A Magányos szívek menedéke az egyik legközhelyesebb és leghiteltelenebb szerelmes film, amit valaha láttunk.

Egy magányos/csalódott/elvált/megcsalt/szingli (a megfelelő aláhúzandó!) amerikai nő elutazik egy – általában – egzotikus, mediterrán városba, hogy ott aztán megtalálja önmagát, és jobb esetben a szerelmet is, de az egyiket mindenképp. Ha ismerős az alapsztori, nem véletlen: ezt láttuk többek közt az Ízek, imák, szerelmek (2010) és a Napsütötte Toszkána (2003) című filmekben is. A Netflix meg most úgy gondolta, hogy felmikrózza ezt a szüzsét, és belerángatták szegény Laura Dernt is.

A két „magányos szív”

Katherine Loewe (Dern) éppen legújabb könyvén dolgozik, ám csak nem akar jönni az ihlet, pedig a kiadója már erőst ugrál a fején, hogy adja le a kéziratot. Ezért elutazik Marrákesbe, egy úgynevezett „Nemzetközi íróelvonulásra”, ahol mindent lehet, csak írni nem, mivel rengeteg szervezett, közös program van a többi íróval. Ez akar lenni az egyik plusz a filmben, de mintha összemosnák az íróknak szervezett konferenciákat a rezidenciaprogramokkal: az előbbire azért megy egy író, hogy más írókkal találkozzon, előadásokat hallgasson és eszmét cseréljen, az utóbbira azért, hogy magányosan elvonulva valahol – általában külföldön – tudjon dolgozni az épp készülő művén. Katherine ez utóbbira vágyik, ám mindenhol zajongnak és bazirgálják őt. Igazi mizantróp, aki csak azt szeretné, ha békén hagynák – ő az egyik címbeli „magányos szív”.

A másik a Liam Hemsworth által alakított Owen Brophy, aki szintén kilóg ebből a társaságból, hiszen az ex-sportoló ingatlanügynök a barátnőjét kísérte el, akinek az első könyve hatalmas siker volt – ez most jól a fejébe is száll. Owen is idegenként téblábol, míg barátnője élvezi, hogy a többi íróval lóghat, és olykor még kellőképp meg is alázza a pasiját, mert annak fogalma sincs az irodalomról. Mi következik ebből? Az, hogy

Katherine és Owen szép lassan egymásra talál

– ez az a pont, ahol a film próbál még valami újat hozni ebbe a sztoriba, ugyanis kettejük közt elég nagy a korkülönbség, természetesen a nő javára, hiszen a legtöbb hasonló történet ettől izgalmas (csak néhány példa: A felolvasó – 2008, Anyád lehetnék – 2007, de ez lesz Nicole Kidman új erotikus thrillerében, a Babygirlben is).

Amerikai turista menni idegenbe

De nem csak a sztori egy bődületes közhely, hanem az egész körítés is: a másfél órás film

a legkínosabb sztereotípiák közepette mutatja be az „Amerikán túli város egzotikumára” rácsodálkozó amerikaiakat.

Azon, hogy Marrákesben vagyunk, nem is kell nagyon gondolkodni, hiszen rögtön a nyitójelenetben bemondják a repülőn, amivel Katherine érkezik. Az pedig, ahogy a várost és az ott lakókat ábrázolják, a kilencvenes évek amerikai filmjeit idézi – a kínosabb fajtából.

Nézzük például azt a jelenetet, amiben Katherine és Owen először sétálnak együtt Marrákes zegzugos utcáin, ahol kékre vannak festve a házfalak:

„- Mi van, ha valaki itt él, de nem szereti a kék színt?
- Van ilyen ember?
- Én harcolnék egy másik színért.”

Értem én, hogy ezzel a vicceskedő párbeszéddel azt akarták megmutatni, hogy Katherine mennyire egyedi és különleges, de az egész kifejezetten suta és kellemetlen, mert azt sugallja, hogy az öntudatos amerikai turista majd rendet rak az idegen városban.

Hasonlóképpen kínos az is, ahogy a helyieket ábrázolják. Csak egy példa: az egyik srác, aki hazafuvarozza őket, meghívja őket magukhoz ebédelni. Miként mondja:

„Anyukám olyan boldog lesz. Rögtön főzni kezd majd önöknek, mindig főz, ha vendégeink vannak. Csak főz és főz és főz és főz.”

Mert – te jó ég! – minden egzotikus országban az anyák/feleségek rengeteget főznek, mondhatni megállás nélkül. Legalábbis a legtöbb amerikai film ezt állítja.

Az Erin Brockovich írójától többet vártunk volna

A végére tartogattam még egy meglepetést: a Magányos szívek menedékét Susannah Grant írta és rendezte. Többek közt az ő forgatókönyvéből készült az Erin Brockovich: Zűrös természet (2000) és a Rick Yancey regénye alapján készült Az 5. hullám (2016) egyik forgatókönyvírója is ő volt. Szóval rejtély, miként lehet benne ennyi közhely és dramaturgiai hézag. Gondolok például arra, hogy kifejezetten hangsúlyos, hogy Katherine bőröndjét elkeverték a reptéren, így egy szál ruhája sincs – ennek azonban nincs semmifajta következménye és dramaturgiai funkciója. Ahogy annak sem, hogy épp árulja a házát, pedig az elején kifejezetten idegesítették az ingatlanos üzenetek. És az sem túl elegáns dramaturgiai fordulat, hogy úgy hozzák össze először, hosszabb időre a két főszereplőt, hogy – kapaszkodj meg! – lerobban a kocsijuk.

De nem csak ez nem stimmel, zárásként összegyűjtöttem, hogy milyen éktelen baromságokkal és klisékkel traktál még minket a Magányos szívek menedéke:

Marrákes szép: azonban a városnak összesen ennyi szerepe van.
Az írok bunkók, sznobok, züllöttek és kirekesztők: kinézik azt, aki nem elég intellektuális nekik, de közben piálnak, drogoznak, és orgiaszerű bulikat csapnak esténként.
A sportolók nem olvasnak könyveket: maximum csak sportújságot, de csoda, hogy egyáltalán ismerik a betűket – ezen aztán jót lehet derülni sznob íróként.
A marrákesi családok minden arra járót megvendégelnek: erről fentebb már értekeztem.
Az ingatlanosok rafináltak, és mindenkit átvernek: de vannak olyanok, akik végül „jó útra térnek”, ami persze azzal jár, hogy elvesztik a munkájukat.
A mell már nem számít erogén zónának, legalábbis szeretkezés közben a nők nem veszik le a melltartót: ehhez nincs mit hozzáfűznöm.
2024-ben egy író nem menti felhőbe a készülő könyvét: ilyen egész egyszerűen nincs, pláne, hogy látszik, hogy Macbookot használ és az Apple saját szövegszerkesztőjét, aminél alapbeállítás, hogy felhőtárhelybe menti a doksikat.
A laptopokat sosem kell tölteni, ellentétben a telefonokkal: ez mondjuk általános, hogy az elektronikai cuccok közül általában csak a telefont dugják töltőre a szereplők, a laptopok egy egész filmet kibírnak, mindegy, hány napot ölel fel a cselekmény.

Írnám, hogy a Magányos szívek menedéke könnyed kikapcsolódásnak megteszi, de inkább felbosszantja magát az ember. Akkor már érdemesebb befeküdni egy kád fürdősóval felpimpelt forró vízbe.