humorosan, hogy "ha szegény nagyanyám élne, õ is jobban megrendezte volna".

Aztán a Psycho régi, és új változata.
A régi, fekete-fehér, 1960-as film ma már filmtörténet, az új változatra meg a kutya sem emlékszik.
A Solaris címû film George Clooney-val elég jó lett, mégis, az eredeti, régi, Tarkovszkíj-féle változat, amely természetesen sokkal elavultabb technikai megoldásokkal készült, összehasonlíthatatlanul jobb, értékesebb, mûvészibb, egy igazi kultuszfilm ma már.

És a példákat hosszan lehetne még sorolni.
Vannak filmek, amelyek egyszer, valamikor, a körülmények szerencsés összejátszása folytán gyakorlatilag tökéletesek lettek, amelyekben minden "összejött", sikerült, és talán a rendezõ, a szereplõk, meg a stáb eredeti szándékán is túlmutatva, egyszercsak szuperfilmek lettek, klasszikusokká váltak, és egy idõ után kultuszfilmként kezdték emlegetni õket a kritikusok, a filmtörténészek, és nem utolsósorban a közönség is.

Ilyen mondjuk az újak közül a Tarantino rendezte Ponyvaregény, vagy a Leon, a profi, amelyek már most is filmtörténeti jelentõségû, egyszeri és megismételhetetlen alkotásokká, "kultuszfilmekké" váltak.

Mondok néhány régebbi filmet is, a példa kedvéért.
Casablanca, Ben Hur, A hét mesterlövész, Volt egyszer egy Vadnyugat, A Jó, a Rossz, és a Csúf, A piszkos tizenkettõ, A halál ötven órája, West Side Story, Elfújta a szél, Psycho, Tizenkét dühös ember, Ének az esõben, Pokoli torony, Óz, a csodák csodája, vagy az európai filmek közül mondjuk a Kifulladásig, A félelem bére, A profi, a Ballada a katonáról, Zorba, a görög, Egy asszony meg a lánya, Hamu és gyémánt, Szigorúan ellenõrzött vonatok, a magyarok közöl a Körhinta, Az ötödik pecsét, A tizedes meg a többiek...

Hatalmas lista, és még hosszan folytatható.
Ezeket a filmeket teljesen felesleges újból leforgatni, úgy sem lesznek, mert nem lehetnek jobbak, a végeredmény tízbõl tízszer sokkal gyengébb, jobb esetben, ha a rendezõ komolyan veszi a feladatát, akkor annyit talán elér, hogy maximum megközelíti az eredeti film színvonalát, de elérni, vagy pláne, meghaladni soha nem fogja tudni.

Az én személyes véleményem szerint az "A nyolcadik utas a Halál" címû filmnek az egész megvalósítása, a díszleteket, a zenét, a maszkokat, a szörnyet tekintve egy abszolút profi munka, ami még ma is megállja a helyét, sõt, felveszi a versenyt a manapság készült filmek szörnyeivel.
Jusson eszünkbe, hogy manapság, amikor gyakorlatilag mindent meg lehet valósítani egy filmben, amit csak elgondol a rendezõ, vagy a látványtervezõ, milyen nevetségesen gyerekes a legtöbb esetben a szörnyek külseje, a repülõ, szárnyas rémek, az óriáspolipok, a hatalmasra nõtt gyíkok, patkányok, megapiranhák, denevérek, óriáscápák félelem helyett inkább mosolyt váltanak ki a nézõbõl.
Azokban a filmekben pedig, amelyek valóban félelmetesek akarnak lenni, a szörnyek külseje érdekes módon, nagyon sokszor rendkívüli módon hasonlít a Gieger által tervezett Alien külsejére.
Mintha a mai maszkmesterek még mindig õbelõle élnének, õhozzá nyúlnának vissza, õbelõle merítenék az ötleteket.
Szerintem ez sem lehet véletlen.

Amikor annak idején 1960-ban bemutatták a West Side Story-t, a világ koreográfusai hosszú évekig megéltek az abban a filmben látott, forradalmian új, korszerû, addig szokatlan tánclépésekbõl és figurákból.

Az Alien-t - remélem - senkinek sem fog eszébe jutni újraforgatni, felturbózni különbözõ "korszerû" jelenetekkel, mert hamvába holt kísérlet, nevetséges próbálkozás lenne az egész.
Amit az emberi pszichében rejtõzõ, belsõ félelmekrõl, az összezártságról, a sötétségrõl, az ismeretlentõl való rettegésrõl, a megvalósult, gyerekkori rémálmokról a film nyelvén el lehet mondani, azt az Alien egészen magas színvonalon, és a pokol minden mélységét bejárva mutatja be.
Messze túlmutat az olyan mûfaji kategóriákon, mint a scifi, vagy a horror, szerintem idõnként már-már a mûvészfilmek színvonalát elérõ, scifi környezetben játszódó, horrorisztikus elemeket is tartalmazó, de alapvetõen pszichodráma lehetne talán a megfelelõ meghatározás, ha már mindenképpen be akarjuk sorolni valahová ezt a filmtörténeti remekmûvet.
Teljesen egyértelmûen 10 pontos alkotás, bár még ezzel is bajban vagyok, hiszen hány pontra lehet értékelni Liszt Ferenc zongorajátékát, József Attila költészetét, Leonardo Da Vinci festészetét, Latinovits Zoltán színészetét, Nizsinszkíj balettmûvészetét, Karinthy Frigyes humorát, vagy Usain Bolt gyorsaságát?...