A pincében semmi jó nincsen, de mi van, ha odakint is csupa veszély vár az ember lányára? És mi van, ha nem tudjuk, melyik veszély a nagyobb?
A Cloverfield Lane 10 volt 2016 igazi meglepetésfilmje, hiszen az első, amúgy fantasztikus előzetes megjelenéséig a legtöbben azt sem tudták, hogy készül, sőt, még a benne játszó színészeknek sem árulták el a nevét. Ami azért elég meredek, viszont tényleg egyfajta franchise építéséről volt szó, hiszen a film lazán, de mégiscsak kapcsolódik a 2008-as kézikamerás szörnyfilmhez, a Cloverfieldhez, ami fillérekből készült, nagyon nagy siker lett, de történeténél fogva nem igazán lehetett folytatni. Pedig J.J. Abrams, napjaink csodaproducere ezt szerette volna, majd gondolt egyet, és fogott egy sokat dicsért, akkor még The Cellar, vagyis A pince című forgatókönyvet, icipicit átíratta, átkeresztelte, majd kerített hozzá egy tehetséges, de még ismeretlen rendezőt, és már kész is volt az ugyanazon filmes univerzum egyik más szegletében játszódó Cloverfield Lane 10.
És mi a címen kívül a közös a két filmben? Mindkettőben rettenetes idegen lények támadják meg bolygónkat – legalábbis így tudja az a fiatal lány, aki egy földalatti bunkerben tér magához egy autóbaleset után. Egy nagydarab férfi üdvözli, és elmondja neki, hogy megmentette az életét, amikor lehozta ide, a kinti világ pedig javarészt elpusztult. A radiátorhoz is csak azért bilincselte, hogy ne csináljon ostobaságot, és ne izguljon, mert évekre elég készletet halmozott fel. És hősnőnk nem tudja, mert nem is tudhatja, hogy a pasas igazat mond-e – és ebben nem tud neki segíteni a másik túlélő, egy törött karú srác sem -, ahogy azt sem tudja, mi vár rá idelent.
Az elsőfilmes Dan Trachtenberg briliáns módon tartja mind hősnőjét, mind nézőit bizonytalanságban, zseniálisan építi a feszültséget, és elképesztően ügyesen teremt hangulatot. Amikor az egyik főszereplő John Goodman, akkor persze amúgy is garantált a hangulat, és a hatalmas méretű, mackós színész tökéletesen hozza a kiismerhetetlen és kiszámíthatatlan karaktert. Vele minden színésznek könnyű dolga van, mert csak le kell reagálniuk az ő őrültségeit, és ezt teszi Mary Elizabeth Winstead is, akinek a halálos veszedelembe sodródott lányt kell játszania, ami egy klasszikus horror elem, csakhogy itt nem feltétlenül horrorról van szó. Trachtenberg egyszerre zsonglőrködik a thriller, a suspence, a horror és a szörnyfilm elemeivel, ide-oda táncol közöttük, hogy bizonytalanságban tartson minket, és teszi mindezt rengeteg humorral és apró, remek ötlettel.
