A film persze sokkal többről szól, mint George Clooney átalakulásáról pohos, megkeseredett CIA ügynökként, de ő az egész közel-keleti helyzet kielemzését megcélzó film legizgalmasabb alakja. Kapott is Oscart érte!
A Közel-Keleten minden olyan zavaros, a színtiszta káosz, szoktuk mondani, pedig van abban a földrajzi, politikai és gazdasági helyzetben rendszer, csak nem biztos, hogy szeretjük tudni és hallani az igazságot. Ami persze az önmaga könyörtelen, önmagába visszaforduló logikáját követi, függetlenül attól, hogy éppen az USA, Irán, Oroszország vagy más az, aki éppen igyekszik arrafelé átvenni az irányítást – ameddig a középpontban a térség legnagyobb értéke, az olaj az igazi főszereplő. És akármerre is kanyarog a film története, a Sziriana is alapvetően az olajról szól.
A szintén mozaikszerűen összeilleszkedő Traffic forgatókönyvírója, Stephen Gaghan egy visszavonult CIA ügynök, bizonyos Robert Baer visszaemlékezései alapján erősen moralizáló és az úgy nevezett „nagy kép” minden játékosát bemutató filmet rendezett a Közel-Kelet egész problematikájának visszafejtésére, erős üzenettel és remek alakításokkal. Felvonul ugyanis az olajbiznisz minden szereplője: a korrupt üzletemberek és korrumpálható politikusok, a titkosszolgálatok, az országukat kiáruló arab sejkek és belső ellenzékük, illetve az olajfúró tornyok nyomorgó mohamedán, de nem arab vendégmunkásai. Az egyik végletben ott a kapzsiság, a másikban a tehetetlenség, az eredmény pedig katasztrofális. És sajnos minden közhelyesség ellenére a képlet valóban pontos, és a helyzet a közeljövőben nyilván csak egyre rosszabb lesz.
A Szirianában producerként is közreműködő George Clooney a legjobb mellékszereplőnek járó Oscart is megkapta a rendkívüli átéléssel és pár nap alatt felszedett 16 kilóval súlyosbított, valamint gerincsérüléssel terhelt alakításáért. És nem véletlenül, hiszen messze az általa ábrázolt kiégett és kihasznált beépített ügynök története a legizgalmasabb és legárnyaltabb a néha túl sok szálon futó, túl sokat mondani akaró Szirianában. Persze lehet, hogy másnak más lesz itt izgalmas: a háttérben kavaró politikusok, a reformra törekedő olajsejk, vagy a Matt Damon által alakított „átlagember”, egy, a helyzetet szokatlanul jól átlátó gazdasági elemző története, mert a hihetetlen kutatómunkát folytató Gaghan tényleg mindennek utánament, és még arról is gondoskodott, hogy nem kevesebb, mint 7 Oscar-díjas legyen a stábjában. Az eredmény rendkívül tisztességes, látványos, izgalmas, de korántsem egyszerű film, akár több megnézést is igényelhet.
Ami pedig a címet illeti, az amerikai külpolitikában a Közel-Kelet határainak elméleti újrarajzolását jelenti – vagyis egy, csak papíron létező, életképtelen, viszont új, véres konfliktusok sorát generáló lehetséges jövőt, ami még a mostani helyzetnél is rosszabbul hangzik.
