Nem semmi a mai filmkínálat, figyeld csak!
Alfa - Film4, március 23. vasárnap, 18h
Húszezer évvel ezelőtt az élet bizonytalan volt és átmeneti. Az ősember törzsekben élt, vadászott, tüzet rakott, és az égiekben bízott. Keda fiatal még. Először indul a törzs férfijaival vadászatra, ám egy bölény fölökleli, és egy szakadékba taszítja: társai azt hiszik, meghalt, és magára hagyják. De ő él és élni akar. Az ellenséges világban, a vadonon keresztül elindul hazafelé. Út közben társa is akad: egy sebesült farkas szegődik mellé. A két fáradt, beteg, kiszolgáltatott lény különös barátságot köt, és egyre jobban ragaszkodnak egymáshoz. Ilyen nem történt még az emberiség történetében. De ettől kezdve nagyon sokszor előfordul majd. Az ember rátalált a legjobb barátjára...
Egyszemélyes Hadsereg - Filmbox, március 23. vasárnap, 18.05h
Igaz történeten alapuló vígjáték egy amerikai építőmunkásról, Gary Faulknerről, aki fejébe veszi, hogy Pakisztánba és Afganisztánba utazva elfogja az Al-Káida vezetőjét, Oszáma Bin Ládent.
A pusztító - AMC, március 23. vasárnap, 18.50h
Phoenix, Los Angeles legelvetemültebb bűnözője összetűzésbe kerül minden idők legbrutálisabb zsarujával, Spartannal. Bár a harc döntetlennel ér véget, mindketten Kalifornia kirogenikus börtönébe kerülnek, ahol mélyfagyasztott állapotban várják büntetésük végét. 2032-ben azonban a tökéletesen erőszakmentes társadalomban Phoenix kiszabadul és ismét pokoli időszak köszönt a városra, melynek irányítói rövidesen belátják, csak egy ember képes megfékezni a fékevesztett terminátort: a nála is durvább Pusztító.
13 kísértet - Film Mánia, március 23. vasárnap, 20h
Ha egy szűkölködő család a rég nem látott nagybácsi végrendelete révén egy csodálatos házat örököl, a családtagok azt gondolják, legmerészebb álmuk valósult meg. Már ha ez az álom nem rémálom. A ház ugyanis egy hermetikusan záródó börtön, pincéjében 12 olyan rémisztő és démoni kísértettel, akiknek két céljuk van: a bosszú és a pusztítás. A házban rekedt család és a váratlanul feltűnő két idegen hamar ráébred arra, hogy nincs menekvés. Valaki csapdába ejtette őket, az életben maradás esélye a kísértetek ellenében nem túl nagy. S ekkor feltűnik a színen még valami, ami mindennél rettenetesebb.
Az éjszakai járőr - Filmbox, március 23. vasárnap, 20h
Ray Mandel a Los Angeles-i Rendőrség tisztje sose felejti el azt a bizonyos éjszakát, amikor két, szökésben lévő rendőrgyilkos nyomába ered.
Bíbor folyók - Filmcafe, március 23. vasárnap, 20h
Az Alpok csúcsai által körbezárt francia kisvárosban sírrongálási ügyben nyomoz a forrófejű Kerkérian hadnagy. Tőle nem messze, az elit egyetem zárt világában a rutinos, magának való Niémans felügyelő egy különös gyilkosságra próbál magyarázatot találni. A nyomozás során a két zsaru keresztezi egymás útját. Nem igazán szívlelik egymást, de kénytelenek együttműködni. Hamarosan rájönnek, hogy a két ügy összefügg egymással. A helyzet azonban tovább bonyolódik, és újabb gyilkosságok történnek.
Apollo 13 - RTL HÁROM, március 23. vasárnap, 20.30h
Történelmi jelentőségű küldetésre készül Jim Lovell (Tom Hanks), Jack Swigert (Kevin Bacon) és Fred Haise (Bill Paxton) űrhajós. Az Apollo 12 sikere után végre ők is a Holdra szállhatnak. Az űrutazás első pár napja a tervek szerint zajlik. Ám mielőtt céljukat elérnék, váratlan robbanás történik, melynek következtében ismeretlen anyag kezd szivárogni az űrhajó testéből. Kiderül, hogy megsérült az oxigéntartály, leállt az elektromos energia termelése és nem működik az űrhajó meghajtása. A túlélési esélyük minden perccel drámaian csökken, és a Holdtól egy karnyújtásnyira lévő csapatnak minden eszközzel megpróbál segíteni Gena Granz (Ed Harris), a földi irányítás vezetője.
Gyula vitéz télen-nyáron - DUNA Televízió, március 23. vasárnap, 21h
Vérbő filmvígjáték a hetvenes évekből. Prohászka Feri, a sörgyári melós amatőrként egy tévéfilm-sorozat főszereplője lesz. Ő lesz az ország új kedvence, a nők bolondulnak érte. A sorozat kirobbanó sikere hevíti a nemzeti öntudatot, amivel párhuzamosan török ellenes hangulat alakul ki. Bodó, a főszerkesztő elhatározza hát, hogy Gyula vitéznek, az "árulónak", meg kell halnia. Csakhogy a közönség hallani sem akar erről, és folytatást követel…
Gyilkos a galériában - AXN, március 23. vasárnap, 21h
Egy bérgyilkos, annak főnöke, egy műkereskedő és egy pénzmosási terv játssza a főszerepet ebben a történetben. A bérgyilkos egyik napról a másikra avantgárd szenzációvá válik, s hamarosan összemosódik a művész- és az alvilág számára.
Farkasember - AMC, március 23. vasárnap, 21h
Lawrence Talbot tragikus körülmények között veszítette el az anyját. Hatására hátat fordított a szülői háznak, és évtizedeken át próbálta elfelejteni a történteket. Egy nap felkeresi őt a fivére menyasszonya. Gwen arra kéri, segítsen neki megtalálni eltűnt szerelmét. Nehéz szívvel bár, de Lawrence visszatér Blackmoorba. Megtudja, hogy a környéken egy vérszomjas szörny garázdálkodik, ami után már a Scotland Yard is nyomoz. Miközben próbálja kideríteni az igazságot, tudomást szerez az ősi átokról, miszerint akit a szörny megharap, teliholdkor vérfarkassá változik.
Kínai negyed - Paramount Network, március 23. vasárnap, 21h
Jake Gittes magánnyomozót felbéreli egy gyönyörű és előkelő nő, aki gyanítja, hogy férje hűtlen volt és ezzel Gittes belekerül egy csalásokkal, személyes és politikai botrányokkal teli világba.
Provence-i vakáció - Moziverzum, március 23. vasárnap, 21h
Miután az apjuk otthagyja őket és az anyjuknak el kell utaznia Montréálba, Adrien, Léa és Théo, a süketnéma kisfiú kénytelen a szünidőt a nagyszülőknél tölteni, Provence-ban. Paul, a nagyapa még sosem találkozott velük, mert 17 évvel azelőtt megszakította a kapcsolatát a lányával. Irene, a nagymama ezért váratlanul állít be a három gyerekkel. A vakáció elég viharosan indul.
Kék ördög - TV4, március 23. vasárnap, 21.45h
Ezekiel, a háborús veterán munkát keres. Felbérelik, hogy találjon meg egy fehér nőt, aki feltehetőleg Los Angeles fekete negyedében bujkál. A nő, Daphane Monet történetesen egy gazdag arisztokrata, Todd Carter menyasszonya. Ezekiel elvállalja a feladatot, és hamarosan gyilkosságok, korrupt zsaruk, keményszívű politikusok és brutális bűnözők között találja magát.
Napfény a jégen - DUNA Televízió, március 23. vasárnap, 22.25h
Klárit, a Jégszínház táncosát titokzatos hódoló üldözi a rózsáival. Férje, Rezső már-már eszét veszti a féltékenységtől. Andrea, a másik szólótáncos szintén veszélybe kerül. Három nagynénje leleplezte, hogy a lány tanulás helyett a revüben lép fel. Jancsi, a vőlegény időben érkezik, és leszereli a nagynéniket azzal, hogy felkészíti Andreát a szigorlatra. A nagynénik ruhát akarnak venni a leánynak, de ehelyett saját öltözködésüket reformálják meg - a legutolsó divatnak megfelelően. Andrea jelesre vizsgázik, és este hatalmas sikert arat a jégen. Klári, férje és a titokzatos hódoló (egy furfangos biztosítási ügynök) féltékenységi jelenete csúszkálós burleszkbe fúl.
Halálos fegyver 3. - Film+, március 23. vasárnap, 23h
Riggs (Mel Gibson) és Murtaugh (Danny Glover) komoly problémával kerül szembe. Egy rendőrből lett bandafőnök támad a városra. Őrült tetteiben nincs rendszer: lopott fegyverekkel kereskedik, de árujának java részét saját maga használja. Azokat a házakat és autókat, melyeket a nyomában lévő rendőrpáros véletlenül épen hagyna, ő teszi a földdel egyenlővé. Robbanások, üldözések és utcai lövöldözések követik egymást elképesztő sebességgel. És hogy a felfordulás teljes legyen, a túlbuzgó ingatlanügynök Getzen (Joe Pesci) kívül egy harcias rendőrnő (Rene Russo) is színre lép.
A lány és a farkas - TV2, március 23. vasárnap, 23h
Daggerhorn falu lakosai évtizedeken át állatáldozatokkal csillapították a közeli erdőben lakó vérfarkas étvágyát. A teliholdkor portyázó fenevad azonban most saját zsákmányt ejt, megöli Valerie nővérét. Valerie-t a szülei a gazdag Henrynek szánják, ő azonban a szegény favágóba, Peterbe szerelmes. El is határozták, hogy elszöknek, ám a vérfarkas tette mindent megváltoztat. A falusiak felfogadják a hírhedt vadászt, Salamon atyát, hogy szabadítsa meg őket a fenevadtól. Salamon nem kevesebbet állít, minthogy a szörny napközben emberalakot öltve közöttük él.
Ahol a folyami rákok énekelnek - RTL, március 23. vasárnap, 23.10h
Kya Clark (Daisy Edgar-Jones), a családja által elhagyott lány, akit Barkley Cove városlakói csak mocsári lányként ismernek, titokzatos és vad. A mocsár az otthona, és nem szívesen megy be a városba. Ám a szerelem egy nap őt is utoléri. A boldogság azonban nem tart sokáig, a fiút váratlanul holtan találják. A lakók biztosak abban, hogy a mocsári lány a tettes, és vadászatot indítanak utána. Kya a mocsárba menekül, ahol ő van előnyben.
Éjszakai játék - Prime, március 23. vasárnap, 23.25h
Néhány házaspár hetente egyszer találkozik. A cél ártatlan mulatság: játszanak és élvezik. Ám az egyik este nem a tervek szerint zajlik. A játék komolyra fordul - valami nagy baj történik. De ők nem hagyják magukat. Hiszen azért érkeztek, hogy jól érezzék magukat, ráadásul a rejtvényfejtésben is sok tapasztalatuk van: elhatározzák, hogy maguk oldják meg a titokzatos bűntényt.
Valerian és az ezer bolygó városa - Cool, március 23. vasárnap, 23.40h
Valerian (Dane DeHaan) és Laureline (Cara Delevingne) a kormány különleges ügynökei, akiket az univerzum rendfenntartásával bíztak meg. Valerian fáradhatatlanul ostromolja Laureline-t, aki ismerve Valerian kusza nőügyeit, visszautasítja. Parancsnokuk (Clive Owen) útmutatása alapján következő küldetésük a lélegzetelállító intergalaktikus városba, Alphába vezet, ahol a lgkülönbözőbb fajból álló 17 milliós lakosság egyesítette képességeit és technológiáját a fejlődés érdekében. Ám egy láthatatlan hatalom dolgozik a háttérben, amely hatalmas veszélyt jelent az emberiségre.
Transz-Szibéria - Film Mánia, március 23. vasárnap, 23.40h
Egy amerikai házaspár, Roy és Jessie a hosszú pekingi tartózkodásukat követően kis vargabetűvel utaznak haza az Egyesült Államokba. A transzszibériai expresszel indulnak Moszkvába. Útközben találkoznak egy másik nyugati párral, Carlosszal és Abbyvel, akikkel gyorsan összebarátkoznak. Amikor Roy egy időre lemorzsolódik a kis csapattól, Jessie-nek rá kell döbbennie, hogy az újonnan megismert honfitársaik egyáltalán nem azok, akiknek mutatják magukat. Ám az igazi meglepetés csak ezután következik, olyan veszélyes játszmába keveredtek, amelybe nem kellett volna.
Rosemary gyermeke - Paramount Network, március 23. vasárnap, 23.45h
Egy fiatal szerelmespár története, akik első gyermeküket várják. Mint a legtöbb először szülő nők többsége, Rosemary is összezavarodik. Férje, a becsvágyó, de stagnáló színész egyezséget köt az Ördöggel, hogy karrierje végre elkezdjen felfelé ívelni.
K9: a fenevad - Mozi+, március 23. vasárnap, 23.50h
Jake Rosser, a Los Angeles-i rendőrség K-9-es tisztje és hű társa, a város utcáin küzdenek a rossz ellen, amikor lövöldözésbe keverednek helyi drogdílerekkel, és Ace-t lelövik. Egy válságos pillanatban Jake megpróbál rávenni egy mentőst, hogy lássa el kutyáját, és amikor az megtagadja, rátámad. Ennek következményeként szabadságra megy. A belső ellenőrzés megakadályozza, a saját felettesei pedig elhallgattatják a lövöldöző kilétét, ezért Jake elhatározza, hogy saját útjára lép új társával, Socks-al, egy brutális metszőfogakkal és titokzatos múlttal rendelkező K-9-es kutyával. Jake és Socks célja, hogy leleplezzék a várost fojtogató hatalmas összeesküvést, és bosszút álljanak a felelősökön.