A Netflix vezetősége tényleg nem viccelt, amikor tavaly nyáron bejelentette: az eddigi videós tartalmaik mellett ezentúl egész pályás letámadást indítanak a gémerek pénztárcája és szabadideje ellen. Nem a levegőbe beszéltek, őszre tényleg összehozták minden idők legjobb játékadaptációját, a League of Legends alapján készült Arcane animációs sorozatot, és afféle előre hozott karácsonyi ajándékként megszórták pompásabbnál pompásabb mobiljátékokkal a streaming platform kínálatát (a Stranger Things RPG-ről és a többi jóságról itt írtunk bővebben).

Ráadásul már a második évadánál járó Vaják is a Witcher videójátékok alapján készült a Netflix háza táján (arról nem is beszélve, hogy a napokban jelentették be, hogy a BioShockból is sorozat lesz), így csak idők kérdése volt, milyen közönségkedvenc, kultikus cím kerül sorra. Nos, a streaming óriás választása – nem túl meglepő módon – az utóbbi évek legambiciózusabb, legőrültebb, és alighanem a legnehezebb platformjátékára, a kritikusok és a vásárlók körében egyaránt óriási népszerűségnek örvendő, 2017-es Cupheadre esett.

Na de mi is ez a Cuphead, és miért lett ennyire sikeres?

 Mert a fejlesztők az animációs filmek aranykorába, a '30-as és a '40-es évek klasszikus Disney-, Warner, MGM- és Fleischer Studios-rajzfilmjeihez nyúltak vissza, ahol mindig minden pörgött-forgott, énekelt, táncolt, kupán vágta a másikat, aztán fenékre esett.

Elsőre azt gondolhatnánk, hogy a régi, kultikus rajzfilmekből merítő kultjátékból készült animációs széria egy önnön farkába harapó kígyó, fából vaskarika, és a világon semmi értelme. A helyzet azonban az, hogy a nálunk Csészefej és Bögrearc címen futó The Cuphead Show!-ról a Netflixre frissen felkerült 12 epizód alapján máris kijelenthető, hogy ez bizony az utóbbi évek egyik legviccesebb, legőrültebb, legszórakoztatóbb rajzolt produktuma!

Mintha Walt Disney, Chuck Jones, Fred Quimby és a többi legendás rajzfilmguru addig füveztek volna, hogy átzuhantak egy időkapun 2022-be, ahol továbbra is úgy ontják magukból a pszichedelikus, éneklős-táncolós-tortadobálós rajzfilmjeiket, mintha mi sem történt volna.

Az önmagukban is fogyasztható, egyenként 15 perces epizódok két cserfes porcelánfigura, a címbéli rosszcsont testvérpár, Csészefej és Bögrearc őrültebbnél őrültebb, kalandjait regélik el. A két kópé a mufurc Kanna Bácsi takaros erdei kunyhójában éldegél, és általában látványosan unatkozik. Legnagyobb szerencsétlenségükre (és a néző legnagyobb örömére) azonban a lelkükre áhítozó Ördög mindig tesz arról, hogy a két komisz tesó ne csak a fagyit tömje magába egész áldott nap, hanem egyik ribillióból csöppenjen a másikba, mi közben tényleg kő kövön nem marad semmi körülöttük.

Pedig a készítők igazából nem tettek mást, mint felvonultatták az elmúlt 100 év összes rajzfilmes közhelyét, onnantól kezdve, hogy Miki egér az 1928-as Steamboat Willie-ben skótdudának használta a libát és tangóharmonikának a malacot. Lényegében a Csészefej és Bögrearc összes jelenetében olyan jól ismert rajzfilmfigurákat és örökzöld gegeket fedezhetünk fel, mint

• a mózeskosárban érkező kis árva, aki fenekestül felforgatja a főszereplők életét,
• a színpadon éneklő béka,
• a pokolfajzat főgonosz butácska, krampuszforma segédje, akik leginkább csak hátráltatja a világuralmi terveket,
• a csukott ajtó mögül kiömlő kacatok, amelyekből annyi van, hogy el se fértek volna odabenn a fizika törvényei szerint,
• a kísérteties vándorcirkusz (mesteri szóviccel: Carnivale helyett CarnEVIL),
• a baljóslatú temetőben vidáman táncoló csontvázak,
• vagy a zombiktól rettegő, morgós öregúr, aki egy takaros házikóban éldegél.

De igazából nincs miért haragudni a Netflix aranykezű animátoraira, mert pont az elviselhetőség határán egyensúlyozó, 15 perces, őrült etapokban rángatnak végig bennünket egy rekeszizomszaggató poénokkal és geek kikacsintásokkal alaposan megpakolt, eszelősen bizarr audiovizuális hullámvasúton. Ahol ráadásul a magyar nyelvű hangsáv is legalább annyira jó, mint az eredeti, köszönhetően többek között az olyan szinkronipari veteránjainknak, mint Csőre Gábor, Galambos Péter és Rajkai Zoltán (valamint sokan mások, akiknek a hangját ezer éve ismerem, csak most valahogy nem akar eszembe jutni egyikük neve sem).

A két virgonc porcelánbohóc tehát alaposan megdolgoztatja az arcunk nevetőizmait, mert nem kímélnek sem Istent, sem embert. Fülig érő szájjal billentik fenéken még a kénköves pokolból előugró Mefisztót is, és közben olyan vidáman dalolásznak a duruzsoló dzsesszmuzsikára, hogy minden gyereknek és gyereklelkű felnőttnek azonnal kedve támad táncra perdülni a tévé előtt.

Ítélet: 9/10

Kiknek ajánljuk? Mindenkinek, aki agyvérzésig nyúzta a kultikus Cuphead videójátékot, de azoknak is, akik gyerekként falták a régi Tom & Jerry, Tapsi Hapsi és Popeye rajzfilmeket, valamint a hollywoodi musicaleknek is beillő, dalbetétekkel telepakolt Disney-meséket.