8 érdekesség, amit még biztosan nem hallottál a Roger nyúl a pácban című filmről

  • PORT

Robert Zemeckis mérföldkőnek számító filmje, a Roger nyúl a pácban 37 évvel ezelőtt jelent meg. Ma a tévében is megnézheted!

Az 1988-as Roger nyúl a pácban Robert Zemeckis egyik legismertebb filmje, ennek pedig egyik oka, hogy vizuális értelemben úttörőnek számított az alkotás. Abban az időben az élőszereplős és az animációs filmek keverésének ötlete egészen másként hatott, mint manapság, hiszen akkoriban még csak kacérkodtak ezzel a technikával, néhány kivételtől eltekintve a mainstream amerikai moziban ritkán fordult elő. Összeállításunkban mutatunk néhány érdekes részletet a filmről, amit talán eddig te sem tudtál. 

Zemeckis nem volt biztos 

A rendezői széket másoknak is felajánlották, köztük Terry Gilliamnek is, aki viszont úgy döntött, nem vállalja a munkát. Technikailag túl bonyolultnak ítélte meg az alkotást, utólag azonban bevallotta, valójában túl lusta volt elkészíteni a filmet. A sztori így került Robert Zemeckishez – akinek olyan alkotásokat köszönhetünk, mint a Vissza a jövőbe-trilógia, a Forrest Gump vagy a Jól áll neki a halál –, aki a rá jellemző humorral és kalandvággyal állt neki a munkának. 

A bevétel kérdése 

A film sikerének tekintetében jogosan gondolhatnánk, hogy a megjelenés évében a legtöbb bevétel hozó alkotás lett, de valójában csak a második helyen landolt. A Roger nyúl a pácban világszerte 329 803 958 dollárnyi bevételt hozott, viszont abban az évben jelent meg Dustin Hoffmann és Tom Cruise főszereplésével az Esőember, amit nem tudott letaszítani a trónról. 

Terveztek folytatást, de... 

A kezdeti kasszasiker után egyértelműnek tűnhet, hogy a sztorihoz terveztek folytatást, ám az sosem készült el. Bár JJ Abrams 1989-ben előállt egy vázlattal a folytatáshoz, de ezt végül elvetették. Aztán 1998-ban készült néhány felvétel Who Discovered Roger Rabbit munkacímmel, de abból sem lett semmi. 2010-ben a főszereplőt alakító Bob Hoskins kijelentette, hogy kész lenne visszatérni Eddie Valiant szerepébe, de a színész a Parkinson-kórja miatt 2012-ben visszavonult, 2014-ben életét vesztette. 2018-ban Robert Zemeckis is megszólalt a lehetséges folytatásról, a rendező akkor azt mondta, szerint a Disney sosem fog zöld utat adni a projektnek. Mindez igaznak bizonyulhat, hiszen a a mai napig nem lehet arról tudni, hogy Roger nyúl valaha visszatérne. 

Disney vs. Looney Tunes 

A filmben a Disney karaktereken túl megjelentek a Looney Tunes mesehősök is. Utóbbi gyártója és forgalmazója azonban csak úgy engedte meg a karakterek megjelenítését, hogy azok pontosan ugyanannyi képernyőidőt kapnak, mint a Disney figurák. Az üzlet végül megköttetett, így a franchise filmgyártás szempontjából valami egészen különleges és egyedülálló dolog jött létre. Talán ez az oka annak, hogy a Roger nyúl a pácban a mai napig annyira népszerű. 

Nem használtak CGI-t

Mai technikával a film elkészítése nem lenne annyira bonyolult, mint annak idején. 1988-ban viszont semennyi számítógépes technikát sem alkalmaztak. Az alkotáson animátorok tucatjai dolgoztak fáradhatatlanul, hogy kézzel rajzolják meg a film összes animációs karakterét. 

Miért nincs kérdőjel a címben? 

Bár a magyar fordításban ez nem tűnik fel annyira, de az eredeti cím – Who Framed Roger Rabbit – valójában egy kérdés. Éppen ezért jogosan merülhet fel, hogy vajon miért nincs kérdőjel a végén? Nos, Hollywoodban balszerencsésnek tartják a kérdőjeleket, ugyanis széles körben elterjedt a babona, hogy egy kérdőjellel ellátott film elhasal a pénztáraknál. 

Jessica Rabbit karaktere 

Úgy tudni, Jessica Rabbit karakterét három – a 1940-es, 1950-es években – népszerű színésznő, Veronica Lake, Rita Hayworth és Lauren Bacall inspirálta. 

Rekord hosszú stáblista 

A Roger nyúl a pácban végső stáblistája hosszabb volt, mint bármelyik filmé azelőtt. A sztorin mintegy 763 ember dolgozott, a végső kredit pedig csaknem 7 percig futott. 

via The Hundreds, Screen Rant, CBR