Valahányszor a jugoszláv háborúról szóló filmről indul beszélgetés, mindig előkerül A megmentő (1998) című mű, amely közmegegyezés szerint az egyik legjobb a témában. Ma este a tévében!
Legutóbb a boszniai háború alatt játszódó, Angelina Jolie rendezte A vér és méz földjén (2012) című drámát ajánlottuk, és akkor is, korábban is feltűnt, hogy valahányszor a volt Jugoszlávia területén zajlott háborút bemutató filmekről van szó, mindig szóba kerül A megmentő (1998) című film, mint a leghitelesebb, legmarkánsabb munka a témában, és mivel végre műsorra kerül, egy kicsit részletesebben is foglalkozhatunk vele. Merthogy különös darabról van szó.
Az amerikai Dennis Quaid főszereplésével, nagyrészt nyugati stábbal készült film rendezője ugyanis a ma is aktív szerb Predrag Antonijević – aki mostanában is háborús eposzokat és tévésorozatokat készít odahaza, de már sokkal hazafiasabb hangvétellel. És az a tény, hogy odahaza, Szerbiában dolgozhat, már megelőlegezi, hogy A megmentő nem a világ döntő többsége által agresszornak tekintett szerb nacionalistákat ítéli el, hanem - és szerbként akkor ehhez is nagy bátorság kellett - az egész háborút. Mindenkit, és ehhez nagyon hasznos egy kívülálló szerepeltetése. Ő az egykori követségi alkalmazott Joshua, aki elveszítette családját egy párizsi terrortámadásban, amit iszlám fundamentalisták követtek el. Miután a maga megkérdőjelezhető módján bosszút állt, legjobb barátjával (Stellan Skarsgård) álnéven a francia idegenlégióba menekült, majd már harcedzett zsoldosként látjuk újra a szerb oldalon harcolva a bosnyákok ellen. Amiben nyilván szerepet játszik bosszúvágya a muszlimok ellen, de akár a másik oldalon is harcolhatna.
Mesterlövészként különösebb érzelmek nélkül húzza meg a ravaszt, akkor is, ha civilek kerülnek a célkeresztbe, ám először barátját veszíti el, majd egy járőrözés közben döbbenti meg szerb bajtársa brutalitása, akivel aztán egy fogolycserét kell biztosítania. A kiszabadult szerb foglyok között egy fiatal nő is van (Nataša Ninković), csakhogy terhes, és mit sem számít, hogy nyilván megerőszakolták, a szerb oldalán nyílt gyűlölet fogadja, Joshua szerb társa pedig nem titkolja, milyen sorsot szán a lánynak és a hasában lévő gyereknek. És ebben benne van az egész konfliktus, az igazi embertelenség, és persze néha pont az embertelenség nyílt arcával kell találkozni ahhoz, hogy valaki megtalálja magában a mélyre temetett emberi érzéseket, és pont ez történik hősünkkel is – bár lehet, hogy túl későn.
Itt minden oldalon ott van az embertelenség, és lehet, hogy Antonijević néha kicsit csúsztat, játszik az arányokkal – a szisztematikus nemi erőszakkal elsősorban a szerb oldalt vádolták, jól dokumentálhatóan -, de amit bemutat, az mind valóban megtörtént. Azt nem tudom, hogy az amerikai zsoldos mennyire fiktív alak, mert sok helyen valós sztoriként beszélnek a filmről, de minden oldalon harcoltak külföldiek, és minden oldalon követtek el háborús bűnöket, szerbek, bosnyákok és horvátok, amibe mi is kaphatunk némi bepillantást. Bár végig hihetetlenül izgalmas, A megmentőt nem jó nézni. Itt nem bűnhődik meg a rossz – legalábbis nem feltétlenül - üzenete is az, hogy nincsenek hősök; csak semmibe vett életek, halottak és roncsként túlélő áldozatok, mégis pozitív végkicsengése van. Legalábbis egy kicsi.
