nuiii szept. 10. 15:06:30
(127/127)
Korrekt film, a vége kicsit csalódás, de egynek jó.
10/10
Mizantropeee jan. 30. 16:00:52 10/10
(126/127)
Szeretem, többször megnéztem. Azt viszont nem értem, miért kellett megvágni.
7/10
The Cortez 2023 nov. 16. - 23:44:33 7/10
(125/127)
Misztikus noir-thriller, amelyben Polanski vissza nyúl az okkultizmus, sátánizmus, boszorkányszekta témákhoz, így a végeredmény kissé a Rosemary + az A kínai negyed keveréke.
Az alapsztori zseniális, a nyitójelenet mesteri, az intro kreatív, illetve hipnotikus, a játékidó egész első felében faszán működik a rejtélyes cselekmény meg a paranoidabb hangulat, ám a másodikban paródiába, gigyi-gagyiba kezdünk hajlani, a lezárás pedig egyenes mélyrepülés. Többször zavarosak, egyben hiteltelenek az események, de a horrorrajzok legalább kellemesen ijesztőek.
Depp kiváló a piázós-láncdohányos könyvdetektív szerepében, az őrangyalt/bukott angyalt játszó Seigner nála jóval gyengébben muzsikál, viszont a kevés jelenetet kapó Lena Olin mindig feldobja a show-t. A helyenként erotikus alkotás elegáns kisugárzású, amihez a stílusos operatőri munka, valamint az igényes képi világ is nagyban hozzájárul.
5/10
Révész István 2023 aug. 01. - 19:32:29 5/10
(124/127)
Az eleje bíztatónak indul, de aztán egyre laposabbá válik és a végén már untam. A vége olyan semmilyen, nem volt már koncepció. Na és ami teljesen hiteltelenné teszi a filmet: Egy millió dolláros, 300 éves könyv felett dohányoznak a nagy szakértők, bort isznak felette,
semmi gumikesztyű, összefogdossák. Magával hurcolássza a főhős, pedig sok ember meghalt már miatta. Ez így nagyon hihető. Hülyének néznek minket a film alkotók.
10/10
tóthlászló 2023 febr. 10. - 10:19:01 10/10
(123/127)
Polansky igazán nagyot dobott.
6/10
Lámai Dala 2022 febr. 23. - 21:27:57 6/10
(122/127)
Alapvetően ez 1 Bayerische Motoren Werke és Shell reklám(film).
Polanski papa talán legszarabb filmje.
Mindenki jobban járt volna, ha a gonosz manifesztációját Lena Olin játszotta volna és nem Polanskiné.
Na mind1, LO és Frank Langella miatt 6 csillag.
Ja igen, a kőgazdag öreglányban annyi szeretet és melegség van, mint 1 döglött patkányban.
2/10
kékibéla 2022 febr. 23. - 21:03:12 2/10
(121/127)
Elég nulla. Főleg a vége. De úgy általában is tipikus amcsi szemét.
1/10
Szegényanyád 2022 febr. 19. - 23:27:12 1/10
(120/127)
Ritka sz@r film. De azért nézzétek meg, szépen világít.
8/10
vargama 2021 aug. 21. - 11:02:39 8/10 Előzmény Zitandi
(119/127)
Akkor kiegészítem az előzőeket, némi spoleres tartalommal:

Ide írd a spoileres tartalmat


A lényeg, mindhárom könyv eredeti. Bennük kilenc kép (3+ 3 +3), amit Lucifer rajzolt. De az utolsó hamisítvány. így Balkan (Corso megbízója, minden rossz okozója, aki mind a kilencet megszerezte), megég az általa gyújtott tűzben.
Corso megtalálja a hiányzó rajzot (éppen felújítás van a két öreg könyvkereskedő, a Ceniza testvérek boltjában, a szekrény tetejéről esik le. A véletlenül mellé szegődött nő van a rajzon, aki maga az ördög)
így Corsonak nyílik meg a kilencedik kapu az Árnyak birodalmához.
4/10
Zitandi 2021 aug. 20. - 14:25:07 4/10 Előzmény vargama
(118/127)
Jobb lenne, ha a filmből is kiderülne, hogy miről szól, sajnos nekem nem jött át a vége. Az állandóan bárgyú arcot vágó és sejtelmesen mosolygó - végül is nem tudom hogy ki volt - nő nagyon irritáló volt számomra.
A cigivel antik könyvet nézegető jelenetek kiverték nálam a biztosítékot. :)
8/10
vargama 2021 júl. 03. - 17:20:27 8/10
(117/127)
Lekötött a film, pont annyira misztikus, ami még elmegy. Egy újabb remek Polanski rendezés. Johnny Depp játéka kiváló. A fényképezés és a zene is nagyon jó.
Utána elolvastam a tartalmát a Wikipédián. Mindenképpen megér néhány percet, és helyére kerül, ami nem teljesen volt világos.
10/10
bosszantosz 2021 jan. 04. - 07:32:46 10/10 Előzmény Jenõ bácsi
(116/127)
Igazad van! Engem is nagyon zavart!
8/10
kettyo 2021 jan. 04. - 03:20:48 8/10
(115/127)

Szóval hát valószínűleg sikerült megidézni Lucyt, csak hát nem vették észre. Ez aztán a rácseszés 🙂


8/10
kettyo 2021 jan. 04. - 03:00:14 8/10
(114/127)
Meg mondjuk...

a csaj repült is ugye párszor... először azt hittem boszorkány, de aztán a vége felé már kezdtem úgy érezni, hogy ő Lucifer, és azért repül, mert hát ugye angyal. Az sem volt rossz húzás, hogy szép nőként jelenik meg, ez nem igazán jellemző sem a filmművészetben, sem máshol. Az is feltűnt, hogy feltűnően nem félt soha semmilyen körülmények között, mindig ott volt a szája sarkában egy mosoly, még mikor vitték le őket kivégezni a pincébe, akkor is.


8/10
kettyo 2021 jan. 04. - 02:23:38 8/10
(113/127)
Szerintem nagyon jó film. Különösen tetszett, hogy ezredfordulós ugyan, de mégis abszolút klasszikus filmstílusban készült, olyan mintha egy 70-es évekbeli film lenne. Szerintem nincsenek is benne vizuális effektek, csak valódi díszletek, ettől olyan szép.

Jóval könnyedebb darab, mint a hasonló stílusú és tematikájú Ómen, de ez nem is feltétlenül baj. Az Ómen bár kétségtelenül a kategória legjobbja, de annyira kemény a történet, hogy ahhoz egy hangulat kell, hogy az ember nekiüljön megnézni. Ennek viszont szerintem bármikor neki lehet kezdeni.

Nem tudom amúgy, hogy jól értettem-e, mivel a film nem rágja teljesen a szánkba a dolgokat - ami szintén nem baj - mindazonáltal én úgy vélem, hogy

a zöld szemű nő, aki Deppet végigkíséri útján, az Lucifer. És azért tudja hol van a könyv utolsó eredeti lapja, amit senki sem tudott, mert ugye ő a szerző. Vannak benne olyan elejtett megjegyzések is, minthogy "amíg én vigyázok rád, nem eshet bajod" stb. Szóval szerintem Lucy már eleve Deppet választotta ki a feladatra, az eseményeket pedig úgy irányította, hogy Depp teljesíthesse azt, eredetileg akaratán kívül, majd miután végül beleszeretett a nőbe (angyalba), már tudatosan.



6/10
almond01 2020 júl. 28. - 10:37:28 6/10
(112/127)
Az alaptörténet kicsit gyerekes, de a cselekmény ahogy alakul, fenntartotta a figyelmem végig. Volt benne izgalom. Nekem egy egyszer mindenképpen nézhetős film. Depp hozta a tőle elvárhatót, a többi szereplő is jól játszott szerintem.
8/10
doktormacko1 2020 jún. 04. - 22:07:35 8/10
(111/127)
8 / 10 Mindenen lehet fanyalogni , de nekem tetszett.
k11zoltan 2019 dec. 04. - 22:50:35 Előzmény jetset
(110/127)
Régen láttam már, és én is úgy emlékeztem, hogy akkoriban nem értettem teljesen.
Most viszont másodjára nézve, érthető film.
Nem nagy szám, de meg lehet nézni.
Jenõ bácsi 2019 aug. 22. - 21:34:09
(109/127)
A millió dolláros könyvet kézbe venni csak égő cigarettával a kézben lehet! Most nézem, és szinte fájdalmas! Még az antikvárius és a könyvkötő is csak így tudja megnézni. Tudom, hogy ezen nem lehet segíteni, de ez nagy hiba.
2/10
jetset 2019 jún. 27. - 10:55:26 2/10
(108/127)
Tipikusan buta embereknek való film, akiknek a teljesen logikátlan fordulatok is tetszenek, hogy hú mekkora csavar! Értelmetlen katyvasz, nincs vége. Felesleges időpocsékolás.