Az elmúlt két évben mindig nagy örömmel állítottam össze év végén a Mit néztünk 1988 szilveszterén a tévében? és a Mit néztünk 1989 szilveszterén a tévében? című retró cikkeimet, mert a régi televízióműsorok felidézése mindig hálás téma. Idén a 40 évvel ezelőtti karácsonyi műsort böngésztem át, amelyhez most is kiváló segítséget nyújtott a YouTube kiapadhatatlan videós tárháza mellett Ano retró blogja, valamint az MTVA Archívuma, ahol sok más érdekesség mellett fenn vannak az 1957-től 2018 januárjáig megjelenő Rádió- és Televízióújság régi, szkennelt változatai is. Íme a magyar köztévé 1980. december 24-i, szerdai műsora az akkori 51. heti RTV-ből (a nagy felbontású verzió itt érhető el):

Érdekes, hogy a beszkennelt példányon nincs piros tollal bekarikázva, mikor mit nézett meg a család, pedig úgy lenne csak igazán autentikus kortörténeti dokumentum (viszont az újság 16. oldalán valaki kék tollal aláhúzta a rádiós hírműsorokat)! Jómagam 1982-es születésűként ugyan még kósza gondolat sem voltam 1980 karácsonyán, de ha már ekkorra tévéfogyasztóvá cseperedek, biztosan bekarikáztam volna pirossal a 10:15-kor kezdődő, Kudlik Júlia vezette Deltát, mert már gyerekként is megbabonázott anno a havat taposó sarkkutatók, a kitörő vulkán és a végtelen világűr képsora, no meg persze a főcímzene, amiről jóval később tudtam csak meg, hogy a Song of the Second Moon, Tom Dissevelt és Kid Baltan remekműve volt, ami a világ egyik legelső elektronikus zenéje.

Valószínűleg a 10:30-kor kezdődő Sándor Mátyás aznapi epizódját is néztem volna, mert már gyerekként is faltam Jules Verne regényeit, a címbéli kalandos életű Sándor Mátyás grófot alakító Bujtor Istvánnál pedig csak azt a Bud Spencert imádtam jobban, akinek évtizedeken át ő volt az állandó szinkronhangja. A magyar-francia-olasz-NSZK kopordukcióban készült, 1979-es filmsorozatot sokáig ismételte még a köztévé – gyerekként ennek is leginkább a zenéje, Bert Grund fülbemászó dallama fogott meg.

Emlékszem, hogy a Magyar Televízió még az én gyerekkoromban is rengetegszer sugározta a lengyelek 1966-os A négy páncélos és a kutya című tévésorozatát, ami annak ellenére, hogy fekete-fehérben készült, minden kutyabarát és második világháború-rajongó nagy kedvence volt. Ha én nem is feltétlenül néztem volna meg a 14:20-kor kezdődő 9. részt, édesapám egészen biztosan leült volna a tévé elé, miközben akasztókat kötözget a szaloncukrokra.

Amit viszont biztosan nem hagytam volna ki, az a 18:50-kor kezdődő Barbapapa rajzfilmsorozat. Természetesen ennek is a fülbemászó főcímzenéje tetszett meg először gyerekként, de az is hallatlanul mókás volt, ahogy megnyúlnak és alakot változtatnak a Barba család tarkabarka tagjai.

Szerencsére régen még figyeltek arra a tévés műsorszerkesztők, hogy a gyerekműsorok ne nagyon üssék egymást, így a Barbapapa megtekintése után mi is különösebb tévé előtti purparlé nélkül át tudtunk volna kapcsolni a Kettesre, amikor ott 19:10-kor elkezdődött a Vakáción a Mézga család. Bár gyerekként nagyon szerettem a Mézga családot és a Mézga Aladár különös kalandjait is, a legtöbbet a harmadik szérián nevettem, ahol Mézgáék krimikbe és kalandfilmekbe illő klisék közepette loholtak Paula régi udvarlója, a világcsavargó gazfickó Hufnágel Pisti után. Mondanom sem kell: a főcímzene itt is teljesen elvarázsolt, bár igazi nyelvtörő volt a suliban hiba nélkül elénekelni ezt a temérdek kínrímet.