km.: Perényi Miklós (gordonka), vezényel Hámori Máté
Kurtág: ..quasi una fantasia..., op. 27/1
Haydn: |f-moll szimfónia, „La passione", Hob. I:49
Dvořák: Csellóverseny, op. 104
A világ sokszor úgy működik, mint a tenger: felszínre dobja a szemetet, PET palackot, kőolajszennyezést, mocskot – míg mélyen, fénytől, emberektől elrejtve őrzi igazi kincseit. Perényi Miklóst múltkor a Déli Pályaudvar előtt láttam ácsorogni, gondolom, várt valakit, taxit, ilyesmi, hátán a csellója, befele néz, az alázat élő szobra. Az emberek mérgezett egérként szaladgálnak körülötte, nyilván senki nem tudja, ki ő. Kurtág dettó: koncertre jár, hallgat, véleményez, remekművet ír még kilencvenen túl is, de egy kereskedelmi híradóba nem férne be ő és „avítt” művészete. Köztünk járó óriások ezek az emberek, korunk kulturális csúcsteljesítményei, de arcukat, nevüket csak pár százan ismerjük. Jobb ez így, viszonylagos békében hallgathatjuk a zenéjüket, ilyenkor nem baj, ha elefántcsonttoronynak tűnik a Zeneakadémia: néha élvezni kell a kiválasztottság érzést: én élőben hallhatom Őt, akit csodálva századunkat próbálja majd megérteni egy gyerek 2157-ben.
A koncert előtt 17.45 órakor a Zeneakadémia Nagytermében a koncerthez kapcsolódó Beavató előadást tartunk, melynek házigazdája Eckhardt Gábor zongoraművész, zenepedagógus.
Az "Út a zenéhez" sorozat hetedik koncertje
