Kivégzés, kémkedés, Kit Harington – a Lőpor brutálisan izgalmas képet fest az 1600-as évek Angliájáról.
Kiknek ajánljuk? Azoknak a Trónok-harca rajongóknak, akik már nem bírnak magukkal a 8. évadig, és mindenképpen látni akarják Kit Haringtont egy kardozós-ármánykodós sorozatban. Valamint azoknak, akik tudják, ki ihlette a tüntetések Guy Fawkes-maszkját, és persze azoknak is, akik nem.
Nagyon úgy tűnik, hogy Kit Harington mára ugyanúgy beleragadt a tiszta szívű, loboncos hajú, körszakállas kardforgató szerepébe, mint ahogy mindig Liam Neesonnak szólnak, ha egy nyugalmazott rendőrnek/ügynöknek egy szál pisztollyal kell lekaszabolnia a fél maffiát. A Trónok harca 30 éves sztárját azonban ez egy cseppet sem zavarja – sőt, mintha kifejezetten élvezné, hogy mindig tragikus sorsú harcosokat alakít.
A Lőpor címmel leforgatott, háromrészes BBC-minisorozat ráadásul a színész szerelemprojektje volt, mivel a saját őse, az 1605-ös londoni lőporos összeesküvés kitervelője, Robert Catesby előtt tisztelgett vele (Kit Harington teljes neve ugyanis Christopher Catesby Harington). A rokoni szál miatt Harington ráadásul nemcsak főszereplőként, de társíróként és producerként is jegyzi a sorozatot, aminek az ötletét 3 évvel ezelőtt vetette papírra, egy baráti sörözés másnapján, miután arról panaszkodott szobatársának és színitanodás csoporttársának, Daniel Westnek, hogy miért csak silány tévésorozatok készültek eddig Catesby-ékről. Szó szót követett, a két jóbarát megalapította a Thriker Films produkciós irodát, szóltak egy-két markáns arcú Trónok harca-sztárnak – a végeredmény pedig egy 180 perces, izgalmas történelmi tabló lett, korhű díszletekkel, jelmezekkel és rengeteg intrikával.
Lehet-e izgalmas egy összeesküvés, amiről előre tudni, hogy leverik?
Bár nekünk, magyaroknak marginális eseménynek tűnhet a londoni lőporos összeesküvés, a brit kultúrkörbe elég mélyen be van ágyazódva Guy Fawkes-ék alakja. Ő volt az merénylő, aki tizenhárom katolikus nemessel szövetkezve meg akarta ölni a Stuart-házból való, katolikusüldöző I. Jakab angol királyt. Az összeesküvők fel akarták robbantani a londoni Lordok Házát, amikor a király, a gyűlölt anglikán egyház 150 püspöke és a parlament előkelőségei november 5-én összesereglenek az új törvénykezési évad hivatalos megnyitóján. A tervük az volt, hogy Jakab halála után egy kevésbé véreskezű uralkodó, Stuart Erzsébet üljön a trónra, akinek a nagykorúságáig a merénylők egyik fő szövetségese, Northumberland grófja irányította volna ténylegesen Angliát.
Az összeesküvést azonban leleplezték, a király megmenekülésének örömére pedig azóta is megtartják a britek november 5-én a Guy Fawkes-napot, amikor örömtüzeket gyújtva rituálisan elégetik Fawkes szalmabábuját (azóta pedig más gyűlölt közszereplőkét is). A popkultúra viszont romantikus hőst csinált az összeesküvőkből: a Thatcher-korszak elleni tiltakozásként megszületett V for Vendetta képregényben (valamint az abból készült filmváltozatban) a Guy Fawkes-maszk már nem a felforgató terroristák jelképe volt, hanem az elnyomó rezsim ellen tiltakozó, arctalan tömeg szimbóluma, ami a mai napig előkerül a globalizációellenes tüntetéseken.
A lőporos összeesküvésről témáról filmet vagy sorozatot forgatni tehát nagyjából olyan, mint nekünk Rákócziról, 1848-ról vagy 1956-ról: mivel mindenki ismeri a lánglelkű forradalmárok későbbi sorsát, váratlan fordulatok híján az alkotók kénytelenek kényszerpályán mozogni. Ilyenkor vagy az egyes karakterek múltjára és a lázadáshoz vezető útra szokás helyezni a hangsúlyt, esetleg olyan eseményeket kell behozni, amelyek nem szerepelnek a történelemkönyvekben, de érthetőbbé válnak velük az összeesküvők motivációi és személyes drámái.
Kínzás, kémkedés, Kit Harington
Az ismert történelmi eseményeket bemutató Lőpor is a fenti kényszerpályát járta be – ez egyszerre előnye és hátránya is a sorozatnak. Az mindenképp a készítők javára írandó, hogy igen hangulatos produkció született, a királyi udvar pompája és az intrikáló főurak rezidenciái éles ellentétben állnak a és a vagyonukból kiforgatott katolikus nemesek puritán kastélyaival és a Tower sötét tömlöceivel. A régi London mindig hálás téma ezzel a történelmi kettősségével, a brit szórakoztatóipar pedig legendásan alaposan építi fel a kosztümös drámák díszleteit, legyen az fogadóbelső, templom vagy piactér, ahol folyton konspirálnak a pecsétes leveleket szállító, kalapos-köpönyeges alakok.
De nemcsak a díszletek és jelmezek lettek korhűek ebben a sorozatban, hanem a kínzások és a kivégzések is – és ez lehet, hogy néhány nézőnek már sok lesz. Értem én, hogy dramaturgiailag fontos, hogy lássuk, miféle megaláztatások és kegyetlenkedések vezettek el odáig, hogy Catesby, Fawkes és a társaik mindenüket feladva szövetkezzenek a fennálló hatalom ellen. De az még az én horrorfilmeken edződött gyomromnak is sok volt, amikor a koronát eláruló, frissen felakasztott bűnös még élt, amikor lerángattak a kötélről, hogy aztán tüzes vassal kiontsák a beleit és megmutassák az őrjöngő pórnépnek a kivágott szívét. Aztán egy nagy alabárddal még le is csapták az illető fejét, szurokba mártották, majd végül feltűzték egy karóra.
A hatásvadász, brutális kivégzés arra persze tökéletesen alkalmas, hogy megmutassa, miért lesz eltökélt ellenálló Robert Catesby-ből. Sajnos azonban Kit Harington karaktere mellett már elhomályosul a többi összeesküvő, így izgulni sem tudunk különösebben Ambrose Rookwoodért vagy Sir Everard Digby-ért, hiszen hamarabb meghalnak, mint hogy megtudhatnánk, kik ők, és miért csatlakoztak az ellenálláshoz.
Ez különösen amiatt szomorú, mert Catesby-ék fő ellenfelei, vagyis a király, az egymással halálos árnyékháborút vívó királyi tanácsnokok és a piszkos munkát helyettük elvégző fogdmegek igen alaposan ki lettek dolgozva. Különösen igaz ez a legnagyobb intrikusra, a púpos államminiszterre, a Richelieu bíborost megszégyenítően aljas intrikusra, Robert Cecilre – nem véletlenül kapta meg ezt a szerepet pont Kit Harintgon kollégája, Mark Gatiss, akit a Trónok harcában a Vasbank kenetteljes képviselőjeként láthattuk, és itt is zseniálisan hozza a ravasz hivatalnokot.