Kevesebb mint egy évtizede a franciák szakmányban készítették a karcos, izgalmas krimiket, amikre Hollywood is rögtön ráharapott. Ilyen a fegyenc története is, aki azért szökik meg, hogy megmentse a családját.
Volt idő, nem is olyan régen, úgy nyolc-tíz éve, amikor a franciák remek akciófilmeket gyártottak, feszes, nagyszerű tempójú, erőszakos, de nem bántóan durva, tökéletesen megkomponált darabokat. Furcsa módon egyik sem vált klasszikussá, talán pont azért, mert a hitelesség és a hihetőség miatt egyik sem dolgozott nagy sztárokkal, de mi sem jobb bizonyíték arra, milyen jól sikerültek ezek a filmek, mint az a tény, hogy gyakorlatilag mindegyikből készült hollywoodi remake. Ilyen volt a Bűntelenül (2008), a Visszakézből (2010), a Fehér éjszaka (2011), és természetesen ilyen A préda (2011), és az benne a jó, hogy sem a rendező, sem a főszereplő nem különösebben ismert, legfeljebb a francia mozi legelszántabb rajongói számára.
Merthogy a főhőst az újabban rendezőként nyomuló Albert Dupontel (Viszontlátásra odafönt) játssza, ő a rablásért elítélt Adrien, akinek szabadon engedésének napja hamarosan közeledik, ezért békésen tölti börtönbüntetésének utolsó 2 hónapját, hiszen a bankrablásból szerzett zsákmány sosem került elő. Csakhogy a baj így is megtalálja, új cellatársat kap, a pedofíliáért elítélt Jean Louis Maurelt (Stéphane Debac), aki váltig hangoztatja ártatlanságát. Adrien hisz is neki, meg nem is, de amikor tagbaszakadt orosz nehézfiúk meg akarják lincselni a férfit, ő ösztönösen megvédi. És ezzel duplán kerül veszélyes helyzetbe, egyrészt, mert az oroszok nem felejtenek, másrészt azért, mert a Maurel ellen felhozott vádat visszavonják, és szabadon engedik a férfit, akinek már van némi fogalma arról, hol lehet a zsákmány, és azt is tudja, hol él Adrien felesége és gyereke. Ami azért komoly gond, mert meglátogatja hősünket egy csendőrtiszt (a mindig remek Segi Lopez), és közli vele, hogy Maurel nem csak pedofil és erőszaktevő, de sorozatgyilkos is. Ami jó kis kombó!
Nincs mese, még a szabadulás előtt meg kell szökni a börtönből, akkor is, ha hősünk nyomában ott liheg a fél rendőrség egy csinos nyomozónő (Alice Taglioni) vezetésével, és a maffia is felszívta magát, és megkezdődik a versenyfutás az idővel és rengeteg akadállyal. Mert a kissé viharvert, középkorú férfi olyan akadályversenyt nyom le, ami két Jason Bourne filmet is megtöltene, és az az egészben a furcsa, hogy míg ezek egy része – és nem kis része! – egyszerre súrolja a valószínűtlenség és a nevetségesség határát, valahogy mégsem lesz ciki, mégis marad az a karcos bűnfilm, ahogy a börtönben elkezdődik. Mert Eric Valette rendező (Nem fogadott hívás) ugyanis egyformán ért az akcióhoz és a karakterekhez, Albert Dupontel pedig zseniálisan hozza a sokat látott, kőkemény bűnözőt, aki egyrészt mindig úgy néz ki, mintha oda és vissza is átment volna rajta az úthenger, másrészt képes elhitetni velünk, hogy meg tudja csinálni azt, amit egy ilyen ember nyilvánvalóan nem tudna megcsinálni.
A hírek szerint a film megfilmesítésének jogait nem más, mint Steven Spielberg szerezte meg, és már címet is kapott a projekt, Le Figaro lesz a neve, és állítólag Liam Neeson és Jason Statham lesznek a főszereplői.
