Sokan nem szeretik Shia LaBeoufot, mert olyan a feje, mint egy hülyegyereké (amiről nem tehet szerencsétlen, de gyarlók vagyunk és külső alapján ítélünk), vagy mert egy faszkalap, hiszen többet hallani botrányairól, mint filmjeiről. Ugyanakkor a folytonos balhézások mögött egy kétségbeesetten a maga helyét és saját értékeit kereső fickó áll: gondoljunk csak arra, amikor 2016-ban a fejére papírzacskót húzott, Többé már nem vagyok híres felirattal, vagy amikor egy órás, teljesen néma "interjút" adott, ami kezdetben zavarbaejtő volt, a végére azonban egészen katartikus élményt nyújtott.

A Honey Boy (apja így becézte a kis Shiát) egyértelműen és bevallottan önéletrajzi film. Az erőszakos viselkedése miatt rehabra küldött LaBeouf terapeuta javaslatára írta ki magából mindazt, ami fojtogatja, ami a démonait eteti, a színész pedig apjával való gyűlölök és szeretek kapcsolatát írta le, amiből aztán végül a film forgatókönyve lett.

Az egyik legócskább közhely, de sajnos igaz, hogy a rossz szülői magatartás, a gyerekkori frusztrációk mennyire megnyomorítják az embert, ahogy az is, hogy előbb-utóbb, így vagy úgy, de mi magunk is a saját szüleinkké válunk.

La Beouf önterápiája napnál is világosabb, mert ő is olyanná vált, mint az apja, és (talán) rájött, hogy ez bizony nem jó.

Nem véletlenül játssza el őt, méghozzá zseniálisan. 

A filmben Otis Lortnak hívják a színészt (Lucas Hedges alakítja), és már rögtön az első másodpercek egyértelművé teszik, hogy róla van szó: elhangzik a sokat gúnyolt "nonononono", majd egy akciójelenet forgatásának legvégét látjuk – bár kimondatlanul, de ez bizony a Transformers. Ezután Otis leissza magát, majd tökrészegen autóbalesetet szenved (ahogy LaBeouf 2008-ban a Transformers harmadik részének forgatása alatt), így rehabra küldik, ahol a terapeuta PTSD-t állapít meg nála. Bár lázadozva, kelletlenül, de elkezdi papírra vetni belső gyötrelmét, és az meséli el a film java részét alkotó flashback-szálat: a 12 éves Otis (a Hang nélkülből ismert Noah Jupe kiváló) és apja, James kapcsolatát. 

Az apa megbízhatatlan, link figura, (majdnem) kigyógyult alkoholista, börtönviselt, munkanélküli hazudozó, agresszív szarházi, és füvet termeszt az autópálya melletti susnyásban. Otis gyereksztár egy sorozatban (LaBeouf nagyjából 15 évesen lett ismert a Disney Channel Even Stevens című szitkomjának főszerepével), jól keres, és apját is ő tartja el. Kettecskén élnek egy lerohadt motelszobában, ami a film alapján a srácnak az egész világot jelenti. 

Olyannyira az apa-fiú kapcsolatra van kihegyezve a történet, hogy a játékidő nagy részében szinte csak kettejüket látjuk, és arra sem kapunk érdemi magyarázatot, hogy a fiú miért nem rendezett családban élő anyjával él. A nő hangját csak telefonból halljuk és Otis játssza a közvetítő szerepét, amikor szülei hangosan veszekednek. Annyit tudni, hogy évekkel azelőtt James meg akarta erőszakolni a nőt egy kocsiban, majd börtönbe került, kicsúszott alóla a talaj, munkát nem kap, ezért él a fia pénzén. Otis kétségbeesetten ragaszkodik az apjához, miközben a férfi erőszakoskodik, és úgy bánik a vele, mint egy darab szeméttel, még meg is üti – miközben látszik rajta, hogy szereti, a maga módján törődik is vele. James Lort tulajdonképpen egy szomorú ember, aki nem képes feldolgozni, hogy elcseszte az egész életét, és 12 évesen a fia már régen többre vitte, mint ő valaha. Fájdalmasan szomorúak azok a jelenetek, amelyekben klasszikus cirkuszi bohóccá maszkírozza magát, és feleleveníti, hogy (szerinte) milyen hatalmas sikereket ért el egy idomított tyúkkal.

És LaBeouf iszonyatosan jól játszik, sőt – még ha nem is illő ezt felhozni – a javára válik az ábrázata, mert kölyökképével olyan, mint egy nagyra nőtt, elveszett gyerek.

Akinek talán vannak még álmai, de esélye, hogy megvalósuljanak, már semmi. Talán még azt is tudja, hogy erről jórészt ő maga tehet.

Néha felbukkan a szomszédban élő szomorú, fiatal nő (FKA Twigs a stáblistán csupán Szégyenlős Nőként szerepel), aki szó szerint a szárnyai alá veszi Otist: cirógatja, átöleli, mert egyébként vele is úgy bánnak, mint a kapcaronggyal, és ők ketten semmi mást nem akarnak egymástól, csak egy kis szeretet. Döbbenetes az a pillanat, amikor a 12 éves fiú, aki rendre lejmolja apjától a cigit, kifizeti a lányt, csak mert mellébújhatott. Kétségbeesetten vágyik a szeretetre, vágyik egy apára, és ezt a film végén el is mondja egy nagyszerű jelenetben.

A film azzal kezdődik, hogy fekete háttér előtt habostortát dobnak a kis Otis arcába. Már ez előrevetíti, hogy a fiú mennyire egyedül van és mennyi rosszat kell eltűrnie, ugyanakkor azt is, hogy e magány közepén ugyanúgy bohócot csinál magából, mint az apja. A film jelenben játszódó része sajnos nincs kibontva, de

a felnőtt Otis állandó haragja és beilleszkedési problémái azt mutatják, hogy nem kapta meg azt az apát, akire vágyott, sőt, a saját apjává változott. 

És hogy segített-e bármit az önfeltárás? Tudja a fene. Az utolsó jelenetek túlzó boldogsága elég egyértelműen azt mutatja, hogy az csupán egy álom, fantázia arról az apáról, akit a fiú akart magának. Aki soha nem létezett. Az igazi mindent elbaszott és a fiúra is ugyanaz a sors vár.

(A film megtekinthető a Netflixen.)