Csiribi-csiribá, a kedd ezeket a filmeket húzta ki a kalapból
Ha ölni kell - Film4, január 7. kedd, 20h
A feldühödött Carl Lee a bíróságon lelövi azt a két férfit, akik megerőszakolták tízéves kislányát. A börtönbe került apa fiatal ügyvédje, Jake Brigance tisztában van vele, hogy Carl Lee tettét egy korábbi eset motiválta, ahol a fehér bőrű elkövetők a bíróságról szabadon távozhattak. Jake kevés esélyt lát a győzelemre, különösen amikor kiderül, hogy az államügyész nem más, mint a minden hájjal megkent ügyész, Rufus Buckley. Az egyre nagyobb botrányt kavaró ügyben a tehetséges egyetemista, Ellen Roark (Sandra Bullock) segítsége felbecsülhetetlennek bizonyul, Jake-nek azonban még így is szüksége van zseniális, ám alkoholista mentora, Lucien Wilbanks támogatására.
Pokolfajzat - Viasat3, január 7. kedd, 21h
Az őrült Grigorij Raszputyin azért teremtette meg Pokolfajzatot a második világháború alatt a pokol tüzében, hogy a gonoszt szolgálja. A fiút a szövetségesek mentették meg Broom professzor, a Paranormális Kutatás és Védelem Hivatal alapítója vezetésével. A professzor fiaként nevelte fel, és segített előhívni különleges, paranormális képességeit. Pokolfajzat a telepatikus képességekkel rendelkező Mer-Man Abe Sapiennel és Liz Shermannal együtt felveszi a harcot Raszputyin ellen, aki szeretné őt visszacsábítsa a rossz oldalra, hogy erejét felhasználva döntő csapást mérjen a Földre.
Tökéletes gyilkosság - Filmcafe, január 7. kedd, 21h
A New York-i milliomos, Steven Taylor mindent megkapott az élettől, amit ember csak kívánhat: pénzt, hatalmat és egy gyönyörű, fiatal feleséget. Emily az ENSZ-ben dolgozik többnyelvű tolmácsként; előkelő, okos asszony, akit egy csöppet sem elégít ki, hogy a férje csupán gyűjteménye legértékesebb darabjának tekinti. Nem csoda hát, hogy egy idő után egy másik férfi karjaiban keres vigaszt: David Shaw szegény, de tehetséges festő, aki mindent megad az elhanyagolt fiatalasszonynak, amit Emily a férjétől nem kaphat meg. Taylor azonban hamarosan rájön, mi az oka felesége egyre hűvösebb viselkedésének és végzetes lépésre szánja el magát. Nem kevesebbet kíván elkövetni, mint a tökéletes gyilkosságot.
Herkules - Mozi+, január 7. kedd, 21h
Trákiában véres polgárháború dúl. Rhesus, a gonosz hadúr azzal fenyeget, hogy káoszba taszítja a királyságot. A kétségbeesett Cotys király és a lánya, Ergenia a legendás harcoshoz, Herkuleshez fordulnak segítségért. A mitikus hős egy csapat zsoldossal elindul, hogy helyreállítsa a békét, és visszaültesse a jogos királyt a trónra. Félistenként a földöntúli ereje segíti őt a harcban, azonban nem vetkőzheti le emberségét, amely egész életében kísérti. Útjuk során emberekkel és szörnyekkel kell megküzdeniük.
Csúcshatás - AMC, január 7. kedd, 21h
Bradley Cooper és Robert De Niro a főszereplői a Csúcshatás című lebilincselő akcióthrillernek, amelyben egy sikertelen író életét fenekestül felforgatja egy szupertitkos "intelligens gyógyszer". Segítségével teljes agykapacitását kihasználja, és önmaga tökéletes verziójává válik. Rendkívüli képességeire azonban olyanok is felfigyelnek, akiket kétes szándékok vezérelnek, és hamarosan a túlélése a tét ebben az izgalmas és provokatív filmben.
Zsaru vagy csirkefogó? - Mozi Klub, január 7. kedd, 21h
Nem könnyű rendet tartani egy olyan városban, ahol mindenki korrupt. Stan Borowitz felügyelő (Jean-Paul Belmondo) Antonio Cerutti gengszter bőrébe bújik, hogy leleplezze a korrupt rendőröket. A gond csak az, hogy Stannek kimondottan jól áll a gengszterkedés, és módszerei láttán egyre kevésbé hihető, hogy rendőr.
Legenda a vonaton - Magyar Mozi TV, január 7. kedd, 21h
A zsúfolt vonaton utazó brigád tagjai történetekkel szórakoztatják egymást és az utasokat. A sztorik főhőse egy vérbeli vagány, Karló, aki szerelőnek ugyanolyan kiváló, mint tréfamesternek.
Amerikai dzsigoló - Paramount Network, január 7. kedd, 21h
Paul Schrader drámájában egy szép Los Angeles-i prostituált fiú megtalálja a szerelmet és a megváltást. Julian Kaynek (Richard Gere, aki John Travolta helyett vállalta a szerepet) mindene megvan: Mercedes, ruhák, bejárás a legjobb Beverly Hills-i körökbe, és rengeteg gazdag, korosodó nő, akik a kliensei. Minden összeomlik azonban, amikor egykori stricijének (Bill Duke) megtesz egy szívességet, ami végül halálos áldozattal jár. Kliense nem hajlandó Julian alibijét igazolni, Sunday nyomozó (Hector Elizondo) pedig nem hisz a dzsigolónak. Az egyetlen, aki segíthet neki egy politikus frusztrált felesége (és Julian egyetlen nem-fizető szexpartnere), Michelle (Lauren Hutton). Juliannak azonban ehhez félre kellene tennie félelmeit, és elfogadni a nő szerelmét. Az európai művészfilmek, valamint a szex és a gazdagság voyeur aspektusai iránti érdeklődését remekül elegyítve Schrader kiszámíthatatlan, érzelmi kötődésre alkalmatlan élvhajhászként mutatja be Juliant, Giorgio Armani ruhákban és Ferdinando Scarfiotti csodálatos díszletei között. A művészi törekvései és távolságtartó eroticizmusa miatt hol dicsért, hol kritizált film jó ideje tartja magát a nézettségi listákon. Van akit Gere csodálatos alakítása csábít újra és újra a képernyő elé. A film kétségkívül jelentős lépés volt Gere sztárrá, és Armani ünnepeltté válásában. Bármilyen kétségeink is legyenek az Amerikai dzsigoló filmes erényeit illetően, két dolgot mindenképpen a javára írhatunk: remekül örökíti meg a 80-as évek dekadenciáját, ahogy Gere megjelenik ikonikus ingeiben, nyakkendőivel, és öltönyeiben, és ahogy kabriójában a keleti parton suhanva megidézi a Blondie "Call Me"-jének atmoszféráját.
Get Carter (Az igazság fáj) - Viasat Film, január 7. kedd, 21h
A Las Vegasban tevékenykedő Jack Carter (Sylvester Stallone) egész életében másoknak dolgozott: adósságot hajtott be, büntetést foganatosított. Egyedül volt és mindig távolságtartó volt mindenkivel. Ám amikor értesül róla, hogy bátyja, Ritchie meghalt egy balesetben, hazatér. A családhoz, melyet elhagyott, az adósságokhoz, melyeket soha nem fizetett ki, és egy rejtélyhez, ami a lelke mélyéig hatol. Azt mondják neki, hogy Ritchie egy részeg autóssal ütközött össze. Jack kérdezgeti bátyja családtagjait, ismerőseit, s végül rájön, hogy Ritchie-t valószínűleg meggyilkolták. Jack elmegy annak a klubnak a tulajdonosához, melyet bátyja igazgatott. Cliff Brumby (Michael Caine) nem hiszi, hogy bárkinek oka lett volna megölni Ritchie-t, de elmondja neki, hogy a férfinak viszonya volt egy helyi bártündérrel, aki Cyrus Paice pornófilm-producer (Mickey Rourke) barátnője.
Csempészek - Film+, január 7. kedd, 21h
Chris Faraday (Mark Whalberg), az egykori profi csempész kénytelen visszatérni, hogy megvédje sógorát, Andy-t (Caleb Landry Jones), aki elszúrt egy drogüzletet. Briggs (Giovanni Ribisi), a drogdíler kártérítést követel, ezért Chris összehoz egy csapatot legjobb barátja, Sebastian (Ben Foster) segítségével, és elutaznak Panamába a több milliónyi hamis bankóért. Csakhogy időközben Briggs meglátogatja Chris családját, melynek következében elszabadulnak az események.
Én, Frankenstein - Film Mánia, január 7. kedd, 21h
Kétszáz esztendő telt már el azóta, hogy Dr. Frankenstein életre keltette rémísztő szörnyetegét, és a teremtmény, Adam még mindig itt él közöttünk. A világ egy antiutópisztikus jelenben vergődik, amelyben szörnyű és kegyetlen démonok vívják csatájukat a végső hatalom megszerzéséért. Ebben a csatában pedig szükségképpen vesztésre áll az emberiség. Adam rádöbben, hogy valójában ő maga az, aki magában hordozza a pusztulás kulcsát, mivel mindkét fél célja, hogy megszerezzék a halhatatlanság titkát.
A túlélő - Film Mánia, január 7. kedd, 22.30h
2005. június 28-án az amerikai haditengerészet megindította a Vörös Szárnyak Hadműveletet. Az akció célja az volt, hogy felkutassák és likvidálják az afganisztáni hegységek között rejtőző tálib vezért, Ahmad Shahd-ot. A bevetés azonban nem várt szörnyű fordulatot vett. A négyfős, SEAL-kommandós osztag csakhamar harapófogóban találta magát, körbevéve egy egész sereg tálib fegyveressel, reménytelenül elvágva a segítségtől. Az akció súlyos kudarccal végződött, a négyesből egyedül Marcus Luttrel maradt életben.
A szomszéd fiú - Filmcafe, január 7. kedd, 23h
A férjétől frissen elvált Claire (Jennifer Lopez) józan ítélőképességét elveszítve egy éjszakás kalandba bonyolódik tinédzser fiának legjobb barátjával, akit Ryan Guzman alakít. A bajok akkor kezdődnek, amikor Claire megpróbál hirtelen véget vetni a fiú vonzalmának, mert attól tart, hogy Noah rajongása túl hevessé vált.
Jack Mimoun és a rejtélyek szigete - Mozi Klub, január 7. kedd, 23.15h
Jack Mimoun (Malik Bentalha) a túlélés mestere, hisz egyedül életben maradt Val Verde zord és ellenséges szigetén. Két évvel az események után járunk, amikor hősként ünneplik a férfit, kalandjait elbeszélő könyve igazi világsiker lett, televíziós szórakoztató műsorát pedig imádja a közönség. Ezután keresi meg Aurélie Diaz (Joséphine Japy), hogy együtt visszatérjenek Val Verde szigetére, ugyanis a mendemondák szerint a szigeten rejtőzik egy elfeledett legendás kincs.
Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk - Film+, január 7. kedd, 23.20h
Isabel Aretast (Kate del Castillo), a mexikói drogkartell vezetőjét fia, Armando (Jacob Scipio) kiszabadítja a börtönből. A bosszúszomjas nőnek csupán egyetlen célja van, végezni mindenkivel, akinek szerepe volt a férje halálában. Különösen Mike-ot (Will Smith) szeretné holtan látni, aki súlyos sebeket kap. Mike hat hónap lábadozás után Marcus (Martin Lawrence) segítségét kéri a bérgyilkos elkapásában. De Marcus nyugdíjba akar menni, ráadásul fogadalmat tett, hogy ha a társa életben marad, soha többé nem követ el erőszakot. Ám amikor megölik Howard kapitányt, Marcus és a különleges egység vezetője, Rita (Paola Nunez) is mellé állnak, és a technikai egység támogatásával egészen Mexikóig üldözik Armandót és a kartellt.