Elég kínosra sikerült a Nagy Ő első bejelentkezése

Megkezdődött a TV2 párkereső műsorának a forgatása. A legújabb Nagy Ő magánrepülőjével indult el szerelmet keresni.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, A Nagy Ő idei, hatodik évadában Jákob Zoltán, a tavalyi évben az ország 37. leggazdagabb embere lesz a címszereplő. Ez az első alkalom, hogy nem egy sztár, hanem egy ismert vagyonos ember a társkereső műsor főszereplője. Az ismert műköröm-birodalom, a Crystal Nails tulajdonosának vagyona a Forbes magazin szerint 43,2 milliárd forintra becsülhető.


Jákob garázsában több autó, köztük több Ferrari is áll, amit a TV2 összeállításában a saját szemünkkel is megnézhetünk, hiszen az üzletember nagy örömmel dicsekedett el vele, hogy ha az általa a Bárczi Gusztáv Általános Iskolának adományozott okostábla nem fér be a napi szinten használt kocsijába vagy a Ferrariba, hozza a nagyobbat, ha abba se, akkor meg a kamiont (végül egy furgon lett a megoldás, természetesen az is saját tulajdon).

A TV2 közleménye szerint sok nő döntött úgy, hogy jelentkezik a csatorna felhívására, miután bejelentették, hogy folytatódik A Nagy Ő. A lelkes jelentkezőkkel és a szerelemre éhes főszereplővel már javában zajlanak a forgatások, melynek kulisszái mögül a párkereső reality háziasszonya, Lékai-Kiss Ramóna is megosztott egy felvételt az Instagram-oldalán.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lékai-Kiss Ramóna (@ramona_kiss) által megosztott bejegyzés


A műsorvezető az üzletember magánrepülőgépe mellett várta Jákob Zoltánt, és pár stábtaggal és reptéri munkatárssal kiegészülve lelkesen táncikálva indultak a forgatásra a különleges járművel. Ez már eddig is elég kínos volt, főleg, mert a műsor dalát mobiltelefonról játszották be, így a nézők nem, csak a jelenlévők hallották rendesen, de aztán megérkezett Jákob, aki rögtön elkezdett pozőrködni a kamerának, amire azzal tette fel a koronát, hogy miután Lékai-Kiss Ramóna megdicsérte a gépét, azt bírta mondani:

„van egy…, mindjárt lesz egy nagyobb”.


(via tv2play.hu)

 

További kulisszatitkok

A Nagy Ő elárulta, miért vállalt szerepet a TV2 műsorában

Jákob Zoltán Valentin-napi fogást készített, és elmondta, mi az a három dolog, ami fontos neki egy nőben.

Tovább