Nem mondjuk, hogy mindent elsöprő, modern klasszikus lett az Ubisoft hihetetlenül sikeres játékának filmverziója, de vannak benne elképesztő dolgok még a spanyol inkvizíció idejéről. És benne van Michael Fassbender is!
Az Ubisoft által még 2007-ben piacra dobott, az ihletet részben a szlovén író, Vladimir Bartol még 1938-ban íródott Alamut című regényéből merítő videójáték, az Assassin’s Creed annyira sikeresnek bizonyult, hogy az gyakorlatilag garantálta, hogy a megfelelő pillanatban játékfilm készüljön belőle. A megfelelő pillanat pedig nyilván az az idő volt, amikor a digitális technológia olyan szintet ér el, hogy meg lehessen a vásznon valósítani a játék elképesztő képi világát és akrobatikus küzdőjeleneteit – vagy amikor egy másik videójáték feldolgozás, jelen esetben a Warcraft: A kezdetek (2016) előkészíti a terepet és megpuhítja a célközönséget.
Ez történt az Assassin's Creed (2016) esetében, és a film nem csak a játék ún. beépített közönségét, a rajongókat kapta meg, hanem egy felkapott rendezőt az ausztrál Justin Kurzel (Macbeth, A Snowtown-i gyilkosságok) személyében, illetve egy nagyon mutatós szereplőgárdát. Mert egy olyan filmre, aminek Michael Fassbender, Marion Cotillard és Jeremy Irons a főszereplője, csak felkapja a fejét az ember, még akkor is, ha életében egy videójátékot sem játszott. Kurzel pedig rájuk is gondolva igyekszik is pár lépés távolságot tartani a játék történetvonalától, ami adott némi mozgásteret számára. Merthogy akármilyen kidolgozott is egy videójáték világa, abból iszonyatosan nehéz egy saját lábon is megálló, a gamereken kívül a laikusok számára is élvezhető és érthető, az eredetihez mégis hű darabot másfél-két órában legyártani. Az Assassin's Creed látványos képi világáról ugyan valóban ordít, de a történet megáll a saját lábán is.
És mi ez a történet: a bűnöző Cal Lynch (Fassbender) a kivégzése előtt váratlanul kap egy utolsó esélyt. Egy új technikának köszönhetően Cal a saját genetikai vonalát követve visszautazhat az időben, egészen a XV. századi Spanyolországig, ahol újraélheti egy távoli őse, Aguilar de Nerha (szintén Fassbender, csak más szemszínnel) élményeit. A nemes úr az Asszaszinok nevezetű titkos társaság tagjaként harcolt a hataloméhes Templomos lovagok ellen. A múlt tapasztalataival felvértezve visszatér napjainkba, hogy felvegye a harcot a Templomos rend jelenkori machinációi ellen, miközben azon is elgondolkodhat, mi a célja az őt felhasználó technológiai cégnek.
És nem mondhatjuk azt, hogy a megfilmesített Assassin’s Creed egy modern klasszikus lett, hogy átírta a műfaj szabályait, és utat hasított a sötétben, de nagyon tisztességes akciófilm lett, bőven utalva magára a játékra is, annak képi világából rengeteget merítve. Az igazat megvallva a film akkor működik a legjobban, amikor a történet visszavezet a múltba – a jelennel néha nehéz mit kezdeni, például a titkos intézetben egy rakás elítélt gyilkos lézeng olyan fegyverekkel teli üvegvitrinek között, amelyek használatára kiképezték őket, végül is mi baj lehet? A múlt akciója viszont tényleg elképesztő, és a film 90 százaléka akció, ugrálás, vívás, lövés, és egy valóban rekordot jelentő toronyugrás, amihez tulajdonképpen nem kell egy Fassbender, de ha már itt van, örülünk neki, de ebben a helyzetben Marion Cotillard kicsit jobb nála.
