Ez az 5 legjobb kosztümös családsorozat

  • PORT

Liverpooltól Kolumbián át Montanáig, és a farmig, ahol élünk.

1927-ben ezen a napon, március 6-án született Gabriel García Márquez kolumbiai író, minden idők egyik leg(el)ismertebb családregényének, a Száz év magánynak a szerzője, és az évforduló apropóján úgy döntöttünk, összeírjuk kedvenc kosztümös családsorozatainkat.

 

Az Onedin család (1971)

A Liverpoolban és a tengeren játszódó sorozat a feltörekvő Onedin család történetét meséli el, mintegy negyedszázadot felölelve, középpontban James Onedinnel (Peter Gilmore), aki kereskedelmi hajózási társaságot épít fel bátyja, a boltos Robert és húga, Elizabeth (Jessica Benton) segítségével. Jövője megalapozása érdekében feleségül vesz egy nála idősebb nőt, Anne Webstert (Anne Stallybrass), hogy annak apjától megszerezzen egy hajót. Bár eleinte mindkettőjüket csak az üzleti előnyök érdeklik, idővel megtanulják tisztelni egymást, végül egymásba szeretnek. Anne azonban belehal a szülésbe. Innentől mind a hajótársaság felvirágoztatása, mind James szerelmi élete – és az Onedin család viszontagságai – központi szerepet játszanak a sorozatban.

Egy rendkívül izgalmas, szétágazó, több kontinensen játszódó családregényről van szó, történetesen egy olyan főhőssel, aki a tévétörténet legimpozánsabb barkóját viseli, és akkor még Baines kapítányról (Howard Lang) nem is beszéltünk. Peter Gilmore (James Onedin) és Anne Stallybrass (Anne Onedin) egyébként a való életben is házasok voltak.


A farm, ahol élünk (1974)

A világszerte népszerű sorozat 1974 és 1983 közt futott az NBC-n, Magyarországon az RTL mutatta be 1998-ban. Több mint kétszáz epizód és három tévéfilm készült, és még mindig hatalmas rajongótábora van – nem csoda, hogy jön is a netflixes reboot.

A széria Laura Ingalls Wilder magyarul is megjelent regénysorozata alapján készült, és az 1800-as években, az amerikai Közép-Nyugaton játszódik. A főszereplők a házaspár, Charles és Caroline Ingalls, akiknek három lányuk van – Mary és Laura kisiskolás korúak, Carrie pedig 3-4 év körüli. Életük a farm, a malom, az iskola és a templom körül zajlik, és olyan mellékszereplőket ismerhetünk meg közben, mint a vegyesboltot vezető Nels és Harriet Olesont, Miss Beadle-t, a tanárnőt, Alden tiszteletest, Baker doktort, Mr. Hansont, a városalapítót, és az agglegény Mr. Edwardst, aki újdonsült feleségével, Grace Sniderrel és három adoptált gyermekükkel Ingallsék jó barátai lesznek, a legidősebb fiú, John pedig kishíján feleségül veszi Mary Ingallst.

Downton Abbey (2010)

A ma már klasszikusnak nevezhető sorozat egy kitalált helyszínen, Yorkshire-ben játszódik a Downton Abbey nevű nagybirtokon. A sztori a 20. század elején kezdődik, a Titanic elsüllyedésének évében, 1912-ben, és a soron következő évadok a brit történelem nagy pillanatainak a főszereplő Crawley család életére hatást gyakorló mozzanatait sorakoztatják fel.

A legendás Büszkeség és balítélet-sorozat óta ez lett a legsikeresebb kosztümös széria Nagy-Britanniában – és persze a világ sok más országában is imádják. Olyannyira, hogy az eredetileg háromra tervezett évadok számát az alkotóknak meg kellett duplázniuk, majd a rajongók két mozifilmes folytatást is kiköveteltek. S bár a Downton Abbey rengeteg melodrámai fordulatával és az állandó egyensúlyozással a szomorú és a vidám történések között szabályos szappanopera, olyan elképesztően magas színvonalon van megvalósítva a forgatókönyvet, a színészi játékot, a rendezést és a sorozat minden elemét tekintve, hogy egy-egy epizód is moziélményt képes nyújtani.


1923 (2021)

A XXI. század Dallasa, azaz a Yellowstone már két előzménysorozatot is kapott, és akár az 1883 is szerepelhetne az összeállításunkban, de az legalább annyira road movie, mint családsorozat. Az 1923 főszereplője a Yellowstone John Duttonjának (Kevin Costner) a felmenője, egész pontosan az ükapjának a testvére, akit nem kisebb nagyság, mint Harrison Ford alakít. Az öreg Jacob legalább olyan kevély, temperamentumos és karakán cowboy, mint kései leszármazottja, de ő is ugyanúgy bármikor tűzbe menne a családjáért, mint bármelyik Dutton-rokon.

A família életében az 1923-as esztendő minden, csak nem unalmas: épp csak hogy véget ért az első világháború, a spanyolnátha még több áldozatot követelt, mint maga a világégés. Az anyagi és emberi erőforrások hiánya, valamint a kereskedelmi kapcsolatok szétzilálódása miatt gazdasági válság ütött be Amerika-szerte. Ehhez jött még a szesztilalom, valamint a nyomában kivirágzó szervezett bűnözés megerősödése. Végül mindezeknek a tetejébe egy korábban sosem látott mértékű aszályos időszak köszöntött be Montana államban, ahol szinte mindenki a marhatenyésztésre és a gabonatermesztésre tette fel az egész életét. Az aszály miatt a Duttonok úgy döntenek, nem akarnak tönkre menni, ezért felhajtják a hegyekbe a marhacsordát. Csakhogy ugyanígy döntenek a juhtenyészésből élő Creightonok is, és a két család közt eszkalálódik a konfliktus.

A sorozat, amiben Helen Mirren alakítja a másik főszerepet, a Port kritikusa szerint

olyan, mintha a Dallast és a Trónok harcát vadnyugati díszletek közt forgatták volna újra."


Száz év magány (2024)

Gabriel García Márquez kolumbiai író 1967-es családregénye a mágikus realizmus klasszikusa, olyan világirodalmi remekmű, amit maga a szerző is adaptálhatatlannak tartott, a Netflix stábjának mégis sikerült a lehetetlen. A helyszín az ősvadon mélyén megbúvó kicsiny falu, Macondo, főszereplője pedig a Buendía család hét generációja, akik küzdenek szerelemmel, elmúlással, a jövővel és a múlttal, amely elől nincs menekvés.

A Port kritikusa szerint:

„A Száz év magány minden pillanata gyönyörű szép, és nemcsak azért, mert latin-amerikai mércével rengeteg pénzt költöttek rá, hanem azért, mert ráéreztek arra a világra, amelyet Márquez nagyrészt a gyerekkori élményei és a családjában hallott régi történetek alapján alkotott meg. A színpompás, sok szempontból buja világ, amely egybeolvad a várost körülvevő mocsárral és őserdővel, és nemcsak a kort idézi meg hibátlanul, hanem a szereplőkhöz is tökéletesen passzol.”