Clint Eastwood karrierjét spagettiwesternekkel kezdte, majd a nagyszerű színészből szép lassan még nagyszerűbb rendező lett, aki egy fantasztikus filmmel, a Nincs bocsánattal mondott búcsút a műfajnak.
Clint Eastwood volt a évtizedeken át a tökéletes westernhős. Persze nem a John Wayne-féle klasszikus, gáncsnélküli fegyverforgató, hanem egy jóval modernebb, árnyaltabb figura megtestesítője, akiről csak az adott helyzetben derül ki, ki mellé fog állni, és akitől nem állnak túl messze a megkérdőjelezhető döntések sem. Ilyen volt Sergio Leone dollár-trilógiájában, majd egy évtizedre rá az olyan klasszikusokban, mint a Fennsíkok csavargója vagy A törvényenkívüli Josey Wales, majd újabb évtizedre rá a Fakó lovas. Amiket egyébként már ő maga rendezett, mivel időközben kitanulta ezt a szakmát is, és nem is rosszul. Ám egy ponton úgy érezte, már nem tud újat hozzátenni a műfajhoz.
Eastwood már a Nincs bocsánat forgatása megkezdése előtt kijelentette, ez az utolsó westernje, ezzel búcsúzik, mert nem akarja önmagát ismételni és végképp nem akar elkezdeni valaki másra hasonlítani. Vagyis ezzel a filmmel egyben saját pályafutása egy jelentős részét is összegezte, hőse már hátat fordított a vadnyugatnak, disznókat tenyészt valahol Kansasban. Pedig begykor rettegett, hidegvérű gyilkos volt, és mivel a vér nem válik vízzé, még egy utolsó melóra igent mond. Egy heves fiatal cowboy és régi társa kíséretében elindul, hogy végezzen két bunkóval, akik megcsonkítottak egy örömlányt. A lány kolleganői dobták össze a vérdíjat, ám akad egy komoly gond. A város, Big Whiskey seriffje nem tűri a fegyverhasználatot, és kegyetlenül elbánik mindenkivel, aki vét ezen szabály ellen.
És a Nincs bocsánat erre a paradoxonra épül, hogy akármilyen brutális is a Gene Hackman által játszott seriff, tulajdonképpen neki van igaza, nem azoknak a fejvadászoknak, akik a pénzjutalom fejében bárkivel végeznének. Merthogy a Vadnyugat már nem olyan vad, mint volt, nem tehet meg bárki bármit, a tetteknek következményeik vannak mindkét oldalon. És részben erre az erkölcsi dilemmára épül a film, amelyben Eastwood természetesen magára osztotta a főszerepet, és, ahogy mindig, itt is nagyszerű a szűkszavú, szemöldökét folyton összevonó párbajhősként. És talán ő csodálkozott a legjobban, amikor a film összesen kilenc Oscar-jelölésig jutott, amiből négyet meg is nyert, amiből kettőt ő maga kapott, a legjobb filmért, mivel ő volt egyben a producer is, és a legjobb rendezésért.
A másik két díj a vágásért járt, illetve Gene Hackmannek legjobb mellékszereplőként. És persze díjat kaphatott volna Morgan Freeman is, a szökött rabszolgából lett fegyverforgatóként vagy David Webb Peoples a nagyszerű forgatókönyvért, ami képes szembenézni a westernek erőszakkultúrájával, a Vadnyugat mítoszával és
