Kulka János újra színpadon: a Halál Velencében

A Jurányi Házban játssza szeptember 27-től Kulka János, a nemzet színésze a Halál Velencében című monodrámát.

2016-os sztrókja óta többször játszott már színpadon, forgatott filmben, énekelt koncerten és lemeze is készült Kulka Jánosnak, de pénteken egy egészen különleges premierje lesz. A Jurányi Házban látható ugyanis az Orlai Produkció és a Füge Produkció új előadása, egy monodráma, amely a Halál Velencében című regényből készült, és többféle műfajt ötvöz.  Az idén nemzet színészének választott Kulka nem először találkozik a Thomas Mann-művel, 18 éve mondta fel hangoskönyvre.

Fotó: Éder Vera

 

„A Halál Velencében érttette meg velem végérvényesen, hogy az irodalom feneketlen fölfordulás, a szívre mért kiheverhetetlen csapás, valami elementáris bátorság és bátorítás, és ugyanakkor mégis olyasvalami, mint a halálos betegség." – írta a műről a Nobel-díjas író, Kertész Imre.

Fotó: Éder Vera


A Csuja László rendezte előadás ezzel a 2006-os hanganyaggal dolgozik, és a műfajok, amelyeket ötvöz: a performance, a hangjáték és a monodráma. A színművészeti forgatókönyvíró szakán végzett, főként filmrendezéssel foglalkozó Csuja, aki több színházi produkcióban is dolgozott, egy interjúban arról beszélt: a darab az elmúlásról szól, arról, hogy képesek vagyunk-e és ha igen, hogyan tudunk szembenézni azzal, mit mulasztottunk el az életünkben.