A Marvel új sorozata, az Echo sok mindenben első. Az első szuperhősszéria amelynek indián, azaz amerikai őslakos a főhőse, az első, amelynek fizikai fogyatékkal élő hőse van – és akit fizikai fogyatékkal élő színész játszik -, az első Marvel tévésorozat, ami korhatáros, és az első, aminek a Disney+ az összes részét egyben tette fel, ami mondjuk a Netflixnél bevett dolog. Ez jó sok elsőség így egyszerre, és az Echo minden hibája ellenére nagyon szerethető, emlékezetes széria lett, bár nem tartja be minden ígéretét.

Arra azért már mind a DC, mind a Marvel rájött, hogy egy kicsit vissza kell venniük a szuperhősökből, mert teli van velük a padlás.

A nézők telítődtek a sok szuperképességgel, félistenekkel és akármerre hajlítható alternatív univerzumokkal, ami ráadásul méregdrága mulatság, és nagyot lehet vele bukni anyagilag is.

Logikusan inkább „normális”, szuperképesség-mentes hőseikre koncentrálnak, akik a nézőkhöz is közelebb állnak, illetve olcsóbb, de jobban eladható sorozatokat hoznak ki, mint amilyen a Sólyomszem (2021) volt. Ahol megismerhettük a rosszak között Maya Lopez, vagyis Echo (Alaqua Cox) karakterét, akiről menet közben kiderült, hogy nem is annyira rossz, csak manipulálja őt Wilson Fisk, vagyis a Vezér becenévre hallgató maffiafőnök (Vincent D'Onofrio), akit a Daredevilből (2015) is ismerhetünk, és aki annak idején megölte a lány apját. A Sólyomszem azzal zárul, hogy az igazságra ráébredő Echo lelövi Fisket - és itt kezdődik Echo saját története.

A choctaw – kevésbé tetszetős magyar átiratban csakto - indián Maya siketként született, egyik lábát pedig autóbalesetben veszítette el, amelybe édesanyja is belehalt. A kislány rovott múltú apjával New Yorkba költözött, apuka korai és erőszakos halála után Fisk vette magához és bérgyilkost nevelt belőle. Az 5 részes minisorozat elején Echo pedig menekülni kényszerül, és visszatér a rezervátumba, ahol felnőtt. Kötekedhetnénk, hogy profi bűnöző nem oda menekül, ahol először keresnék, de akkor nem kapnánk meg a chowtaw nép eredettörténetét, ami itt központi szerepet kap. Mert mind az öt epizódban megismerünk egy-egy indián nőt a múltból, akik valahogy a jelenben is szerepet kapnak, miközben

megjelennek a halottnak hitt, de nagyon is élő Fisk emberei a rezervátumban.

Bár emberei mindenkire veszélyt jelentenek, Fisk nem bosszút akar állni, hanem a lányaként szeretett Mayát akarja visszakapni – akit a helyiek ellenségesen fogadnak, ismerve a múltját, és aki eleinte volt főnöke helyébe akar lépni.     

Mindez remek alaphelyzet egy remek közegbe helyezve, amihez kapunk egy nagyszerű hősnőt. A valóban indián, bár nem chowtaw, hanem félig menominee, félig mohikán Alaqua Cox a való életben is siket és valóban műlába van, és mindkét tény fontos építőeleme a történetnek – a dialógusok jelentős része is jelbeszéddel zajlik. Ez utóbbi különös hangulatot ad a sorozatnak, és látszik, hogy készítői a karakter összes felsorolt tulajdonságát nemcsak „díszítőelemnek”, színesítésnek szánták, hanem nagyon is komolyan vették. Alaqua Cox nem képzett színész, Maya Lopezen kívül soha semmit nem játszott, csak egy középiskolai darabban volt háttérszereplő, látszik is a darabosság, némi sutaság a játékán, de ezt is beleépítették a figurába, aki már nem tudja, hová tartozik, kicsoda is igazán, aki olyan dolgokat tett, ami után aligha van számára visszaút – harc közben azonban magára talál. Igaz, maga az akció sokszor egyenetlen, néha sokat kapunk belőle és véreset, néha sokáig kell várni egy kevéskére, de Cox mindig meggyőző – a történet kevésbé.

Látszik, hogy az alkotók rengeteg energiát öltek a karakter megformálásába és a közeg hiteles megjelenítésére, a cselekményre már kevesebb idő maradt, és itt a sorozat nagy paradoxonja. Hiába promózzák az Echót azzal, hogy korhatáros és most már aztán valami igazából véreset kapunk, valójában talán egyetlen durva részt kapunk,

a történet viszont néha gyermeteg módon egyszerű.

Mintha eredetileg tényleg gyerekeknek csinálták volna a sorozatot, de a marketingesek menet közben kitalálták volna, hogy a felnőtt közönséget kéne megszólítani. Rettentő egyszerű az, ahogy a karakterek eljutnak a végpontba, sok mindent újra és újra megkapunk – ilyen például Fisk „ajánlata” Mayának –, és vannak teljesen felesleges részek. Ilyen például Matt Murdock, vagyis Daredevil beugró szerepe egy bunyóra minden előzmény és minden következmény nélkül. Ő csakis azért bukkan fel, hogy beleírhassák a sajtóanyagba, ahogy Maya számára a végére csak találnak egy szuperképességet.

Tény és való, a képregénybeli Echónak is voltak rendkívüli képességei, de amit itt látunk, az inkább népmesei fordulat – ami azt illeti, az indián múlt megidézése valóban egyfajta népmese, de ezzel önmagában még nem lenne gond. A gond az, hogy erre a népmesei szuperképességre húzzák fel a nagy finálét, ami a korábbi, minden hibájuk ellenére jól megkomponált harcjelenethez képest rettentő suta és összecsapott lett, némi rossz szájízt hagyva maga után. Maya Lopez egy remekül felépített karakter, aki megérdemelt volna egy sötétebb, okosabb és összetettebb lezárást a saját történetében.

Értékelés: 7/10