A Tom és Jerry paródiájának szánták, de ennél sokkal sikeresebb lett az egymást kergető furcsa páros, aki pont 9 szabály alapján űzi játékát.
A legendás animátor, Chuck Jones Mark Twain leírása alapján alkotta meg a prérifarkas figuráját, aki azt írta róla Roughing it! című korai regényében, hogy „egy sovány, szánni való csontváz, az akarás élő, lélegző allegóriája, és mindig éhes”. Nyilván ezek után aligha lehetett szó egy szimpatikus karakterről, de pont ez a lényeg, Vili, a prérifarkas (az eredetiben Wile E. Coyote) nem gonosz, csak megszállott. Ennek megfelelően fanatizmusa tárgya, a kengyelfutó gyalogkakukk sem egy kész egyéniséggel bíró lény, inkább afféle természeti jelenség, aki azon túl, hogy fut, nem sok mindent csinál.
A próbaepizódot még 1948-ban rendelte meg a Warner stúdió a legendás animátortól, Chuck Jonestól és Michael Maltese írótól, aki együtt megalkotta azt a világot, amelyben a két szereplő él és mozog. Jones a farkas alakját munkatársáról, az elképesztő munkabírású, rendkívül tehetséges Ken Garrisről mintázta. Eredetileg a prérifarkas és a gyalogkakukk kalandjait a kor népszerű üldözős rajzfilmjei, főleg Tom és Jerry paródiájának szánták, de hamar kiderült, hogy a vicces történetek megállnak a saját lábukon is. Így az ellenfelek a Bolondos dallamok (Looney Tunes) rajzfilmválogatás állandó szereplői lettek. Eredetileg moziban lehetett megnézni őket, csak a televíziózás elterjedésével kerültek át a kisebb képernyőre. Nem mellesleg a legeslegelső epizód címe: Fast and Furry-ous volt.
A történetek egy sémára épülnek: a prérifarkas mindig bonyolult tervet eszel ki, amelyhez valami komplikált, túlméretezett szerkezet kell. Ezt mindig az ACME Corp. nevű fiktív cégtől rendeli meg. A szerkezet azonban a kellő pillanatban mégsem működik, a gyalogkakukk sértetlenül száguld tovább. Amikor a farkas a hibát keresi, a masina mégiscsak működésbe lép, és bumm! Persze ez mindig kicsit másként zajlik, de a siker része a kisfilmek kiszámíthatósága. Jones önéletrajzi könyvében leírja, hogy kilenc alapszabályt fektetett le, amelytől persze helyenként eltértek.
- A gyalogkakukk nem bánthatja a prérifarkast, csak ráijeszthet a bip-bip hanggal.
- Külső erő nem okozhat sérülést a prérifarkasnak, csak az általa használt eszközök totális kudarca.
- A prérifarkas bármikor leállhatna – ha nem lenne fanatikus.
- Egyáltalán nincs párbeszéd a rajzfilmekben, kivéve a bip-bipet.
- A gyalogkakukknak mindig az úton kell maradnia.
- A jelenetek mindig a két állat természetes élőhelyén játszódnak.
- A prérifarkas minden eszközét az ACME cégtől szerzi be.
- Amikor csak lehet, a gravitáció a prérifarkas legnagyobb ellensége.
- A prérifarkas inkább megszégyenül, mintsem súlyosan megsérüljön kudarcai során.
Akárcsak a rajzfilmválogatás többi szereplője - Tapsi Hapsi, Cucu malac, Dodó kacsa, Csőrike vagy Szilveszter -, a prérifarkas is „átlátogatott” más karakterek történeteibe, és ilyenkor kiderült, hogy tud beszélni, ráadásul választékos módon. Az eredeti formációban a duó csak 1963-ig futott, majd kis szünet után saját szombati műsort kapott The Road Runner Show címmel a CBS-en 1966-ban. Ez csak néhány évig tartott, de a páros azóta sem tűnt el a tévéből,
ilyen-olyan formában mindig visszatért, de volt képregénye és számos videójátéka is.
Sőt, készült egy élőszereplős, a mai napig be nem mutatott film John Cenával és állítólag James Gunn forgatókönyvével Coyote vs. ACME címmel, ami arról szól, hogy a prérifarkas végül beperli a céget a folyton felsülő termékek miatt. A filmet hosszú évekre jegelték, mert felmerült az adócsalás lehetősége – a gyártó cég ugyanis 30 millió dollár adójóváírást vágott zsebre utána! –, de tavaly decemberben levetítették a nagy streamingszolgáltatóknak, hogy azok licitálhassanak rá. Ki tudja, talán még idén láthatjuk.
A rajzfilmsorozat eredeti címében szereplő roadrunner kifejezés egyébként a száraz éghajlatú amerikai prériken gyakran előforduló földikakukkokra, közelebbről a kaliforniai földikakukkra utal. Az egyik legnagyobb eltérés a rajzfilm és a valóság között a gyalogkakukk futósebességében tapasztalható. A követhetetlen gyorsasággal cikázó, rajzolt madárral ellentétben a futókakukkok végsebessége nem sokkal több kb. 30 km/óránál
– összehasonlításként a strucc akár 60-nal is képes száguldani.
A földikakukk egyébként nem teljesen röpképtelen, rövid távon képes repülni is, és a hazai kakukkhoz hasonlóan néha – de nem mindig – becsempészi a tojását idegen madarak fészkébe. Amúgy általában maga építi a fészkét.
A Mint a mesében (2009) című műsorban az új-mexikói sivatagban egy mérnökcsoport a rajzfilmsorozatból igyekezett reprodukálni a prérifarkas agyafúrtnak hitt trükkjeit, sokszor vicces eredménnyel.
