Ilyen lenne a Jóbarátok a mesterséges intelligencia szerint, ha 2024-ben játszódna

El tudod képzelni, ahogy Joey az okostelefonján pörgeti a Tindert?

Rachel, Monica, Phoebe, Ross, Chandler és Joey kalandjait 10 évadon keresztül követhettük nyomon a Jóbarátokban. A legendás sitcom idén már a 30. évfordulóját ünnepli, de népszerűsége máig töretlen, és még a Z generáció is rajong érte. 

Az állandó főszereplők, Jennifer Aniston, Courteney Cox, Lisa Kudrow, David Schwimmer, Matthew Perry és Matt LeBlanc nevét mindmáig szerte a világon ismerik. 

De vajon elgondolkodtál-e már azon, milyen lenne a Jóbarátok, ha 2024-ben játszódna? Az AI segítségével, most kiderül!

Ilyen lenne Monica lakása 2024-ben

A Jóbarátok New Yorkban játszódik, de valójában a Greenwich Village-t, a Bedford Street 90. szám alatt található épületet mutatják minden egyes epizódban, a jeleneteket ugyanis Los Angelesben forgatták. A környék, ahol a fiatalok a történet szerint élnek, már akkoriban is elég drágának számított. 

Monica csak azért engedhette meg magának, mertelhallgatta a tulajdonosok elől, hogy már nem a nagymamája él a lakásban, így spórolva meg egy jelentős összeget, az akkori lakbérszabályozó törvény miatt ugyanis az idősebbeknek jóval kevesebb bérleti díjat kellett fizetniük. 

A ChatGPT szerint azonban a mostani infláció megviselné Monicát és a lakótársát, Rachelt is. Az ikonikus lakásukat nem kapnák meg annyira olcsón, mint a 90-es években, ezért valószínűleg egy olyan trendi brooklyni negyedben élnének, mint Williamsburg vagy Greenpoint.

Ez is érdekelhet!

Mennyire ismered a Jóbarátokat? – KVÍZ

1994. szeptember 22-én, 30 éve debütált minden idők legsikeresebb sitcomja. Remek alkalom legújabb kvízünkhöz.

Tovább

A Central Perk kávézó mint közösségi iroda

A sorozat legfontosabb helyszíne a Central Perk kávézó, amelynek Gunther nevű tulaja fülig szerelmes Rachelbe. A hat barát 2024-ben valószínűleg egy olyan kávézóban töltené az ideje nagy részét, amely szinte irodaként is megállná a helyét, és laptopjaikon dolgozó vendégektől lenne zsúfolt.

A ChatGPT szerint a főszereplők ritkábban találkoznának, mert inkább a Zoom vagy a FaceTime segítségével tartanák a kapcsolatot. 

Nem látnánk annyi ínycsiklandó falatot Monica konyhájában

Ami az étkezést és a bulizást illeti, Monica séfként feltehetően egészségtudatosabban főzne, és vegán vagy gluténmentes fogásokat kínálna. Ennek azonban Joey nem biztos, hogy örülne, hiszen valószínűleg ő most is a pizzáért és a szendvicsért rajongana. Monica a YouTube-on is fitogtatná tehetségét, valamint influenszerekkel dolgozna együtt.

Forrás: HBO

Joey a Tinderen keresné a kalandokat

A rajongók jól emlékezhetnek, hogy Joey Tribbiani az evésen és a barátain kívül még a nőket szerette igazán, így az online társkeresés valószínűleg nem lenne ismeretlen fogalom számára. 

De nem nehéz elképzelni azt sem, hogy Monica és Chandler szerelme egy Instagram-lájkkal vagy egy rövid üzenettel venné kezdetét. Ross és Rachel se veled, se nélküled kapcsolata pedig az online térben történő állandó üzengetésekkel és telefonhívásokkal még toxikusabbá válna. 

2024-ben bőrszíntől és nemi identitástól függetlenül válogatnának szereplőket

Az egyik legnagyobb kritika, ami a Jóbarátokat érte az utóbbi években, a sokszínűség hiánya. A két alkotó, David Crane és Marta Kauffman elismerte, hogy ugyan afroamerikai és ázsiai származású színészeket is castingoltak annak idején, de attól féltek, hogy a főként fehér bőrű közönség nem tudna azonosulni a színes bőrű szereplőkkel. Sokan azt is kifogásolják, hogy a szériában nem egyszer viccelődtek homo- és a transzszexuális karaktereken.

Az Al szerint nem kérdés, hogy idén már bőrszíntől és nemi identitástól függetlenül választanák ki a szereplőgárdát.

A munka világa is más lenne

Joey televíziós szappanoperákban szerepelt színészként, de manapság már a streamingszolgáltatók korát éljük, emiatt nagyon valószínű, hogy inkább a Netflix vagy éppen a Disney+ szereplőválogatásain venne részt, Phoebe pedig a masszőrszakma helyett online tartana előadásokat spiritualitásról és környezetbarát életmódról.

Forrás: Newsweek