A nyolcvanas évek egyik kedvenc vígjátéka volt, több folytatás készült hozzá, mint a Rockyhoz, őrült karaktereire pedig sokkal jobban emlékszünk, mint magára a sztorira. Ez volna a Rendőrakadémia!
A dolog úgy történt, hogy Hugh Wilson rendező egyik korábbi filmje forgatására rendőrkadétokat rendeltek ki egy tömegjelenet „kordában tartására” San Franciscóban, Wilson pedig meglepetten tapasztalta, hogy micsoda szedett-vedett társaság kászálódik le a buszról. Voltak kicsik, nagyok, kövérek, soványak, férfiak, nők, kínaiak, latinók és feketék köztük, és amikor megkérdezte, ezek lesznek-e a rend őrei, a válasz a következő volt: Mindenkit fel kellett venni, de majd jól átrostráljuk őket. És ezzel meg is volt az 1984-es Rendőrakadémia alapötlete, azzal megtoldva: mi van, ha nem lehet megszabadulni ezektől az újoncoktól.
Egy meg nem nevezett városban járunk, ahol nő kerül a polgármesteri székbe, és a polgármester asszony hatására a Rendőrakadémia, nemtől, testsúlytól és iskolázottságtól függetlenül, mindenki előtt kitárja kapuit, és örök vesztesek rohamozzák meg a kiképzőbázist. Mindez nagyon nincs ínyére a kiképzőszemélyzetnek, akik mindent megtesznek, hogy minél kevesebben végezhessenek. Fő célpontjuk a vagány Mahoney, aki csak azért jelentkezett, hogy megússzon egy kisebb stiklit, és nem is szándékozik sokáig maradni, de aztán találkozik a dögös Karen Thompsonnal, több barátra is lel, a városban pedig lázadás tör ki, amelynek lecsillapításához minden kadétra szükség van.
Azt nem mondjuk, hogy a Rendőrakadémia egy brilliáns módon megszerkesztett, rendkívüli értékeket hordozó műalkotás, mert nem az – Rogert Ebert, a legendás filmkritikus például erre a filmre adott karrierje egész történetében egyedül 0 pontot -, és nem is annak készült. Kedves, rendkívül szerethető és jól kitalált karakterek jókora halmazáról van szó, olyan arcokról, mint a minden hang utánzására képes emberi beatbox Larvell Jones, a fegyvermániás Tackeleberry, az izomkolosszus Hightower, az óriáscsecsemő Barbara, a bombázó Callahan és mások. A humort a korabeli tinivígjátékoktól, azon belül is a kollégiumi komédiáktól kölcsönözték, és az egész társulat maga egy nagy kollégiumban lakik – az igazi épület egyébként annak idején elmegyógyintézet volt, és ez sok mindent megmagyaráz.
Az 1984-es eredetit még 6 folytatás követte, egyre kevesebb ismerős arccal és jó poénnal, majd született egy tévésorozat is. A főszereplők közül sokáig úgy tűnt, hogy Steve Guttenberg ből nagy sztár lehet, de mint tudjuk, nem lett az, az itt még hamvasan fiatal Kim Cattrall viszont dögös MILF-ként futott be a Szex és New Yorkkal.
