Jack Nicholson egyik legjobb szerepét csakis ő játszhatta el, vagy mégsem, és igenis létezik olyan kutyafajta, hogy brüsszeli griffon, csak nem olyan szép, és Woody Harrelson is hajtott egy bizonyos szerepre!
James L. Brooks (Becéző szavak, A híradó sztárjai) saját bevallása szerint egyetlen jelöltje volt Melvin szerepére, a zseniális Jack Nicholson. Később bevallotta, hogy eljátszott a gondolattal, hogy a szerepet esetleg Jim Carrey-re osztja, de akkor meg kellett volna változtatni a film hangvételét és átírni sok mindent. Mielőtt Brooks megvette volna a megfilmesítés jogait, a filmterv még "Old Friends" címen futott, Kevin Kline-t nézték ki a főszerepre és Mike Newell rendezte volna. A veterán rendező és producer Brooks egyébként némileg meglepő módon A Simpson család (1989) egyik állandó forgatókönyvírója is.
Carol Connelly szerepénél nem volt ilyen egyértelmű a választás. Először Holly Huntert kérték fel, de ő nem ért rá, majd Uma Thurman neve merült fel, de aztán őt túl fiatalnak találták, és még Courtney Love is képbe került, de ő nemet mondott, mert együttesével, a Hole-lal éppen a "Celebrity Skin" című albumukat vették fel. Papíron Helen Hunt is túl fiatal lett volna, mert a forgatókönyv szerint Carol 45 éves, ő pedig csak 35 volt ekkor, de kicsit átírták a dolgokat a kedvéért.
Jack Nicholson rettegett attól, hogy senki nem vesz jegyet egy olyan filmre, amelynek ennyire rossz természetű a főszereplője, akit eljátszani is nagyon nehéz volt. Ugyanakkor a mai napig is Melvin Udall a kedvenc karaktere az összes közül, pedig már elég sok volt a karrierje során. Maga Nicholson úgy írta le a filmet, mint „Egy szerelmes film, amelyben semmi mást nem csinálsz, mint folyamatosan vérig sérted azt, akit szeretsz."
Helen Hunt a film befejezése után két év szünetet vett ki, nem elsősorban azért, mert ez a forgatás annyira megerőltető lett volna, hanem azért, mert pályáját gyerekszínészként kezdte, és 9 éves kora óta sosem volt többet szabadságon egy-két napnál. Huntnak és Nicholsonnak egyébként volt korábban is egy „közös” filmjük: a Twisterben (1996), amelynek Hunter volt a női főszereplője, van egy autós mozi, ahol éppen a Ragyogást (1980) játsszák, természetesen Nicholson főszereplésével.
Woody Harrelson is jelentkezett Simon Bischop, a meleg szomszéd szerepére. Harrelson szerint túlságosan nőiesre vette a figurát, és a meghallgatás rémesen sikerült, amiben annak is lehetett némi része, hogy az aznapi szereplőválogatást Jack Nicholson házában tartották, és Harrelson rettentő lámpalázas volt a nagyra becsült kolléga társaságában.
Az egyik jelenetben a kutya utánozni kezdi Jack Nicholsont azzal, hogy átlépi a járda repedéseit. A filmesek ezt úgy érték el, hogy apró akadályokat állítottak a repedésekre, így a kutyának át kellett lépnie rajtuk, majd az utómunkálatok során digitálisan eltávolították az akadályokat. Az Oscar-díjátadó ünnepségen, amikor kiderült, hogy ő lett a legjobb férfi főszereplő, Jack Nicholson úgy ment fel a pódiumra, hogy óvatosan átlépte a színpadon a járólapok közötti repedéseket, karakterét, a kényszerbeteg Melvin Udallt utánozva. Nicholson Oscar-díját J.T. Walshnak ajánlotta, akivel együtt játszott az Egy becsületbeli ügyben (1992), és aki nem sokkal a díjátadó előtt halt meg.
Verdellt, Simon kutyáját, akire/amire Melvinnek vigyáznia kell, amíg a gazdája kórházban van, hat különböző brüsszeli griffon alakította – igen, ez egy létező fajta, és naná, hogy keresetté vált a film bemutatása után -, Timer, Sprout, Debbie, Billy, Parfait és Jill. Jill dolgozott a legtöbbet, mert ő volt a legjobban idomítható, cserében viszont a forgatási időn kívül Nicholson házában lakhatott, ami arra is jó volt, hogy a két „színész” összeszokjon.
A soundtracken ott szerepel a Brian életéből (1979) jól ismert dal, az "Always Look on the Bright Side of Life", amit még Eric Idle írt, de azt kevesen tudják, hogy itt Hans Zimmer hangszerelte és Art Garfunkel adta elő – Garfunkel egyébként meghallgatáson is volt Simon szerepére. A dal egyébként Angliában annyira népszerű, hogy gyakran hangzik fel focimeccseken, sőt, temetéseken is.
Jack Nicholson és Helen Hunt nyerte el a legjobb színésznek, illetve a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat ezzel a filmmel, míg Greg Kinneart a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában jelölték. Nicholson az egyetlen olyan színész, aki eddig kétszer is szerepelt olyan filmben, amelyért elnyerte a legjobb színész Oscar-díját, és ahol a főszereplőnő megkapta a legjobb színésznő Oscar-díját, és amit jelöltek a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában is. Az előző a Száll a kakukk fészkére (1975) volt, amelyben Nicholson és Louise Fletcher nyerte a legjobb színész és színésznő Oscar-díját, míg Brad Dourifot jelölték a legjobb férfi mellékszereplőnek.
Sok szempontból is patinás filmről van szó, mivel jófejségből egy rakás menő hollywoodi rendező tűnik fel benne aprócska szerepekben, olyan nevek, mint Lawrence Kasdan, Harold Ramis, Todd Solondz vagy Shane Black. Ekkora maga Jack Nicholson is három filmet - Hajts, mondta (1971), Irány délre! (1978) és Cinikus hekus (1990) - tudott maga mögött rendezőként, és később Helen Hunt is belevágott a rendezésbe: a mai napig számítva két nagyjátékfilmet és 21 sorozatepizódot készített, ami nem is olyan rossz.
