Volt idő, amikor még elképzelhetetlen lett volna, hogy mindenki kedvenc Tom Hankse negatív karaktert játsszon el. Aztán jött Sam Mendes és A kárhozat útja – és semmi sem változott.
A régi filmes klisé szerint egy bérgyilkos, aki foglalkozás szerint öl embereket, és nem csak jókat vagy rosszakat, hanem bárkit, akire megbízást kap, egy adott pillanatban megpillant egy lányt, nőt, kisgyermeket, kölyök palotapincsit, megremeg a ravaszon az ujja, és nem tud lőni. Aminek végzetes következményei lesznek, korábbi kenyéradói, sőt, barátai egyik pillanatról a másikra halálos ellenségei lesznek, ő pedig egy vadidegen miatt viszi vásárra a bőrét, a vége pedig az, hogy vagy mindenkit meg kell ölnie, vagy ő hal meg. Ez A kárhozat útja (2002) lényege, de van egy kis különbség.
Valamikor az 1930-as évek legelején járunk, és hősünk, Michael Sullivan (Tom Hanks), bár első ránézésre tisztességes polgár és jó családapa, valójában az amerikai ír maffia bérgyilkosa, főnöke, John Rooney (Paul Newman) pedig szinte fiaként kezeli – annál is inkább, mert a saját fiáról tudja, hogy egy megbízhatatlan, kegyetlen gazember. Csakhogy Sullivannek is van egy fia, aki egyszer a szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, és az apja hiába garantálja a hallgatását, bérgyilkosok indulnak utánuk, végezve a család többi tagjával. Hősünk az olasz maffiával szövetkezve vágna vissza, ám azok is elárulják – és kiben bízhat az ember, ha már olasz gengszterben sem?
Bár a történet számos megtörtént eseményen alapszik, és több valóban élt személy élete – és halála! – szolgált kiindulópontként, A kárhozat útja meglepő módon képregény-feldolgozás, ami meg is látszik borongós képi világán. Az Amerikai szépség révén ekkor már világhírű brit rendező, Sam Mendes biztosra ment. Tökéletes látványvilágot épített fel – van olyan jelenet, amiben több, mint 120 korabeli autócsoda vonul fel -, nagyszerű történetet hozott össze, teli mély szimbólumokkal, és persze a legfontosabb, hogy olyan színészekre bízta a főszerepet, mint Hanks és Newman, illetve az ekkor már elismert, de még nem világhírű Daniel Craig az ír maffiafőnök fiaként - és Jude Law. Utóbbi az a kérlelhetetlen, visszataszító külsejű bérgyilkos, és nyilván nem véletlen, hogy a jóképű Law-t változtatták át sárga fogú, kese hajú, sápadt szörnyeteggé, aki valójában hősünk antitézise, az, akivé ő is válhatna, ha nem tartja szem előtt saját emberiességét.
Mert itt minden az erkölcsi döntésekről szól, arról, ki marad hű önmagához és kit változtat meg az, amit csinál. Law karakterét, aki magát fotóriporternek álcázza, sőt, áldozatairól mindig fényképet készít, a harmincas évek legfontosabb bűnügyi riporteréről, Arthur "Weegee" Felligről mintázták, igaz, ő nem ölt embereket. És érdemes figyelni, mert a Hanks kisfiát játszó, a szerepet több ezer versenytársa elől elhappoló Tyler Hoechlin nem tűnt el, sőt, ő lett az új Superman a Supergirl című sorozatban.
