David Lynch ismét megcsinálta: az új Twin Peaks egyszerűen zseniális, és sokáig fogunk beszélni róla.
Úristen, mekkora volt a várakozás a tévétörténelem egyik legnagyobb hatású kultsorozata folytatása előtt! Nyilván szerettünk volna nosztalgiázni, hiszen 25 (vagy mennyi) év után fantasztikus lett volna visszatérni a forró kávé, a világ legfinomabb cseresznyés pitéje, a faszállító teherautók és a földöntúli entitások által megszállt, vérfertőző, brutális gyilkos családapák hangulatos kisvárosába. De azt is láttuk, hogy pusztán a nosztalgiára építeni még nem elég (lásd X-akták, Szívek szállodája), de azért okkal bízhattunk David Lynch eszelős zsenialitásában - bár egy kis félsz azért volt bennünk, hiszen úgy tűnt, az öreg mára berozsdásodott.
Aztán a nagy titkolózás, a semmilyen előzetesek és a fánkot zabáló Lynch után elkezdődött, és valami olyasmit kaptunk, amire senki nem számított.
Nyilván ez az évad (vagy új sorozat, kinek hogy) nem úgy lesz kultikus, mint a klasszikus. Hiszen ott az egyszerű krimi, a "ki ölte meg Laura Palmert?" szögezte a nézőket a képernyő elé, és a szappanoperába hajló szálak szerettették meg a szereplőket. A természetfeletti elemek csak mélyítették a rejtélyt, és amikor azok váltak meghatározóvá a második évadban, Laura gyilkosa pedig megkerült, az emberek szépen el is pártoltak a sorozattól. Sokan utálják is a Windom Earl-féle szálat, maga Lynch is, pedig ott kezd kiteljesedni a sorozat mitológiája.
Milyen lett az új Twin Peaks?
Spoiler nélkül
Egyszerűen zseniális. Nem vitás, szokni kellett, mert keveset kaptunk a régi szereplőkből, szeretett Cooper ügynökünk sem úgy tért vissza, ahogy megismertük, és az egész inkább a Tűz, jöjj velemre hajazott, mint az eredeti sorozatra - viszont annál sokkal félelmetesebb volt.
Twin Peaksbe csak látogatóba ruccantunk át, a régi szereplők jó része is csak beköszönt. Maga a nyomozást is jórészt Gordon Cole és Albert végezték, és egy sokkal nagyobb, nehezebben átlátható ügy kerekedett ki belőle, mint Laura Palmer meggyilkolása és a Fekete Barlang titka.
Ez az évad a jó és a gonosz harcáról szólt, a kisvárosi gyilkossággal kezdődő rejtélyt univerzális szintre emelte. A mítosz hihetetlenül kibővült, Lynch és Mark Frost egy egész földöntúli univerzumot mutattak be, persze a rendezőzsenire jellemző stílusban - azaz amitől sokan simán csak agyfaszt kapnának, ugyanis Lynch nem fogta vissza magát, bedobta az egész eszköztárát, a Radírfejtől a Mulholland Drive-ig .
És egészen máshogy, mint a 90-es évek elején, de megcsinálta, és ismét tévétörténelmet írt. Ilyet még soha nem láthattunk a tévében.
Azt is hozzá kell tenni, hogy egy monumentális, 18 órás film, és mint olyan, felrúgja a sorozatok dramaturgiájának bevett szabályait.
Lesz mit töprengeni rajta, a befejezés pedig olyannyira zavarba ejtő, hogy először talán nem is lehet vele mit kezdeni. Lynch hajlamos rögtönözni, pillanatnyi ötleteit is rendre beleszövi a filmjeibe, így nehéz értelmezni a műveit, sőt, sokszor nem is lehet maradéktalanul - viszont nem is kell, csak hátra kell dőlni, és hagyni, hadd sodródjunk bele abba a sajátos tudatállapotba, amit csak az ő filmjei tudnak előidézni. A Twin Peaks azonban Mark Frost műve is, és a szigorúan rendszerezett Twin Peaks titkos története című könyve után okkal gyanítható, hogy Lynch imádnivaló őrülete mögött azért van egy jól felépített rendszer.
Noha vannak üresjáratok, és több rejtélyt kaptunk a nyakunkba, mint amit megválaszoltak, a Twin Peaks kétségkívül a legkülönlegesebb sorozat, amit valaha láthattunk. Így volt ez 25 éve, és így van ma is.
És hogy lesz-e folytatás? A csatorna szerint csakis Lynch-en múlik - bár a nézettség elég szerény volt. Mi tagadás, néznénk még az őrületet, pláne, hogy az utolsó epizód egy teljesen új fejezetet nyitott, de félő, hogy ezt a színvonalat lehetetlen sokáig tartani. Talán úgy tökéletes, ahogy véget ért.
Spoileresen
Sokáig lehetne sorolni az emlékezetes részeket, de a 8. epizód az atombombával, BOB földre érkezésével beleégett az agyunkba - pedig az egész nem volt más, mint egy testrablós sci-fi. Frost könyve aggodalomra adhatott okot a tömény ufózással, összesküvés-elmélettel, de lynchesítve fantasztikus élményt nyújtott. Persze így is agyalhatunk majd, hogy akkor az intergalaktikus teáskannává változott Phillip Jeffries most akkor micsoda, ki az a Judy, mi a rosseb költözött Sarah Palmerba, mi a fene történt Audrey-val, és egyáltalán - no és persze a befejezésen. Időutazás? Multiverzum? Sokáig lehetne ezekről beszélni, és sokáig is fogunk.
A klasszikus sorozat fájdalmas, de egyszerű, horrorfilmes zárlatához képest a mostani több soron is hihetetlenül nyugtalanító. Nem is az idővonal felülírása, a máshová furikázás, a változások, hanem Cooper miatt. Az eredetiből talán ha pár percet kaphattunk, de miután legyőzték BOB-ot, és Cooper az igazi Diane-nel együtt útra kelt, létrejött valami borzalmas hibrid - félig a régi énjéből, félig Mr. C-ből.
Az új szereplők közül egyértelműen a Mitchum testvérek és Dougie vitték a prímet, és gyönyörű volt, amikor Ed és Norma végre egymásé lettek. Beszélhetnék még a pazar zeneválasztásról, az elhunyt színészektől való méltó búcsúról - különösen a Tuskó Lady-t alakító Margaret Lantermantól - de néhány órával a vége után még mindig zsibbad az agyam.
Az új Twin Peaks semmi máshoz nem hasonlítható, fantasztikus élmény. Ideje újranézni.