Nagyon fontos nap virradt fel június 29-én a világ fantasy rajongói számára: felkerült a Netflixre a kultikus The Witcher (nálunk: Vaják) tévésorozat harmadik évadának első öt epizódja (a maradék három majd csak július 27-től lesz látható). Természetesen már maga a premier ténye is bőven elég lenne ahhoz, hogy a népszerű széria egyenesen a streaming szolgáltató nézettségi listájának élére katapultálja magát. Ezúttal azonban volt még egy nyomós érv is amellett, hogy hetekig a Netflix aranytojást tojó tyúkjáról szóljon minden a szórakoztatóiparban:

Henry Cavillt ugyanis most láthatjuk utoljára Ríviai Geraltként: a harmadik évad végén örökre szögre akasztja a mufurc szörnyvadász fekete páncélját, és a helyét Liam Hemsworth fogja majd átvenni.

Valamit be kell vallanom: egyetlen másodpercet sem játszottam még a Witcher-videójátékokkal. És hogy tovább súlyosbítsam a bűneimet: „a lengyel G.R.R. Martin”-ként emlegetett Andrzej Sapkowski híres-neves Vaják-regényciklusából sem olvastam semmit. No persze nem egy várkastély pincebörtönében töltöttem az elmúlt pár évet, így természetesen tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ma már a Witcher/Vaják az egyik legismertebb fantasy brand, amelyről

túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy a népszerűsége vetekszik A Gyűrűk Uráéval.

Az adaptációk esetében mindig azzal szokás érvelni, hogy azokat mindig önmagukban érdemes szemlélni, és az a jó feldolgozás, amelyik az eredeti mű ismerete nélkül is tökéletesen élvezhető. Nos, engem a Vaják első és második évada eddig nem igazán győzött meg arról, hogy ez a brand valóban „az új Trónok harca” (a vonatkozó kritikákat lásd itt és itt), magát a fantasy zsánert viszont imádom annyira, hogy mindig mindennek adjak egy esélyt, ami ebben a műfajban készül, így mindig kíváncsian ülök le minden ilyen zsánerű produktum elé a Willowtól kezdve a Sárkányok házáig.

Megbűvölt a Vaják-sorozat – de aztán elmúlt

Henry Cavill igen meggyőző Ríviai Geralt, de aki azt várja a Witchertől, hogy ez lesz „az új Trónok harca”, könnyen csalódhat.

Tovább

Korábban számos gondom volt a Vajákkal. Ezek közül az első és legfontosabb az, hogy a Netflix sorozata alapjaiban elhibázott koncepciójú adaptáció, mivel masszívan a videójátékok és a regények rajongóira épít, és a saját jogán csapnivalóan épít világot. Azaz: a készítők az első két évadban egyáltalán nem voltak tekintettel azokra, akik nem ismerik az eredeti forrásokat, így aztán az egyszeri néző mindig csak kapkodja a fejét, hogy ki kivel van és kire fenekedik ezen a háború sújtotta és mágia tépázta kontinensen. Nem véletlenül írtam a korábbi kritikámban ezt:

minden egyes kiválóan megkomponált harcra jut három csapnivaló amatőr színjátszókört idéző, nevetséges kalamolás. Emellett azt a gyermekbetegséget sem sikerült kinőnie a sorozatnak, hogy egyes jelenetekben A Gyűrűk Ura-trilógiát idéző aprólékossággal lett kidolgozva a fantasy környezet az utolsó vasrácsig és fáklyatartóig, máskor viszont az összetákolt CGI-díszletek egyszerűen „kiesnek a tévéből”, annyira nem alkotnak egységes egészt a hús-vér szereplőkkel.

Valószínűleg nemcsak jelen sorok írója panaszkodott így, de más mozis-tévés kiadványok recenzorai is, mert a harmadik évadban szemmel látható a minőségjavulás az elsőhöz és a másodikhoz képest:

Most már elhisszük minden fontosabb szereplőről, hogy hóban, sárban és vérben térdig gázolva, egy vadászkopó kitartásával csörtet a céljai felé egy kőkemény dark fantasy világban, ahol minden bokorban van valami ronda rémpofa, és minden sarkon egy újabb torokmetsző fenekedik hőseinkre.

Henry Cavill látványosan kitett magáért a mogorva szörnyvadász szerepében, mint aki gyerekkora óta erről a szerepről álmodozik, de csak most gyúrta ki magát akkorára, hogy jól álljon rajta a fekete páncélszett. A sztár, akiről régóta tudni, hogy igazi geekként imádja a Witcher- és a Warhammer-játékokat, és aki nemrég töltötte be a 40-et, úgy harcol a csatajelenetekben Ríviai Geraltként, mintha nem is színésznek, hanem kaszkadőrnek képezte volna magát világ életében! Aki nem hiszi, elég, ha csak vet egy pillantást a harmadik évad egyik látványos csatajelenetére, és rögtön megérti, miről is beszélek:

A Vaják harmadik évadában Henry Cavill emblematikus karaktere, a mostanra már vele egybeforrt Ríviai Geralt, a tetőtől-talpig fekete bőrpáncélba öltözött, fehér hajú harcos továbbra is szíves örömest kardélre hány minden szembe jövő karmos, patás, csápos vagy épp ízelt lábú, rémséget. A harcok, legyenek azok ocsmány szörnyek vagy lándzsarázó emberek elleni küzdelmek, most is jók, ráadásul a harmadik évadban a készítők még jobban igyekeznek kidomborítani Geralt emberi oldalát – már ha lehet egyáltalán ilyesmiről beszélni egy direkt öldöklésre kitenyésztett, „fantasy Terminátor” esetében... A mufurc vaják ugyanis szemlátomást nemcsak komor hümmögésre, de mély érzelmekre is képes, ha a sorozat másik két főszereplőjéről, Yenneferről (Anya Chalotra) és Ciriről (Freya Allan) van szó.

Yennefer, a pusztító erőknek parancsoló varázslónő mostanra szó szerint Geralt tüzes szeretője lett, Ciri pedig, aki a szörnyvadászat kitanulása után most már a mágia magasabb misztériumaiba is beavatást nyert, egyértelműen apafiguraként tekint a vajákra.

Ráadásul a két nő is remekül kijön egymással a mágikus praktikák gyakorlása közben, úgyhogy akár az idők végezetéig eléldegélhetnének két világmegmentés közben így együtt, mint egy boldog család... Csakhogy ugye mint az köztudott, a „Sapkowski-univerzum” egy koszos-poros-lócitromos, kőkemény dark fantasy világ, csupa verejtékkel, könnyel, szenvedéssel és kiontott béllel, ahol a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak”-ból többnyire csak a „meghaltak” rész szokott összejönni a szereplőknek, és az elég hamar.

A Vaják világa ugyanis valójában csak annyiban hasonlít a fentebb már többször is megénekelt fantasy alapvetésre, a Tolkien-féle A Gyűrűk Urára, hogy mindkét világban vannak tündék, az egymással szomszédos birodalmak pedig vérrel és vassal írják a történelmüket. Ám a Vajákban nem csodaszép, dallamosan beszélő, állatvédő íjászmesterek a tündék, hanem egy valaha dicső faj számkivetett páriái, akik rabolnak, gyilkolnak és káromkodnak, az emberek pedig rühellik őket, ezért a tündék régóta bujdosni kényszerülnek...

A rivalizáló királyságokat pedig nem a germán és kelta mitológiából ismert, daliás hősök és fényes páncélú lovagok képviselik. Az itteni birodalmak dekadens urai és úrnői esetében sokkal inkább a Borgiák tévésorozatból ismert VI. Sándor pápa hatalmi ambíciói keverednek a szláv hiedelmekkel és babonákkal – ami kiváló alapanyag lehetne egy olyan szórakoztatóipari nagyágyúnak, mint a Netflix. Csakhogy a Vaják forgatókönyvírói látványosan nem tudnak mit kezdeni a Witcher-univerzum megannyi novellájával, regényével, képregényével és videójátékával. Királyok és királynők, varázslók és varázslónők adják át folyamatosan egymásnak a kilincset, de a Geralt-Ciri-Yennefer triumvirátuson kívül sehol egy érdekes karakter. Ennek a sorozatnak egész egyszerűen nincs egy saját Daeneryse, Kisujja, Éjkirálya, Viseryse, Otto Hightowere, vagy bárki hasonló markáns karaktere, akit lehetne részről részre rajongásig imádni vagy épp fröcsögve gyűlölni.

A harmadik évad tehát fikarcnyival sem lett jobb a korábbiaknál. Igaz, rosszabb se, és talán már ez is pozitívum a Netflix utóbbi években egyre szembetűnőbben romló színvonalú kontentáradatában. A Vaják új epizódjai tűrhető színvonalon hozzák a kötelezőt, amit manapság elvár egy mezei fantasyrajongó – és nagyjából ennyi.

Az biztos, hogy Henry Cavill mémmé vált morcos hümmögése hiányozni fog. Liam Hemsworth-nek pedig nagyon fel kell kötnie a gatyáját, ha a nyomdokaiba akar lépni, és nagy kérdés, hogy az ő színre lépésével nem fog-e még mélyebbre zuhanni ez az eleve nem túl acélos sorozat.

Végső verdikt: 6/10

Kiknek ajánljuk? A Vaják-regények és a Witcher-játékok, valamint a Netflix-széria rajongóinak mindenképpen. A fantasy műfaj azon szerelmesei viszont, akiknek A Gyűrűk Ura-filmek és a Trónok harca tévésorozat a mérce a kardos-varázslós zsánerben, vigyázzanak, mert könnyen csalódhatnak!