Vadon János: Az a legdurvább, amikor rájössz, hogy miért öltek meg

Így beszélt Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című műsorban való szerepléséről a műsorvezető.

Az Árulók - Titkok a kastélyból című kibeszélő műsorban rengeteg érdekesség hangzott el, amiből összeszedtünk párat. Nyári Gábor szenior kreatív producer mesélt a castingról, ami az első és a második évadot elnézve sem mondható éppen sablonosnak. Sőt!

Ennek az az oka, hogy erre a műsorra, illetve játékra alkalmasnak kell lenni. Nem elég jó karakternek lenni, egyszerűen tudnia kell a játékosnak nyomozni, színlelni és akár hazudni is.

Kiderült, hogy ugyan játéknak nevezzük azt, ami Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban című műsor alapja, de valójában egyáltalán nem játék. Ezt erősíti az is, hogy nem egyszerűen kiszavazzák az embert, hanem száműzik. Nem csak kiesik a játékból, hanem megölik. A halállal pedig nagyon nehéz megbirkózni. Vadon János ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy pontosan tudja, hogy miért van ott az a láda, hogy mi szerepel abban a levélben, de az utolsó pillanatig küzd legbelül, hogy ennek semmi értelme, vele ez nem történhet meg, még nem halhat meg.

Ezt a  pszichikai terrort enyhítik a napi próbatételek. Kivéve talán akkor, amikor élve eltemetnek valakit. A próbatételek talán feleslegesnek tűnnek, de valójában fontos szerepet játszanak a szereplők életében. Nyári Gábor rávilágított, hogy itt a folyton széthulló csapatkohéziót kell megerősíteni. Kellenek ezek az önfeledt pillanatok, amikor nem egymás ellen, hanem egymásért küzdhetnek.

Vadon János egy kígyóveremhez hasonlította magát a játékot.

Össze vagy zárva lábatlan gyíkokkal meg fekete mambákkal, de te nem vagy hüllő szakértő. És amikor néha kiszabadulhatsz ebből a veremből, akkor fellélegezhetsz. 

De nem is ez a legdurvább, hanem az, amikor a műsorból végre megtudod, hogy miért te lettél a gyilkosok áldozata. 

A teljes beszélgetést itt lehet megtekinteni. Az új rész és az új vendég pedig vasárnap 19:50-kor érkezik a PORT.hu-n!