Mert a Csapatépítés pont olyan, mint a korai Péntek 13.-folytatások, csak itt nem a Kristály-tónál mészárol a maszkos sorozatgyilkos, hanem egy svéd üdülőtelepen.
A Netflix évek óta sportot űz abból, hogy az őszi szezonban addig sosem látott mennyiségű horrorfilmmel pakolja tele a kínálatát. Csakhogy ezekről többnyire azonnal kiderül, hogy szinte egytől egyig hitvány fércművek, melyek nyomába sem érnek az olyan nagy klasszikusoknak, mint az 1978-as Halloween vagy a 2007-es Adsz vagy kapsz. Ilyen volt egyebek között Adam Sandler 2020-as bugyuta vígjátéka, a Hubie, a Halloween hőse, vagy tavaly A Bridge Hollow-i átok (ami után jelen sorok írója olyan keserű szájízzel állt fel a fotelből, mintha halloweenkor Stühmer-csoki helyett Mese sajtot kapott volna).
A Stranger Things tinije sem menti meg a Netflix új horrorvígjátékát
Családbarát rémmesét ígér, de csak gyenge poénokat és béna szörnyeket zúdít ránk A Bridge Hollow-i átok.
Tovább
De hogy ne csak mindig szidjuk a Netflixet, jegyezzük meg a rend kedvéért, hogy a streamingszolgáltatónak voltak azért igen tisztességes próbálkozásai is az elmúlt években a horror műfajában. A cég zászlóshajójának számító Stranger Things sorozat mellett A félelem utcája-trilógia is remekül megidézte a '80-as évek tipikus slasherjeit, amelyekben mindig egy-egy legyőzhetetlen(nek hitt) sorozatgyilkos kaszabolta a szimpatikus főhősök kicsiny csapatát.
Ezt a vonalat követte a Netflix skandináv divíziójának gyöngyszeme, a Konferensen is.
Ez a streamingóriás magyar verziójában The Conference illetve Csapatépítés címmel található meg, és idehaza az október 13-i debütálása óta lényegében kirobbanthatatlan a TOP10-es listából.
A Netflix egyébként nemcsak az őszi horrormaratont tette meg mostanra a védjegyévé, hanem azt is, hogy rendszeresen felkarol egy-egy ígéretes lokális produkciót, és megfuttatja a világpiacon is. Ezeknek a filmeknek a közös jellemzője az, hogy kivétel nélkül mindegyik hasonlít egy már jól ismert szórakoztatóipari brandre: az elmúlt években láthattuk például a Netflixen „a svéd Walking Deadet” (Gyilkos eső), „a thaiföldi Eltűnteket” (The Stranded), „a belga Lostot” (Érkezés a sötétségbe) és „a lengyel Péntek 13.-at is (Éber erdő). Ezek mind egytől egyig profin összerakott, szépen fényképezett, tehetséges színészekkel leforgatott tisztelgések voltak az eredeti művek előtt.
A lengyelek után most a svédek mutatták be, hogy bizony van még kraft a Péntek 13.-ban, és soha ilyen jó nem volt még az erdőben-vízparton nyaralgatós-belezgetős horror műfaja, mint most!
A sztoritól természetesen senki ne várjon skandináv krimiket idéző mélységet! Ahogy azt a kaszabolós horrorfilmekben már megszokhattuk, a Csapatépítés is egy jól ismert műfaji toposszal nyit: pihenésre vágyó városiak lelkes kis csoportja érkezik meg egy festői tájjal körülvett, vidéki üdülőtelepre, hogy ott a tábortűznél sztorizgatással, italozgatással, drótkötelezéssel és egyéb rekreációs tevékenységgel múlassák az időt. A fő különbség a jó öreg Péntek 13.-filmek Kristály-tavi mészárlásához képest ezúttal az, hogy itt nem a drogtól, piától és egekbe ugró libidótól fűtött, szexre és bulizásra éhes tinédzserek esnek áldozatául a maszkos sorozatgyilkosnak, hanem egy svéd kisváros önkormányzatának munkatársai. Akik amúgy azért jöttek ide, az Isten háta mögé pihenni és csapatépíteni, mert nyélbe ütötték az év bombaüzletét: egy új lakóparkot és egy bevásárlóközpontot fognak hamarosan átadni,
ezért még egy aranyozott ásót is magukkal hoztak az első, ünnepélyes kapavágáshoz, amiből idővel természetesen gyilkos fegyver lesz...
A Csapatépítés mindvégig nagyon jól megoldja azt, amibe számos horrorfilmnek tört már bele a korábban bicskája. Nevezetesen: abszolút logikus magyarázatokat kapunk arra, hogy miért nem fognak össze a főszereplők az elszabadult sorozatgyilkos ellen (spoiler: nem mindenki a kebelbarátja a másiknak, és akkor még finoman fogalmaztunk...), vagy hogy miért nem hívják ki mobiltelefonon azonnal a rendőrséget, amikor beindul a véres haddelhadd (spoiler: nem azért, mert „nincs térerő”). Sőt, itt végre frappánsan megmagyarázzák a készítők azt is, mi a kutyaúristennek húznak fel idétlenebbnél idétlenebb álarcokat a horrorfilmek maszkos anyaszomorítói?!?
A Csapatépítés persze nem forradalmasítja a kaszabolós horror zsánert, és valószínűleg 30 év múlva már senki sem fog emlékezni rá (néhány olyan megveszekedett rajongón kívül persze, mint a jelen sorok írója). Ez a film egyszerűen csak közel 100 percnyi véres és vicces főhajtás a műfaj olyan megkerülhetetlen mérföldkövei előtt, mint a Péntek 13.- és a Halloween-filmek, és szinte minden pillanatában jobb szórakozást nyújt, mint a patinás, régi franchise-oknak bármelyik bárgyú folytatása a közelmúltból. Aki tehát szereti a slasher műfaját, az biztosan nem fog unatkozni, ha rászán másfél órát a Csapatépítésre!
Ítélet: 7/10
Kiknek ajánljuk? Leginkább azoknak, akik nagy rajongói a '80-as és a '90-es években készült horrorfilmeknek, és kíváncsiak, hogy manapság mit tud kihozni ebből a tipikusan amerikai zsánerből egy kicsi, de lelkes skandináv filmes csapat.
