Nem vénnek való vidék (2007)

Hősünk, Llewelyn Moss (Josh Brolin) vadászat közben egy drogkartellek közötti véres leszámolás színhelyére bukkan a sivatagban, és mivel nincs túlélő, magához veszi az ott talált pénzt. Ezért ered a nyomába az egyik kartell megállíthatatlan  bérgyilkosa (Javier Bardem), illetve ezért nyomoz az ügyben egy viharvert texasi rendőr (Tommy Lee Jones) - ő tulajdonképpen a történet rezonőre -, és azért jut el hősünk a történet egy pontján Mexikóba is. A Coen testvérek zseniális, Cormac McCarthy regényéből készült filmje négy Oscar-díjat is kapott, köztük a legjobb filmnek járót, a legjobb rendezésért, a legjobb adaptált forgatókönyvért és a legjobb mellékszereplőnek járót – utóbbit természetesen Javier Bardem kapta az eszelős gyilkos megformálásáért.

Legbelső félelem (1996)

Bár Richard Gere volt a film főszereplője, a show-t Edward Norton vitte el, akinek egy Golden Globe-díj és egy Oscar-jelölés lett a jutalma, annyira meggyőzően alakította a félénk ministránsfiút, akit egy pap megölésével vádolnak. És aki disszociatív személyiségzavarban szenved, hiszen egy szociopata gyilkos is lakozik benne: az felel minden rosszért és erőszakért. SPOILER! Így aztán a fiút végül megannyi ügyvédi ügyeskedés és az igazság napvilágra kerülése után felmentik a vád alól. Csakhogy az egész színjáték és jéghideg manipuláció volt: a félénk, dadogós fiú sosem létezett, Norton pedig hátborzongató módon játszotta végig azt az átalakulást, amikor lelepleződött az átverés.

Fedőneve: Donnie Brasco (1997)

Talán nem túl nagy spoiler, ha eláruljuk, hogy az egyébként megtörtént események alapján készült film középpontjában egy fedett zsaru áll, akinek feladata beépülni az olasz maffia egyik csoportjába. A nyomozónak (Johnny Depp) minden egyes szavát, mozdulatát, lépését ki kell számolnia a teljesen ellenséges környezetben, hiszen a legapróbb hiba is az életébe kerülhet, sőt még az is, ha nem hibázik, csak rosszkor van rossz helyen. Bár Johnny Depp is remekül játszik, az emlékezetesebb alakítást mégis Al Pacino nyújtja, a lúzer, de végtelenségig lojális maffiózó szerepében, pont azért, mert önzetlenül vállalja azt, hogy másodhegedűs legyen, és mellőzi jellegzetes ripacskodását.

Sicario - A bérgyilkos (2015)

Denis Villeneuve ritka bravúrra képes: alapvetően művészfilmes háttérrel képes egy viszonylag egyszerű történetből és egy jól ismert témából egy hihetetlenül izgalmas és (mégis) elgondolkodtató akciófilmet készítenie – miközben pont nem akar bravúrosnak látszani. A történet az első képsoroktól kezdve a torkán ragadja a nézőt, és végig nem engedi el. Villeneuve mindent gondosan felépít és mindennek megágyaz, mégis az első pillanattól kezdve kérlelhetetlenül haladunk a végkifejletig, de nem egy akciófilm felesleges optimizmusával, hanem egy katasztrófafilm baljós morajlásával, ráadásul minden hősiesség nélkül. Emily Bluntról eddig is tudtuk, hogy képes egyszerre törékeny és kőkemény lenni, most is az, Josh Brolin kellőképpen tenyérbemászó, de tud megfontolt és akár bölcs is lenni, de a kulcs Benicio del Toro kezében van.

A visszatérő (2015)

Magával ragadó, hátborzongató film – amely végre meghozta az Oscar-díjat Leonardo DiCaprio számára - egy férfi küzdelméről, a minden rettenet ellenére legyőzhetetlen élni akarásról és a teljes esélytelenséggel is dacoló emberi szellemről. A valóban élt Hugh Glassra (DiCaprio) a még feltérképezetlen amerikai vadonban rátámad egy medve: társa, John Fitzgerald (Tom Hardy) szándékosan tagadja meg a segítséget és magára hagyja őt a kietlen, dermesztő rengetegben.

Glass hihetetlen erőfeszítéssel dacol a természet és az ember kegyetlenségével.

Őrületes kalandokat él túl, egymaga vág keresztül hegyen, erdőn, folyón és hómezőn, hogy bosszút álljon – és mindezt a borzalmat elképesztően szép képeken tálalja nekünk Alejandro González Inárritu.

Az ördög ügyvédje (1997)

Kevin Lomax (Keanu Reeves), a sikeres védőügyvéd egyetlen pert sem veszített még életében, így nem véletlen, hogy egy nap betoppan hozzá egy tekintélyes New York-i jogi cég megbízottja, és közli vele, hogy szeretnék a cég munkatársai között látni. Feleségével (Charlize Theron) New Yorkba utazik, ahol megismerkedik a cég titokzatos vezetőjével, John Miltonnal (Al Pacino) is. Új főnöke életmódja, hatalma és a körötte keringő érzéki női figurák kibillentik hősünket az egyensúlyából, és amikor belekóstol a hatalomba, valami megváltozik benne. A győzelem megszállottjává válik, és nem figyel felesége baljóslatú látomásaira; pedig a nő egyre furcsább dolgokat tapasztal és megérzi, hogy súlyos árat kell fizetniük a csillogó külsőségekért – és a cím már önmagában is egy hatalmas spoiler.

A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső (1998)

Guy Ritchie 1998-as kultfilmje –amely megajándékozta a világot Jason Stathammel és Vinnie Jonesszal - London egyik leghírhedtebb negyedét, az East End alvilágát mutatja be. Itt él a legtöbb nehézfiú, kábítószerügynök és nagyreményű semmittevő. A film négy hőse, a négy jó barát itt határozza el, hogy meggazdagodik. Az eredmény: hatalmas adósság és egy életveszélyes fenyegetés. Mindössze egy hetük van fizetni, ezért a legelképesztőbb megoldást választják: kirabolnak egy másik bandát. Újabb kétes elemek, bűnözők, csempészek, kétballábas bérgyilkosok és szigorú kocsmárosok tűnnek fel a színen. Mindenki mindenkit összetéveszt valakivel, leszámol valaki mással, miközben a nagy dohánynak lába kél.

Számkivetett (2000)

Robert Zemeckis filmjében Tom Hanks egy lakatlan szigeten kerül intim kapcsolatban egy röplabdával, és bár viccelünk, hősünk lelki épségét valóban a Wilson márkájú és nevű labdának köszönheti. A Számkivetett sztorija egyenesebb, mint egy szög: a Hanks által alakított topmenedzser egy repülőgép-katasztrófát követően egy lakatlan szigeten köt ki, ahol Robinson Crusoe után szabadon önellátásra kell berendezkednie, és mivel egy FedEx gép járt szerencsétlenül, a túlélést a különböző szétszóródott csomagok tartalma biztosítja.

Itt nincsenek nagy meglepetések és óriási fordulatok, mégis megunhatatlan a történet,

nem kis részben Hanksnek köszönhetően, aki egyedül is elviszi a hátán a filmet.

A nagy Lebowski (1998)

Bár a Töki – azaz Jeff Lebowski – nevéhez elsősorban a Fehér orosz nevű koktél fűződik, valójában minden, amit a Coen testvérek méltán örökbecsű klasszikusában látunk,

egy szivacsra szívott agy lassú reakciója az általa látottakra,

kezdve a tekepálya ügyes-bajos dolgaitól a hősünkre otthonában rátámadó modortalan gengszteren át, akik bepiszkítják kedvenc perzsaszőnyegét az „igazi” Lebowski viselt dolgaiig, beleértve annak eltűnt ifjú feleségét. A Julianne Moore-ral közös viking álomjelenet csúcs, az agresszív jóbarátot alakító John Goodman is zseniális, de az extravagáns karaktert minden porcikájában hozó, rendszerint nyitott fürdőköpenyben és strandpapucsban flangáló Jeff Bridges az igazi kincs, és miatta lett a Lebowski név fogalom. Mert minden pasi Jeff Lebowskiként szeretne megöregedni!

A zongorista (2002)

Władysław Szpilman lengyel zsidó zongorista életéről mesél Roman Polanski háromszoros Oscar-díjas filmje, amely nem szégyenlősködik, ha a második világháború kegyetlenségeit kell bemutatni, ugyanakkor kerüli a giccset – és valamikor már csak az éjfekete humor az egyetlen, ami ennyi szörnyűség között működik, gondoljunk csak Szpilman szerencsétlenkedésére az uborka konzervvel. Adrien Brody a címszereppel robbant be a köztudatba, és még Oscart is kapott érte. Brody sokat fogyott a szerephez, de a súlyváltoztatáson túl kissé be is kattant: eladta a lakását és az autóját, megvált a telefonjától, és Európába költözött, teljesen befordult, szembesült életének összes szomorúságával – másfél év volt, mire kitört ebből az állapotból.

A SZESSÖN különleges kiadásában ezúttal akasztjuk a hóhért: nem más püföli a dobot, mint a PORT.hu új videósorozatának munkatársa, a zenei és bulvár tévéműsorokat karcos hangon ekéző blogger, Péter Dávid!