Ben Affleck és Anna Kendrick párosára emlékszel még?
2016-ban debütált A könyvelő című akciófilm, amelyet Gavin O'Connor rendezett. Arról pedig már évek óta pletykálnak, hogy az alkotáshoz jön egy folytatás is. Az év elején kiderült, hogy Ben Affleck megvette a Warnertől a jogokat, és az Amazon MGM-nél megcsinálja a második részt.
A színész és Anna Kendrick mellett olyan sztárok kaptak szerepet A könyvelőben, mint J.K. Simmons, Jeffrey Tambor és John Lithgow.
A történet szerint Chris Wolff (Ben Affleck) a világ egyik legjobb és leghallgatagabb könyvelője. Amikor egy nagy, robotokat tervező gyár könyvelésében furcsa hibák tűnnek fel, hozzá fordulnak. A cég egyik munkatársa, Dana (Anna Kendrick) segítségével hamar megtalálja az okot, ám időközben egy hidegvérű bérgyilkos, Brax (Jon Bernthal) kezd vadászni rájuk. A védtelennek látszó Chris azonban tartogat egy-két meglepetést, és néhány közülük halálos.
5 dolog, amit talán te sem tudtál A könyvelőről
- Anna Kendrick az édesanyjáról mintázta a karakterét, aki a való életben könyvelőként dolgozik, és segített a lányának abban, hogy megértse a matematikát.
- Nem csoda, hogy Ben Affleck is akarja a folytatást, hiszen úgy gondolja, hogy A könyvelőben nyújtotta az egyik legjobb alakítását. Legalábbis a top 5-ös listájában benne van, csakúgy mint a Good Will Hunting és Az Argo-akció.
- Ben Affleck ezzel a projekttel már másodjára alakított könyvelőt a filmvásznon, hasonló szerepbe bújt ugyanis a 2002-es A rettegés arénájában is.
- A film egyik jelenetében egy hotelszobában Dana (Anna Kendrick) elárulja: azért, hogy pénzt szerezzen egy Vera Wang-ruhára, megtanulta, miként kell blackjackezni, és számolni a kártyákat, amivel meghatározhatja a nyerési esélyeket. Ben Affleckről köztudott, olyan ravasz póker- és blackjack kártyajátékos, hogy több kaszinóból is kitiltották. Lényegében nem csal, de remekül megy neki a kártyaszámolás, és emiatt többször került már bajba.
- A projekt eredetileg Mel Gibson főszereplésével, valamint Joel Coen és Ethan Coen rendezésében valósult volna meg. Olyan pletykák is előjöttek, hogy a Warner Bros. Pictures Gibsont szerette volna direktornak, és Will Smith-et pedig a főhősként.
Forrás: IMDB