Nem sűrűn fordul elő, hogy egy filmnek már a premier előtt berendelik a folytatását, de arra se nagyon volt még precedens, hogy egy streamingszolgáltató azzal az indokkal törölje ugyanennek a filmnek a mozis bemutatóját, hogy az túl jó. A Két magányos farkassal ez mind megtörtént, a gyártó Apple TV egyszerre közölte a két hírt, mondván, jöhet a második rész, de az első hiába szerepelt jól a tesztvetítéseken, csak egy hétig lehet mozikban, mert a cég szerint „a streamingfelületen nagyobb közönséget tudnak neki biztosítani”. A legtöbb forgalmazó – köztük a magyar is – úgy döntött, ilyen feltételek mellett nem küldi mozikba a filmet.

A vörös szőnyeges felvonulás ettől függetlenül jár egy olyan produkciónak, amelyben nem kisebb nagyságok alakítják a két főszerepet, mint Brad Pitt és George Clooney, a szerencsések – köztük a Port tudósítója – így láthatták nagyvásznon is a filmet a Velencei Filmfesztiválon. A jó és egyben a rossz hír is az, hogy a Két magányos farkas valóban

izgalmasabb és igényesebb a streamingeredetik többségénél, és bőven lett volna helye a mozikínálatban.

A sztori ezzel együtt nem különösebben újszerű – olyan, mintha a 90-es években írta volna Tarantino, Shane Black és Elmore Leonard legnagyobb rajongója.

A Ponyvaregényben is látott (el)intézőfigura áll a középpontban, csak itt a Harvey Keitel-féle fixert sármosabb és menőbb verzióban kapjuk meg, és egyből két példányban. A történet azzal kezdődik, hogy a főügyésznő hotelszobájában megfejeli az üvegasztalt egy bekokózott férfiprosti (bár az ügyész állítja, hogy nem fizetett neki), és a nő hívására megérkezik a George Clooney által alakított intéző, hogy kezelje a krízist, azaz megszabaduljon az élettelen testtől és az összes terhelő nyomtól. Clooney éppen azt magyarázza a pánikba esett ügyésznőnek, hogy senki más nem nyújt olyan szolgáltatást, mint ő, amikor kopognak az ajtón, és beállít a gumikesztyűs Brad Pitt. Ő is intéző, és őt is azért küldték, hogy segítsen eltussolni a botrányt. És ő is megvan győződve arról, hogy ő az egyetlen fixer a városban. A folytatásban a két magányos farkas természetesen kénytelen együtt dolgozni, mert ezt kéri a megrendelő, és mert olyan előre nem látott körülmények komplikálják a helyzetet, amit csak együtt tudnak megoldani.

Az egyik legrégebbi és legkedveltebb akciófilmes panel a tűz- és víz-karakterek összeboronálása, a már említett Shane Black egy egész karriert húzott fel erre a dramaturgiára (lásd: Halálos fegyver-sorozat, Az utolsó cserkész, Durr, durr és csók, Rendes fickók). Ha nem is sokat, de

a Két magányos farkas képes csavarni ezen a formulán.

A főszereplők közt ezúttal nem a különbözőségeik okoznak feszültséget, hanem az, hogy a másikban a saját tükörképüket látják, amit persze sem maguknak, sem egymásnak nem akarnak bevallani. Ugyanúgy öltözködnek, (majdnem) ugyanolyan módszereket használnak, ugyanolyan sérülékeny az egójuk, és ugyanolyan magányosak mindketten. John Watts rendező, aki egyben a forgatókönyv szerzője is, a térdcsapkodós poénokat mellőzve, kifejezetten szellemesen mutatja be a páros helyenként egészen gyerekes rivalizálását, miközben láthatunk tisztességesen levezényelt akciójeleneteket és helyzetkomikumra építő, egészen vicces szituációkat.

Az attrakció (nem) csak az, hogy két vérprofi, néha mégis dívaként viselkedő intézőt látunk munka közben, hanem egyben két hollywoodi ikont is. A metavonal talán még erősebb is lehetne, ha nem két, civilben jó barát alakítaná ezeket a szerepeket, hanem olyan színészek, akik valóban konkuráltak egymással (mondjuk Stallone és Schwarzenegger vagy Vin Diesel és Dwayne Johnson), de így is elég sokat kacsingatnak kifelé az alkotók. A Két magányos farkas ugyanis nemcsak arról szól, hogy Hollywood két (egykori?) legnagyobb férfisztárja randevút ad egymásnak, hanem hogy közösen élcelődnek azon, hogy túl vannak mindketten a csúcson. A két intéző ugyanis már elég rozoga állapotban van, még ha ezt próbálják is titkolni a másik elől - fáj a háta mindkettőnek, olvasószemüveg kell nekik, és pia helyett inkább egy-egy fájdalomcsillapítót dobnak be az akció előtt. Más kérdés, hogy Pitt és Clooney nagy kockázatot nem vállaltak, hatvan felett is veszettül kúl mindkettő, vagyis

igazi hollywoodi trükköt látunk: a két sztárnak sikerül az öregedést is szexivé varázsolnia.

Ha a Két magányos farkas így, ebben a formában a 90-es években kerül mozikba két őszülő halántékú moziikonnal a főszerepben, akkor valószínűleg semmilyen szempontból nem ment volna eseményszámba a bemutatója. Így viszont, hogy 2024-ben nem kerül mozikba ugyanez a film, kiválóan alkalmas lehet a premier arra is, hogy ne csak a sztárok önfeledt jutalomjátékát élvezzük, de közben nosztalgiázzunk is egy olyan letűnt kor után, amikor még az eredeti forgatókönyvön alapuló, színészközpontú produkciók uralták a mozikat.