A toplisták nem csak mutatóba vannak, vagy azért, hogy az alkotók büszkék legyenek magukra, hogy felkerültek rá, hanem elég jól jelzik, mik népszerűek, milyen témákra van kereslet, és mi sikerült olyan jól, hogy rengetegen megnézték – jelen esetben a Netflixen futó filmek és sorozatok közül. Márpedig a streaming szolgáltatóra még június 22-én felkerült Alvó kutya című német krimisorozat a megjelenésétől kezdve ott van a Top3-ban, rendszerint az első vagy a második helyen – jelenleg is itt tanyázik -, és ez csak jelent valamit. Ha mást nem, akkor azt, hogy emiatt döntöttünk úgy, hogy megnézzük.

Az első rész azzal kezdődik, hogy egy idegesen viselkedő arab srác egy házilag készített kést szerez be a börtön udvarán, majd egy snitt után azt látjuk, hogy egy vértócsa közepén fekszik a cellájában. Az illetőt egy szövetségi bíró megöléséért ítélték el, a bizonyítékra rátaláló nyomozó, Mike Atlas (Max Riemelt) azonban minderre nem emlékszik. Ő nyolc hónapja maga mögött hagyta a munkáját és a családját, azóta az utcán él, a feltételezett öngyilkosság híre azonban megmozdít benne valamit, hiszen a férfi végig ártatlannak vallotta magát. Az eset nem csak a hajléktalan detektívet rázza fel, hanem a halott fiú gengszter bátyját és az ügyészséget is, amelynek szigorú vezetője egy kezdő ügyvédnőt (Luise von Finckh) állít az ügyre, hogy kiderítse, mi történt. Hogy ez az ügyészségnek utólag miért fontos, az nem derül ki, de kapunk egy fiatal hősnőt, akinek nagyon kék a szeme, és akinek szinte minden részben valakinek vére fröccsen az orcájára – felteszem, a készítőket vonzotta a rikító kék szemek és a vörös vér ellentéte.

Ahogy az exzsaru és az ügyvédcsaj is egyre közelebb kerül az ügyhöz a maguk útját járva, úgy bukkannak fel az újabb hullák, és úgy válik egyre valószínűbbé, hogy az első áldozat valóban ártatlanul ült. Az is egyre inkább látszik, hogy valami nem stimmel a volt zsaru egykori egységével és annak vezetőjével, a megnyerő fellépésű Luka Zariccsal (Carlo Ljubek). És itt álljunk is meg gyorsan, mert amikor azt mondjuk, hogy „valószínű” meg „egyre inkább látszik” az leginkább azt jelöli, hogy a dolog a képünkbe ordít. Azt már az első rész felétől tudni, hogy nagyjából mi a felállás, és mire megy ki a játék, és csak azért nagyjából, mert vannak szálak, amiket az alkotók, a Stephan Lacant és Franziska Meletzky rendezőpáros vagy elfelejtenek kifejteni, vagy csak nagyon későn dobnak be, és van egy egész történetszál, ami olyan, mintha egy szoftverhiba miatt került volna ide egy teljesen más sorozatból.

Ez most kicsit spoileres lesz, de másként nehéz a dolgot érdemben tárgyalni. Az arab „bűnözőklán”,  ahogy itt emlegetik, gyakorlatilag a legvégéig elfelejtődik, akárcsak az emlékképekben megjelenő piactéri terrortámadás, ami mellett azért egy rendes történetben nem siklanának úgy el, viszont tök váratlanul és minden előzmény nélkül „bukkan fel” egy halott hajléktalan. A furcsa, oda nem illő szálat pedig egy fiatal rendőrnő (Melodie Wakivuamina) képviseli, ő mindössze annyit tesz, hogy a legelején figyelmeztetés nélkül berúg egy ajtót, és ezzel iszonyatosan fejbe veri az ajtó mögött álló kislányt – ami speciel egy meglepően valóságos mozzanat, bár nyilván nem ezen van a hangsúly, majd több epizódon át ezen bánkódik, a volt csajával próbál újra összejönni, illetve azon filózik, hogy milyen összetartóak az osztagban a csávók. Mondjuk az ajtóberúgást leszámítva nem emlékszem, hogy egyszer is dolgozott volna, pedig elég gyakran tűnik fel.

Az Alvó kutyára még az sem mondható, hogy egy kihagyott lehetőség, egy jó ötlet félresikerült megvalósítása, mert

már az alapötlet sem jó.

Mike Atlas – ezt a nevet is honnan vették? – karaktere teljesen lapos, azzal, hogy a családját belerángatják a sztoriba, nem lesz izgalmasabb sem ő, sem a többiek. A már veteránnak számító Max Riemelt (A hullám, Szabadesés, Nyolcadik érzék) szimpatikus pasas, de még azt sem hiszem el, hogy egy rendőrt játszik, és a többiekről sem tudok sok jót elmondani. Leginkább azért, mert csapnivalóan megírt karakterekkel kell dolgozniuk, ahogy a sztori is leginkább gyenge közepesnek minősíthető, a lezárást leszámítva. Ott azért vissza kellett tekernem, hogy mindent értsek, de nem azért, mert olyan csavaros a cselekmény és olyan okosan varrják el a szálakat, hanem azért, mert az addigiak fényében az egésznek SEMMI ÉRTELME! Nem tudom, miért nézték meg annyian eddig, talán azért, mert egy sokkal jobb izraeli sorozat (The Exchange Principle) remake-jéről van szó, de tegyük fel újra a kérdést: mit keres hetek óta ez a német sorozat a Netflix toplistája élén? 

Értékelés: 5/10