Amikor 25 éve létrehozták, ez volt az első olyan gyerekműsor, amit tényleg kisgyerekeknek csináltak, és az értetlen felnőttvilág vagy ellenségként tekintett a négy gagyogó űrcsecsemőre, vagy rave partyk levezetésére használta, mások meg sokat kaszáltak rajta.
Meglepő fordulatként Netflix feltámasztotta a legendás Teletabik sorozatot, a valaha készült legfurcsább gyerekműsort, pontosabban licensz alapján csináltatott magának egy frissen startolt saját szériát, Visszatér Tinky Winky, Dipsy, Laa-Laa és Po, a narrátor a Broadway sztár Titus Burgess, új Nap bébit és egy szintén új “Tummy Tales” dalt is kapunk. Íme az előzetes, a kérdés viszont az, miért kellett a streaming óriásnak egy 90-es évekbeli relikvia, és egyáltalán, mi a jó büdös franc az a Teletabik?
Az eredeti Teletabik sorozatot még 1997-ben hozta létre a BBC megbízásából Anne Wood, a gyerekműsorokra szakosodott Ragdoll Production stúdió feje és Andrew Davenport író, eredeti szakmáját tekintve beszédterapeuta, a műsor négy élénk színű földönkívüli csecsemőről szól, akiknek tévéképernyő van a hasában és antenna a fejükön. A figurákat és a mozgásukat a holdraszálló űrhajósok mozgása ihlette – az eredeti elképzelés szerint két asztronauta szerepelt volna, akik egy varázslatos erdőben élnek egy kert közepén -, a koncepció pedig a modern technológia bevonása volt a kisgyermekek, bölcsődések és óvodások világába. A négy főszereplő a lila Tinky Winky, a zöld Dipsy, a sárga Laa-Laa és piros Po volt –
menet közben kiderült, a sötétebb arcú Dipsy fekete, a néha kantoniul beszélő Po pedig kínai.
A merőben új koncepció lényege nagyon egyszerű volt: míg a korábbi gyerekműsorok egyszerre készültek a gyereknek és a tévét velük néző felnőtteknek, a Teletabik csak és kizárólag a kicsik nézőpontját vette figyelembe.
És a műsornak nem várt visszhangja lett. Szakmai körökben felháborodást, hogy már a legkisebbek is célközönséggé váltak, sokak szerint ilyen fiataloknak még nem is szabadna tévét nézetni, mások szerint a Teletabiknak nincs nevelő jellege, megint mások szerint az egész üzleti jellege volt ellenszenves – az utóbbiak nyilván sejtettek valamit. A nézők mást gondoltak:
a Teletabik lett a legnézettebb reggeli műsor,
a nézettség az egekbe szökött, több mint 120 ország vette meg a lejátszási jogot - Kínában és Iránban első nyugati sorozatként - , 46 nyelvre fordították le, a merchandize eladása pedig hihetetlen profitot hozott. Még tömegverekedések is lettek a karácsonyi bevásárlóroham során a Teletabi babákért, és egy Teletabik dal is született "Eh-Oh" címmel, ami teljesen bizarr módon az első lett a brit toplistán, és 32 héten át maradt a lejátszási listákon.
Bár a Ragdoll gyerekszakértők segítségével, nagyon tudatosan a kisgyerekek tanulási folyamataira építette fel a sorozatot, nem csak a picik nézték. A Teletabik teljesen váratlan módon a 90-es évek végi rave kultúra szerves részévé vált. A furcsa mozgású, élénk színű figurák és a háttérben ugráló flamand óriásnyulak nézése a nagy partyk utáni levezetés szertartásos eleme lett, ezért az egyetemi és főiskolai kollégiumokban a faliújságon szerepeltek a vetítési és újrajátszási időpontok.
Mások valamiféle rejtett iróniát véltek benne felfedezni,
merthogy felnőtt szemmel annyira nehéz elhinni, hogy ezt valakik tényleg komolyan gondolták, így a sorozatot sugározni kezdték az éjszakai idősávban is, és persze voltak, akiket a botrány vonzott. Merthogy a valóban gigantikus nézettségre és a műsor kultikus státuszára ráharapott a bulvár. A The Sun komoly pénzjutalmat ajánlott a Teletabikat játszó színészekről készült leleplező fotókért, akiket a BBC ezek után valósággal rejtegetett, míg a paparazzik helikopterek kötélhágcsóján lógva próbáltak róluk képeket készíteni, a forgatási helyszínt, a Warwickshire megyei Wimpstone pedig elárasztották a kíváncsiskodók.
Amikor a Tinky Winkyt az első évadban játszó David Thompsont kirúgták gyenge teljesítménye miatt – őt az első epizódok után „szinkronizálni” kellett, annyira lelketlenül tolta -, a színész eladta a sztoriját a News of the Worldnek, aminek része volt, hogy annak idején becsempészte a csaját a forgatásra és a díszletek között kufircoltak, de a lila figura más okból lett igazi céltábla. Konzervatív „gondolkodók” hamar összerakták, hogy a lila a meleg mozgalom színe, és a karakter fején lévő antenna azért háromszög alakú, mert az is rejtett üzenet, és
amikor Tinky Winky elkezdett egy piros retikült hordani, már homoszexuális propagandával riogattak.
Amúgy egy űrlényről beszélünk, nem embercsecsemőről. Az ókonzervatív tévés prédikátor, Jerry Falwell a sorozat betiltását követelte, a kissé megkéső Ewa Sowinska lengyel gyerekjogi ombudsman 2007-ben pedig vizsgálatot kért Tinky Winky ügyében – a sorozat 2001-ig tartott eredetileg. A politikusnő javára kell írnunk, hogy gond nélkül elfogadta a szakvéleményt, mely szerint a lila lény léte nem deformálja a kisgyerekek fejlődését.
Születtek a szörnyű városi legendák is: az egyik szerint több országban is betiltották a sorozatot, mert egy kisgyerek felvágta a saját hasát, mert azt hitte, hogy az övében is van egy TV. Mindezek ellenére a sorozat népszerű maradt, annyira, hogy 2015-ben rebootolták, majd egy rajzfilmsorozat és több videójáték is készült, a „karakterek” rengeteg élő show-n léptek fel,
most pedig itt az új Netflix sorozat.
Mivel az eredeti jogok a BBC-t illetik, a show nem lesz elérhető Nagy-Britanniában és a legnagyobb rajongóbázist jelentő Kínában, a háttér pedig már nem igazi, hanem CGI, akárcsak a háttérben ugráló nyulak, de ki tudja, lehet, hogy bejön a dolog a streaming óriásnak, amely kifejezetten rá akar erősíteni gyerekkínálatára – de lehet, hogy nem.
