Odáig nem merészkedek, hogy március végén azt mondjam: megvan az év thriller-sorozata, de az egészen biztos, hogy a Showtime és a BBC égisze alatt készült Nő a falban annyira egyben van, olyan szinten tudja közel hat órában folyamatosan fenntartani az érdeklődést, hogy azt tényleg tanítani kéne ebben a silány és tucatgyártott sorozatokkal túlterhelt világban.

Egy festői ír városkában, Kilkinure-ban egy cseppet sem festői sztori bontakozik ki, aminek

középpontjában az ír katolikus egyház által üzemeltetett Magdolna-mosodák állnak.

Kilkinure kitalált helyszín, a mosodákban zajló kegyetlenségek és bűncselekmények viszont valóban megtörténtek. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen ez a háttérsztori csak szép lassan bontakozik ki, de már az elején világos, hogy erről van szó, szóval nem spoilereztem (nagyot). Úgy indulunk, hogy Lorna Brady (Ruth Wilson) az úton ébred, hálóingben: kiderül, hogy alva jár, és közben furcsa dolgokat csinál, amikre nem is emlékszik. Ezért lesz pár nap múlva para a pillanat, mikor egy halott nőt talál a lakásán.

Lorna durván szét van esve, nappal is alvajáróként közlekedik, ami nem csoda: ő is egyike azoknak a lányoknak, akiket a helyi, Magdolna-mosodaként működő kolostorba küldtek – többségükben – a saját szüleik. Mint írtam, azok a mosodák tényleg léteztek Írországban, és látszólagos céljuk az volt, hogy otthonként és munkahelyként szolgáljanak a „bukott nőknek”, akiket kivetett magából a társadalom. Egyfajta rehabilitációs központok voltak, ahol a lányok kemény munkával (többek közt mosással) megválthatták magukat.

Ám ami valójában a falak között zajlott, az maga a brutális embertelenség és kínzás.

Nagyon nem akarok belemenni, mert aki nem ismeri a Magdolna-mosodák történetét, annak ezen a vonalon is tartogat jó pár meglepetést a sorozat (és előre szólok, bármilyen hihetetlennek tűnik majd, az bizony mind igaz), de annyit elmondok, hogy az itt szolgáló apácák többsége halálra dolgoztatta a lányokat, a kínzástól sem riadtak vissza, és a legkegyetlenebb, hogy

miután megszülték a gyermeküket, elvették tőlük, és soha többé nem láthatták őket.

A Magdolna-mosodák a 18. század közepétől működtek Írországban, az utolsót – kapaszkodj meg – 1996-ban zárták be. (Erről szól a 2002-es A Magdolna nővérek című film is, ami megrázóan mutatja be a mosodák működését.)

A Nő a falban főszereplője, Lorna is egy ilyen anyuka, akitől elvették a gyerekét, és most felcsillant a remény, hogy megtalálja, ám épp az a nő fekszik holtan a házában, akitől a választ várta. Ennél mélyebben nem mennék bele a sztoriba, mert tényleg

sikerült egy csavaros krimit végigvinni, amiben minden részre jut legalább egy meghökkentő pillanat, az ügy megoldása pedig se nem elcsépelt, se nem mondvacsinált.

Viszont annyit még el kell mondanom, hogy egy idős pappal is végez valaki Dublinban, ahol egy fiatal nyomozó, Colman Akande (Daryl McCormack) dolgozik az ügyön, aminek szálai Kilkinure-be vezetnek.

A történet Lorna köré szerveződik, és nem véletlenül mutatja őt gyakran a kamera, mászik az arcába, hogy minden rezdülését, gyászát, örömét, dühét és kétségbeesését nyomon követhessük, hiszen Ruth Wilson olyan hibátlanul tükrözi az érzelmeket és olyan hátborzongatóan képes váltani köztük, hogy ismét bebizonyosodik: a Luther és A viszony című sorozatokból is ismert Wilson korunk egyik legizgalmasabb színésznője. Ő a sorozat gravitációs középpontja, minden szereplő vele áll valamiféle viszonyban. Persze mindez mit sem érne, ha a többi színész nem volna karizmatikus, és hát a castingra nincs panasz. A dublini nyomozót alakító Daryl McCormack az egyik legfigyelemreméltóbb feltörekvő tehetség, aki lazán megállta a helyét Emma Thompson mellett a Minden jót, Leo Grande című 2022-es filmben, és most is méltó partnere Ruth Wilsonnak.

Persze nem lenne igazán markáns sorozat a Nő a falban, ha csak az egyik irányba billenne el az érzelmi mérleg, és csak a múltbeli borzalmak és a jelenbeli nyomozás telepedne rá a sorozat hangulatára: az alkotók ugyanis nagyon jól tudták, hogy hiába működik végig a feszültség és hiába taglóz le minket a Magdolna-mosodák rettenete és a lányok személyes tragédiája, nem lehet hat részen keresztül kifacsarni a néző lelkét. Épp

ezért van a sorozatnak egy nagyon finom, de mindig kellő pillanatban megcsillanó humora,

és gyakran látunk nagytotált a szemkápráztatóan gyönyörű városkáról, ami rögtön kettős hatást ér el: nem csak csodáljuk, de rögtön belénk is hasít, hogy a szép helyeken követik el a legnagyobb borzalmakat.

(via Múlt-kor)