Még egy bőrt lehúzni egy kultklasszikusról egyszerre hálás és hálátlan feladat. Könnyebb érdeklődést generálni és nézőket toborozni a produkcióhoz, a rajongói igényeket viszont garantáltan nem lehet maximálisan kielégíteni. Ha az új verzió alkotóinak semmi más céljuk nincs, csak áthelyezni a sztorit a mába, új színészekkel leforgatni, és aztán a kasszához fáradni, akkor az a baj. Ennél már csak az a nagyobb baj (mármint a keményvonalas hívek szerint), amikor teljesen fel akarják forgatni az eredetit, mondjuk azzal, hogy kicserélik a főszereplő bőrszínét vagy nemét.

Az 1989-es Országúti diszkó tervezett „újragondolása” esetében az utóbbi jelentett álmatlan éjszakákat a Patrick Swayze-féle eredeti rajongóinak, 2015-ben ugyanis bejelentették, hogy Ronda Rousey főszereplésével fog elkészülni az új verzió. A projekt aztán a „fejlesztési pokolban” rekedt, és amikorra 2021 végén ismét elővette valaki az MGM stúdiónál, már nem számított blaszfémiának felvetni, hogy a nézők talán nem azt várják el egy kultfilm remake-jétől, hogy csak nyomokban ismerhessenek rá az eredetire. Így került végül a rendezői székbe az akció- és thrillerspecialista Doug Liman (A Bourne-rejtély, Mr. és Mrs. Smith, A holnap határa), a főszerepre pedig azt a Jake Gyllenhaalt kérték fel, aki ugyan független filmekkel kezdte a pályáját (lásd a Donnie Darkót, amiben éppen Patrick Swayze volt az egyik húzónév), de az akció sem idegen tőle, sőt, már bokszolót is alakított (Mélyütés).

Abban tehát nagyjából biztosak lehettünk, hogy az új változat nem a nézőtriggerelés szándékával készül, és Daltonból, a kőkemény kocsmai kidobóból nem lesz hippilelkű vegáninfluenszer, aki fél majd összevérezni az ökleit, de ettől még maradt a kínzó kérdés: lehet-e úgy aktualizálni egy ennyire a 80-as években gyökerező filmet anélkül, hogy éppen a lényege ne vesszen el?

A forgatókönyv megírására felbérelt páros (Anthony Bagarozzi, Charles Mondry) ezen a dilemmán nem sokat agyalt, az 1989-es eredeti vázát meghagyták, és csak néhány apróságot cseréltek ki. A helyszín ezúttal nem egy kisváros Missouri államban, hanem egy még kisebb közösség a Florida Keys-szigetcsoportnál, az USA legdélebbi pontján. Most is egy rossz hírű országúti mulató tulajdonosa hívja segítségül a hírhedt Elwood Daltont, akinek szintén egy emberölés miatt vannak álmatlan éjszakái, csak amíg Swayze karaktere munka közben, önvédelemből tépte ki valakinek a gigáját (szó szerint), addig Dalton 2.0 MMA-harcosként, a ringben végzett az ellenfelével. Az eredetiben a Ben Gazzara által alakított helyi keresztapának állt útjában a Road House nevű intézmény, a remake-ben a bebörtönzött keresztapa fia akarja eltakarítani a mulatót, de a lényeg ugyanaz: hősünknek nemcsak a balhés részegeket kell rendbe tennie, de az egyre nagyobb számban felvonuló rosszarcú verőembereket is. Most is egy segítőkész orvosnő lesz a szövetségese és a barátnője, és a főgonosz itt is azokon próbál bosszút állni, akik a legközelebb állnak Daltonhoz.

A helyszínváltoztatás egyértelmű pozitívuma a filmnek, a sztori westernáthallásai ettől még nem tűnnek el, sőt, az egzotikus, karibi hangulatú környezetben a messziről jött főhős még inkább kívülállónak tűnik, arról nem is beszélve, hogy így az akciójelenetek egy részét át lehetett tenni a vízre. Az eredetiben Conor McGregor-kaliberű ellenfele sem volt Daltonnak, és határozottan jót tesz a filmnek, hogy a hírhedt ír MMA-harcos egy ponton belép a történetbe. Liman rendező valószínűleg csak annyi instrukciót adott neki, hogy hozza azt a bekokózott gonosz manót, akit a mérlegeléseken és a ringben szokott. Élete első filmes szerepében McGregor így aztán nem Daniel Day-Lewist megszégyenítő karakterformálással próbálkozik, hanem úthengerként letarol mindenkit, aki a szeme elé kerül, és közben mániákusan vigyorog. Ő tényleg olyan, mintha a 80-as évek egyik B-filmjéből lépett volna elő, és ha az Országúti diszkóból ugyanez a nyers energia áradna az elejétől a végéig, akkor akár egy mondatban is lehetne emlegetni a filmet az eredetivel.

Több oka is van annak, hogy ebből az összevetésből rosszul jön ki az új verzió. Nem az a probléma, hogy Gyllenhaal kevésbé – vagy inkább máshogy – karizmatikus, mint Swayze, hanem hogy sokkal nehezebb azonosulni vele, hála az elnagyolt forgatókönyvnek. Az 1989-es film sem volt egy bergmani dráma, de Dalton ott izgalmasabb utat járt be, sztoikus kívülállóból lett a város hőse, beilleszkedett, barátokat szerzett, vagyis saját magát is újraépítette, nem kis részben a doktornővel folytatott románcának köszönhetően. Az új verzióban ehhez képest Gyllenhaal kívülálló marad, annyi derül csak ki róla, hogy nagyon kínozzák a flashbackekben visszatérő traumái, az amúgy is jelképes romantikus szál pedig háttérbe szorul az akciójelenetek mellett.

Ellenérvként erre persze fel lehetne hozni azt, hogy az Országúti diszkó pont azzal tiszteleg méltó módon a 80-as évek „bűnös élvezet”-kategóriában induló B-filmjei előtt, hogy nem bonyolítja túl a cselekményt vagy a főhős jellemét, és részben jogos is a felvetés, mert Limanék tényleg nem spórolnak a látványos akciójelenetekkel. Kár, hogy az eredeti film szellemiségét éppen ezen a ponton pocsékolják meg a legjobban. Az 1989-es verzióban még súlya volt annak, amikor felrobbantottak egy házat – mert tényleg felrobbantották –, és bár üdítő látvány lett volna, ha az új Országúti diszkóban nem digitálisan oldják meg ugyanezt, kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy ma már ez az iparági standard. Arra viszont semmi mentségük nincs az alkotóknak, hogy még a bunyójeleneteket is látványosan gyenge, műanyag CGI-jal turbózták fel.

Túl sokat előzetesen nem vártunk a filmtől, de azt igen, hogy legalább a kiosztott csicskalángosok legyenek kézművesek.

Aki viszont nem látta az eredetit, az nagyjából megkapja azt, amit a marketing ígért, egy hangulatos, old school akciósztorit a brutálisan kigyúrt, magányos hősről, aki szétcsap a viccesen elrajzolt rosszfiúk közt, és aztán elbuszozik a naplementébe. Kultklasszikus ebből a verzióból aligha lesz, de Liman rendező ettől függetlenül joggal fakadt ki azért, hogy ígéreteik ellenére az Amazon fejesei mégsem voltak hajlandók moziba küldeni, mert

az Országúti diszkó egy csütörtöki streamingpremiernél azért többet érdemelt volna.

A film a Prime Videón streamelhető.