Arra vállalkoztam – nevezhetjük emberkísérletnek is –, hogy megnézem a Netflix toplistás filmjét, ami napok óta betonbiztosan tartja az első helyet. Mielőtt belekezdenék a tapasztalataimba, mindenkit óvva intek: ezt otthon ne csináljátok utánam!

Nemrég még azon lelkesedtem, hogy mintha a Netflix kezdene ismét magára találni, ám korai volt az öröm: a streamszolgáltató most jócskán alulmúlta önmagát, pedig az utóbbi időben egyáltalán nem volt magasan a léc. A menyasszony anyja című romantikus vígjáték könnyed szórakozást ígér, de másfél órányi szenvedést kapunk. A filmet korábban még Az örömanya címen hirdették, és hogy miért lett a cirkalmas, körülíró meghatározás mégis, arra talán választ adhat, hogy semmi, de az égvilágon semmi köze sincs az 1991-es, Steve Martin és Diane Keaton főszereplésével készült vígjátékhoz, az Örömapához. Az a film ugyanis jó.

A menyasszony anyjában olyan másodvonalbeli színészeket láthatunk parádézni, mint a Luciferből ismerős Rachael Harris, a B-filmekben és sorozatokban látott Brooke Shields és a jobb időket is megélt Benjamin Bratt. Látszik, hogy tehetségükhöz mérten igyekeznek valamit kihozni a karakterükből, de ilyen forgatókönyv mellett ez nem volt egyszerű feladat. Apropó, a filmet az a Robin Bernheim írta, akinek a Karácsonyi cserebere-trilógiát is köszönhetjük. A menyasszony anyja sem operál valami bonyolult sztorival: esküvői előkészületek egy flancos tengerparti üdülőben és az örömanya évődése az örömapával – végül persze mindenki megtalálja a boldogságot. A film

tipikus felső osztálybeli figurákat mozgat, akiknek tipikus felső osztálybeli problémáik vannak,

miközben süttetik magukat a medence szélén, és azon vekengnek, hogy hány követőjük van, és hogy fogják streamelni a szertartást az Instára. Így viszont baromi nehéz azonosulni velük. Ahogy a film humorával is.

Olyan, mondva csinált, „komikus” helyzeteket láthatunk, mint például amikor a menyasszony anyja megpillantja a vőlegény apját meztelenül. Na most, ezzel több probléma is van:

• Csávókám azért jön ki egy szál nudiban a zuhany alól, mert azt hiszi, a haverja jött vissza a törölközőkkel, de az nem világos, hogy miként tévesztett össze egy női hangot egy férfiéval – ez még akkor sem stimmel, ha épp zubog a víz, próbáljátok ki!
• Másfelől, miért pucérkodik valaki a barátja előtt?! Én nyaraltam már párszor együtt a legjobb (férfi) barátommal, és sosem flangáltunk egymás előtt meztelenül, egész egyszerűen mert nem illik.
• Végül pedig: miért akkora dolog ez, hiszen a dramaturgia szerint régen együtt voltak, lángolt köztük a szerelem, ami nyilván azt is jelenti, hogy lefeküdtek egymással, tehát ismerik a másik testét. Ha már vígjáték, akkor ide valami frappáns megjegyzés kellett volna a nőtől, nem a „juj-juj, megláttam a himbi-limbit” reakció.

A mondanivalót meg sikerült olyan fogcsikorgatós mondatokba csomagolni, amit csodálok, hogy nem röhögtek el a színészek. Egy fiatalember például így udvarol a nála idősebb hölgynek:

„A szerelemhez nem kell naptár.”

De akkor mégis mit keres ez a film a toplista élén?

A Netflix nem szereti kiteregetni az algoritmusának titkait, de némi infót csepegtettek arról, hogy milyen kritériumok alapján kerül valami a TOP 10-es listájukra. Ha csak abból indulok ki, hogy A menyasszony anyja című filmet rühellik a Facebookon, nagyon furcsa ez az egész, de ha az ember tüzetesebben megnézi a kommenteket, kiderül, hogy a legtöbben kb. 20 percet néztek belőle, vagy többedik nekifutásra nézték végig. Na most, valószínűleg ez mind-mind újabb nézettséget generál, sőt, azt sem tartom kizártnak, hogy ha valaki több részletben nézi végig, az minden alkalommal újabb és újabb nézettség. A Netflix ugyanis annyit elárult, hogy alapvetően

azt veszik alapul, hogy hányan néztek végig az adott műsorból legalább két percet.

Arról nem is beszélve, hogy elmondásuk szerint úgy kapják meg egy adott film vagy sorozat nézőszámát (vagyis azt, hogy hány Netflix-fiókkal nézték meg), hogy a teljes nézettségi időt elosztják a játékidő hosszával – ami mondjuk egy ilyen másfél órás film esetében elég szép számokat fog adni. Valószínűleg így került az elmúlt hetekben a toplista élére az Emlékezetes nászút című török romantikus vígjáték is, ami cikkünk írásakor még mindig a 9. helyen áll.

Ehhez persze hozzájönnek még a nézői szokások is, az ember ugyanis gyarló, és ha szórakozni akar, akkor kevésbé körültekintő. Ezt pedig kihasználja a Netflix algoritmusa, és a főoldalon elénk tolja azokat a saját gyártású filmjeit, sorozatait, aminek szeretne nézettséget generálni. És sikerül is, vagy legalábbis a legtöbben belenéznek, hogy mégis mi a tököm ez?! Így általában megvan az a bizonyos két perc, aztán a folyamat saját magát gerjeszti tovább, hiszen a toplistákon lévő filmekből szemezgetve hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy azok jók, azért kerültek oda, és minél többen kattintanak rájuk, annál tovább maradnak ott. Szóval, csak óvatosan!