Richard Kelly első, hamar kultikussá vált filmjét, a Donnie Darkót 2001. október 26-án mutatták be Amerikában, ugyanazon a napon, amikor a Kongresszus elfogadta az PATRIOT törvényt – azért csupa nagybetűvel, mert mozaikszó -, amely a terrorizmus elleni harc jegyében kiterjesztette a megfigyelés jogát gyakorlatilag minden állampolgárra, okkal váltva ki némi paranoiát a jogvédő szervezetekből. És határozta meg Kelly következő munkája, A káosz birodalma (2006) tartalmát is. A sztori alapján már 2001 előtt megvolt, de akkor még csak Hollywood szatírájaként indult, de szeptember 11. és a PATRIOT törvény után Kelly mindent átírt, és egy olyan közeljövőt teremtett, ahol bármi megtörténhet, és meg is történik.

2008-ban járunk, az alternatív közeljövőben. Éppen véget ért a III. világháború. Los Angeles szociális, ökonómiai és környezeti katasztrófa küszöbén áll. Boxer Santaros (Dwayne Johnson), a paranoiás és skizofrén sztár harcos amnéziában szenved, és újra meg újra a jövőbe képzeli magát. Élete összefonódik a pornósztár Krysta (Sarah Michelle Gellar) életével, aki saját tévés valóságshow-t indít, miközben megjelenik egy titokzatos rendőrjárőr, aki a jövő kulcsa lehet, egy német cég pedig a megváltás ígéretét dobja a piacra. Egy olyan ingyenes, soha ki nem apadó energiaforrást, amely a tengeráramlatokból táplálkozik. Csakhogy a Folyékony Karmának nevezett energia a Föld pusztulását is jelentheti, és nem csak azért, mert megbontja a tér és idő kontinuitását.

Persze írhatunk itt mindenféle rövid szinopszist, annyira nem lehet megmondani, hogy A káosz birodalma miről szól, hogy azt évekkel később, sokadik megnézésre sem tudja a legtöbb benne szereplő színész – legalábbis a sztoriban egy iraki veteránt játszó, de narrátorként is funkcionáló Justin Timberlake ezt nyilatkozta. És lehet, hogy ma már nem tűnik furcsának, hogy a film főszereplői között ott van a volt pankrátor Dwayne „Szikla” Johnson és az Amerikai pite filmek Stifflere, Seann William Scott, a Buffy, a vámpírok réme címszereplője, Sarah Michelle Gellar, illetve a fiúbandás Timberlake, de akkor ez nagyon is meghökkentő volt. Ezt is akarta a rendező, aki direkt olyanokra osztotta a főszerepeket, akikre egy művészfilmes sem osztott volna bármilyen szerepet előző munkáik alapján. És az ötlet akkor figyelemfelkeltő volt, de nem biztos, hogy bevált.

Merthogy a filmet teljes értetlenség fogadta, és ez még a jobbik eset volt. Nyilván a Donnie Darkónak köszönhetően A káosz birodalmát meghívták a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába, ahol több kritikus szerint ez volt a legrosszabb alkotás, amelyet itt levetítettek. Meg is bukott a pénztárakban, a 17 millió dolláros költségvetésből odahaza alig 275.380 dollár jött vissza, összesen pedig 374.743 dollár jegybevétel jött össze, ami nagyon kínos. És miért ajánljuk mégis? Egyrészt, mert összességében nagyon szórakoztató ez a szabadjára eresztett katyvasz, másrészt tanulságos, milyen az, ha egy nyilvánvalóan nagyon tehetséges művésznek nem szabnak semmilyen korlátot, ő pedig nem tud élni a lehetőséggel – harmadrészt rendkívül szórakoztató az egészből szemmel láthatólag tényleg semmit sem értő Sziklát egy olyan filmben látni, amit nyilván szívesen letagadna a barátai előtt.