Pár éve merőben szokatlan projektbe vágtak bele a Marvel Studios televíziós részlegének sokat látott szakemberei. Addig a pontig az volt a mandátumuk, hogy az MCU filmjeihez kapcsolódva fejlesszenek minőségi szuperhőssorozatokat, gyakorlatilag a semmiből, és közben kísérletezgessenek bátran a műfajokkal. Nem kellett senkihez sem alkalmazkodniuk, úgy voltak vele, ha a moziban tudja diktálni az ütemet a Marvel, akkor menni fog ugyanez a streaming világában is. És elég sokáig működött is a formula, de amikor Daredevilhez, mindenki kedvenc vak igazságosztójához értek,

nagyon bölcsen belátták, hogy ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani.

A Netflixen ugyanis 2015-től már futott egy három évadig jutó Daredevil-sorozat, olyan jelentős közönség- és kritikai sikerrel, hogy amikor a jogok visszakerültek a Marvelhez, a stúdió nem castingolta újra a karaktert, hanem az eredeti színész, Charlie Cox ugorhatott be cameózni a Pókember: Nincs hazaútba, az Amazon: Ügyvédbe és az Echóba. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy Daredevil (becsületes magyar nevén: a Fenegyerek) azonos-e a netflixes univerzumban látott inkarnációjával, vagy csak ugyanaz a színész játssza, és mint kiderült, eleinte az MCU fejesei sem voltak biztosak benne, hogy mit is akarnak pontosan. Így amikor 2022-ben elkezdték fejleszteni az „új” Daredevil-sorozatot, immár a Marvel égisze alatt, még egy „egy epizód, egy történet”-típusú, a netflixes verziónál könnyedebb hangvételű produkcióban gondolkoztak. Másfél évvel később aztán kirúgták az eredeti showrunnereket, és úgy döntöttek, összeolvasztják a két univerzumot, így az új széria egy kvázi-folytatás lett.

Vagyis a nagy kérdés ezúttal nem az volt, hogy sikerül-e olyan sorozatot készíteni, ami megközelíti a jobban sikerült elődök (lásd: Loki, WandaVízió, Sólyomszem) színvonalát, hanem, hogy az új stáb képes-e reprodukálni azt, amitől a netflixes Daredevil működött. A Marvel kreatív fejese, Kevin Feige akár biztosra is mehetett volna azzal, hogy szerződteti az eredeti kreátort, de Drew Goddard időközben James Gunn hívására a DC szuperhősrészlegéhez igazolt. Helyette az a Dario Scardapane lett az új showrunner, aki egy másik, szintén kiválóan sikerült netflixes képregényadaptáción, A Megtorlón dolgozott, vagyis joggal lehetett abban reménykedni, hogy képes lesz ott folytatni, ahol Goddard abbahagyta.

Az első három epizódból ítélve, egyelőre nem kellett csalódnunk. Annak, aki nem tud róla, hogy 2018-ban elkaszálták a netflixes Daredevilt, az akár azt is hihetné, hogy most a 4. évadot látja hét év kihagyás után. Nemcsak Cox tér ugyanis vissza a főszerepben, de Daredevil ügyvéd alteregójának, Matt Murdocknak a barátai, illetve nemezise, Wilson Fisk, alias a Vezér is, ismét csak Vincent D'Onofrio alakításában. Rögtön az első epizód végén aztán történik egy olyan tragédia, ami után már nem folytatódhat minden ugyanúgy, mint addig. Matt úgy dönt, szögre akasztja a szuperhősgúnyát – az első három évadnak is visszatérő témája, hogy újra és újra megpróbálja befejezni az igazságosztást –, és helyette a bíróságon harcol a bajba jutottakért. Fisk, akit az Echo című sorozatban alaposan megagyaltak, közben felépült, és új karriert dédelget, gengszter helyett politikus lesz – vagyis a cinikusabb olvasat szerint, ott folytatja, ahol abbahagyta –, indul a New York-i polgármester-választáson, és meg is nyeri. Ezzel az Amerika Kapitány: Szép új világ és a Mickey 17 után immár a harmadik olyan filmet, illetve sorozatot nézhetjük végig idén, amelyben egy istenkomplexusos, elvakult rajongókkal körbevett politikus jelenti a legnagyobb fenyegetést a világra. Ki merné ezek után azt állítani, hogy a szórakoztató, műfaji produkciók csak az eszképizmusról szólnak, és nem, vagy csak fáziskéséssel tudnak reagálni arra, ami a való világban történik?

A két nagy ellenlábas, Matt és Fisk már az első epizódban leülnek egy kávéra, hogy tisztázzák a helyzetet, és kölcsönösen biztosítják egymást arról, hogy figyelik a másik minden lépését, hogy ne ismétlődjön meg az, ami a múltban történt. Borítékolható, hogy Fisk nem sokáig tudja beadni a publikumnak (és saját magának) a jó útra tért gengszter dajkameséjét, és ezúttal a politikai apparátussal a háta mögött indít hadjáratot a maszkos igazságosztók ellen. Matt közben nyilván rá fog lassan ébredni, hogy egyelőre mégsem nyugdíjazhatja a Fenegyereket, csak éppen jóval nehezebb egy olyan ember ellen harcolni, aki mögött ott a teljes állami erőszakszervezet.

Folytatva a netflixes sorozat hagyományait, kapunk most is bőséggel magánéleti szálakat.  Visszatér Fisk elhidegült felesége, Vanessa, aki a Vezér távollétében átvette az alvilági portfólió igazgatását. Hogy megmentsék a házasságukat – és növeljék Fisk elfogadottságát a konzervatív szavazók körében –, részt vesznek egy párterápián is. A terapeuta egész véletlenül az a Heather Glenn (a Szinetár Dóra-hasonmásversenyen bármikor győzelmi eséllyel induló Margarita Levieva alakításában), akivel Matt pár héttel korábban összejött, amiből nyilván lesznek még komplikációk, pláne, hogy a nő tisztában van vele, hogy a barátja mennyire rühelli Fisket. (Ez a történetszál egyébként gyanúsan ismerős A téglából, ahol szintén egy terapeuta a titkos kapocs DiCaprio és Damon karakterei között.)

A régi és az új sorozat közt vannak és még bizonyára lesznek is apróbb különbségek. A netflixes verzió földhözragadtabbnak, sötétebb hangulatúnak tűnt, az újon látszik a nagyobb büdzsé, és (sajnos) a CGI-hoz is bátrabban nyúlnak. Várható az is, hogy az eddigieknél jobban fogják majd becsatornázni a sorozatot az MCU-ba, de annyira ígéretes a nyitány, és olyan izgalmas a politikus-gengszter Fisk koncepciója, Cox és D’onofrio pedig annyira élik a szerepüket, hogy

ha marad ez az irányvonal, akkor a Daredevil: Újjászületés beválthatja az összes rajongói reményt.