Eredetileg ugyanis nem is Angelina Jolie és Denzel Washington lettek volna ennek a kultikus kriminek a főszereplői.
A '90-es éveket sokan máig Hollywood egyik legjobb és legtermékenyebb időszakának tartják, nem véletlen, hogy a PORT.hu-olvasók is számos ebből a korszakból származó klasszikust beszavaztak a TOP100-as listánkba A remény rabjaitól a Vissza a jövőbe 3-ig. Ez volt egyebek között a sorozatgyilkosos thrillerek nagy korszaka is, amikor mindenki A bárányok hallgatnak és a Hetedik sikerét akarta meglovagolni – még a jó Bud Spencer is!
De így volt ezzel Phillip Noyce is, aki maga is óriási Hetedik-rajongó volt, és annak ellenére vállalta el A csontember rendezését, hogy tudta jól: ez a filmje sosem lesz olyan kultikus mű, mint David Fincher thrillere.
A Halloween napján született, 2016-ban elhunyt legendás pofonosztó 1997-ben A végső határ című korhatáros filmmel lovagolta meg A bárányok hallgatnak sikerét.
A csontember történetet bizonyára sok olvasónk ismeri: a kiváló Lincoln Rhyme nyomozó (Denzel Washington) egy tragikus baleset következtében betegágyba kényszerül, és úgy érzi, véget ért számára az élet. Ekkor bukkan fel egy őrült sorozatgyilkos, aki különös ravaszsággal bánik el áldozataival. Rhyme végre méltó ellenfélre akad, csakhogy mozgásképtelensége miatt egy másik nyomozóval kénytelen együttműködni. Ameliát, a fiatal és tapasztalatlan rendőrnőt (Angelina Jolie) jelölik ki mellé, akivel muszáj nagyon hamar közös nevezőre jutnia, mielőtt újra lecsap a magát Csontembernek nevező mániákus gyilkos...
Bár Denzel Washington és Angelina Jolie kiváló nyomozópárost alakítottak A csontemberben, nem sokon múlott, hogy másokért izguljon a néző...
A rendező, Phillip Noyce ugyanis korábban olyan kasszasikereket jegyzett, mint a Férfias játékok és a Végveszélyben, így sokáig Harrison Ford is esélyes volt az ágyhoz kötött nyomozózseni szerepére. Sőt, nemcsak ő, de Al Pacino is (ám ő végül Michael Mann szintén 1999-es kultfilmjét, A bennfentest választotta ehelyett). De Nicole Kidman és Demi Moore neve is szóba került Amelia Donaghy rendőrnő szerepével kapcsolatban, mielőtt a Universal Pictures producerei Angelina Jolie-t választották volna.
Bár a film nem teljesített rosszul a kasszáknál, a 151 milliós bevétele azért messze elmaradt a '90-es évek végén a korszak olyan nagyágyúitól, mint a Baljós árnyak vagy a Hatodik érzék, amelyek már akkoriban is bőven félmilliárd dollár fölötti jegybevételt produkáltak. A lapok hasábjain is elég kedvezőtlen kritikákat kapott A csontember – idehaza például a Filmvilág is alaposan lehúzta. Íme egy rövid részlet Köves Gábor cikkéből, ami a patinás mozimagazin 2000/03-as számának Láttuk még rovatában jelent meg:
Azért szégyenkeznie így sem kellett nagyon, A Csontember Jonathan Demme A bárányok hallgatnakjára hajaz, de választott példaképével ellentétben nem borzongat, csak ijesztgetni próbál. (...) A gyilkos motivációja nem meggyőző, a gyilkossági szál sietős elvarrása és az indokolatlan magánéleti feloldozás erősíti gyanúnkat, hogy a befejezés megírásakor a forgatókönyvíró már következő »műve« kezdő sorain gondolkodott.