Ha az ember spermát ad, már elnézést a szóhasználatért, akkor arra illik emlékeznie, különben pár év múlva szembejön egy kiskölyök, aki túlságosan is hasonlít ránk, és jönnek a bonyodalmak! mint Jason Bateman és Jennifer Aniston esetében!
Nagyon úgy tűnik, hogy Jason Bateman szeretik az olyan történeteket, amikben valamiféle testcsere vagy testnedv csere történik, hiszen kevesebb, mint egy év alatt két ilyen filmet is forgatott. Talán az ilyesmi pont arra jó neki, hogy kicsit kilépjen a kissé tesze-tosza átlagember karakteréből, amit mindig játszik. A Testcserében (2011) ő és Ryan Reynolds cseréltek szó szerint testet, a Sejtcserés támadásban (2010) pedig ő maga cserél ki egy bizonyos kis konténert, aminek hatására egy bizonyos valaki nem az lett, akire számítottak. Ha ez így kicsit bonyolultan hangzik, akkor rögtön elmagyarázzuk, mi történik.
Kassie, az okos, vidám, szingli lány (Jennifer Aniston), aki a kissé idegbajos (értsd, eléggé szorongó alkat) legjobb barátja, Wally (Bateman) határozott ellenkezése ellenére végképp úgy dönt, itt az ideje egy babának, még akkor is, ha ezt saját magának kell is megoldania egy sármos "önkéntes" spermadonor, Roland (Patrick Wilson) apró kis segítségével. Kissé szokatlan módon
Kassie amolyan megtermékenyítő bulit, inszeminációs party-t tart,
amire Wally is hivatalos, aki persze titokban szerelmes a lányba, és attól is szorong, hogy végleg elveszíti őt, és attól is, hogy Roland mennyivel jobb pasi, mint ő. Be is rúg, mint a csacsi, és részegen leveri a kis tégelyt, amiben a feladatukra váró pici spermák úszkálnak. Hogy ne derüljön ki a dolog, „pótolja” a mintát, és másnapra már semmire nem emlékszik. Aztán eltelik hét év, amikor is Kassie és csemetéje visszaköltözik New York-ba, és vele van Roland is, akivel közben összemelegednek. Wally végre megismerkedik Kassie koraérett, és furcsa módon szintén némileg ideggyenge kisfiával.
A film legjobb része nyilván nem a hirtelen felindulásból elkövetett spermacsere, hanem az a folyamat, amire Wally végre rájön, hogy a Sebastian nevű kissrác az övé. és mire összeszedi magát annyira, hogy ezt Kassie-vel közölje. Batemannek pedig most is jól áll a neurotikus kisember figurája, aki ráadásként megkapja a saját minimását.
Azt nem mondom, hogy közte és Aniston között vibrálna a levegő,
de ez a sztori nem is elsősorban a románcról szól – bár romantikus vígjáték -, hanem a váratlan apaságról és az apa-fiú kötődésről. És ez jól is sikerült, a nagy neurotikus és a kisneurotikus párosa nagyon vicces. Ahogy egyébként Patrick Wilson is vicces kevés vígjátéki szerepeinek egyikében, de pont azért az, mert halálosan komolyan játszik.
