A Netflix legújabb dél-koreai sorozata, A bosszú nevében tartalma elsőre pont úgy hangzik, mint a kultikus Szigorúan piszkos ügyek (2002) és a belőle készült, Oscar-esővel elárasztott amerikai remake, A tégla (2006) története. Egy bűnbanda embere beépül a rendőrséghez, hogy megfelelő információkkal láthassa el a főnökét és időben figyelmeztesse az ellene indított akciókra, miközben ő maga meghasonlik a feladattól, de azért vannak leheletnyi különbségek. Itt egy fiatal lányról van szó, aki azért csatlakozik a várost és a drogpiacot uraló bandához, mert néhai apja is ezt tette, és ő meg akarja találni a gyilkosát. Aki lehet, hogy rendőr volt.

 A tinilány Jiwoo (So-hee Han) egyedül él, az iskolában kiközösítik, mert az apja gengszter, a rendőrség állandó megfigyelés alatt tartja, apuka képe pedig kint van a legkeresettebb bűnözők között, de egy apa mindig apa marad, kivéve persze, amikor nem, de az már művészfilmes kategória. És mert a lánynak éppen aznap van a 17. születésnapja, a hónapok óta nem látott apa mégis megjelenik az ajtaja előtt, de megjelenik más is, egy álarcos figura, aki gyorsan kivégzi. A kétségbeesett lány apja főnökéhez, Choi Moojinhez (Hee-soon Park) fordul, hogy segítsen neki megtalálni a gyilkost. Az pedig úgy dönt, segít, és először felveszi újoncnak, ami egy megalázó kiképzést jelent a szervezet taekwondo edzőtermében, ahol ő az egyetlen lány, majd amikor Jiwoo alkalmasnak bizonyul, új személyazonosságot kap, és azt a feladatot, hogy a rendőrakadémiát elvégezve épüljön be a kábítószer ellenes osztályra.

És igen, megkapunk több olyan elemeket, amik ott voltak a Szigorúan piszkos ügyekben és A téglában,

a lebukás veszélyét, egy másik informátor jelenlétét, azt, ahogy hősünknek figyelmeztetnie kell főnökét a rendőri akcióra, de kapunk sok minden mást is. Például azt, hogy hősnőnkre kezdettől fogva gyanakodnak kollégái, azt, hogy feltűnik egy brutális rivális szervezet, és legfőképp azt, hogy az egyébként teljesen semmitmondó magyar címmel fejbe vágott A bosszú nevében – az angol cím a nem sokkal beszédesebb My Name, ami történetesen a széria kísérő dalának a címe is –

akcióban nagyon ott van.

Persze, sok helyet és időt elvesz a beépülősdi, a gyanakvósdi, a másik kijátszása és egyebek, de amikor beindul az akció, akkor kő kövön nem marad. És itt (is) számít, hogy hősünk nő, mert rendre nála nagyobb férfiakkal kell megküzdenie, és ahogy főnöke tanította, mindig az „érzékeny részeket” kell támadnia, miközben irtózatos mennyiségű ütést, rúgást, szúrást és vágást kell elviselnie és túlélnie. A sorozat a szintén távol-keleti környezetbe ágyazott, szintén netflixes Kate-re (2021) hajaz, de

adja magát egy még nyilvánvalóbb összehasonlítás, mégpedig a John Wick-filmekkel. Amiből a koreai sorozat nem jön ki rosszul.

Igaz, Keanu Reeves és a John Wick készítői maguk is a hongkongi és koreai akciófilmekből vettek mindent, amitől az a film annyira élvezetes és izgalmas volt, vagyis lehet vitatkozni azon, ki találta fel a spanyolviaszkot, de

a lényeg mégis maga az akció, amiből a sorozat egyszerűen képtelen kifogyni.

Kim Jin-Min rendező ráadásul nem, vagy csak nagyon ritkán ismétli önmagát. Igaz, az alapsztori rejt néhány klisét, vannak fordulatok, amibe bele lehet kötni, szerintem 8 rész helyett akár hat epizódba is belefért volna a sztori, de az egésznek olyan energiája és lendülete van, hogy a hibák elhanyagolhatónak tűnnek. Persze hiába az energia és a lendület, ha a történetnek nincs súlya, de itt egyrészt végig hiteles hősnőnk elszántsága és kétségbeesése, és maga So-hee Han is remek, a sorozat erőssége pedig a főnökéhez fűződő hol már-már apa-lánya kapcsolata, és természetesen Hee-soon Park is remek gengszterfőnökként. Persze a gengsztertémában a koreaiak nem tudnak hibázni, és másban se nagyon. A bosszú nevében persze nem lesz olyan átütő siker, mint a Squid Game, avagy a Nyerd meg az életed, mert túlságosan is sokszor feldolgozott témához nyúl, amihez nagyon sok újat nem tud hozzátenni, a kidolgozás, a karakterek és az akció azonban szinte tökéletes.

Értékelés: 8/10