16 évvel később is felér egy gyomron rúgással A köd fináléja

Már Stephen King szörnyekről és szörnyeteggé váló emberekről szóló eredeti novellája is torokszorító volt, Frank Darabont viszont még erre is rá tudott tenni egy lapáttal.

2021 elején indítottuk el a Pótvizsga című cikksorozatunkat itt a PORT.hu hasábjain, amelyben azóta is rendszeresen színt vallunk: bizony, bizony, úgy osztottuk az észt éveken keresztül számos kultfilmről, hogy valójában nem is láttuk azokat! Az azóta eltelt időszakban elég sok klasszikust pótoltam be utólag a David Lynch-féle Dűnétől kezdve egészen a Sztárom a páromig (akit érdekel, ezen a linken elolvashatja mindegyik korábbi cikket).

A sort ezúttal Frank Darabont harmadik Stephen King-adaptációjával, a 2007-es A köddel folytattam, ami sajnos koránt sem kapott akkora reflektorfényt, mint előtte A remény rabjai és a Halálsoron.

Pedig ez is egy hidegrázósan jó horror, ahol Darabont ismételten megmutatta, hogy nála jobban senki sem tudja mozgóképre adaptálni a horror királyának rémregényeit!

 

Forrás: Netflix

 

De miképpen lehetséges az, hogy nekem, a nagy Stephen King-rajongónak kimaradt ez a film? A legegyszerűbb magyarázat erre az, hogy idehaza nem vetítették a mozik, sem az amerikai premier évében, 2007-ben, sem pedig később – csak dvd-n jött ki 2009-ben. Én ekkor egyébként már az Indexben dolgoztam, azon belül is a mozirovatban, a Cinematrixban, ahol ráadásul kifejezetten sűrűn írtam olyan, kifejezetten horrorfilmekre specializálódott dvd-körképet bemutató cikkeket, mint a Hatezerből kijön egy polcnyi Stephen King? vagy a Horrormaraton Halloweenre 3000-ből. Így csak arra tudok gondolni, hogy A köd dvd-kiadása akkoriban drága volt, és inkább megvettem olcsón a Hasznos holmikat, A kukorica gyermekei 1-2-3-at és A titkos ablakot, mint hogy egyetlen Stephen King-filmre költsek sokat.

Ma már belátom, óriási hiba volt kihagyni anno A ködöt, mert egy igen izgalmas látlelet az ember gonosz természetéről, ráadásul félelmetesek benne a ronda szörnyek, a vége pedig felér egy gyomron rúgással!

A torokszorítóan emlékezetes finálé egyébként Frank Darabont saját ötlete volt. Stephen King eredeti, 1980-as novellájának lezárása nyomasztó volt ugyan, mégis felcsillant benne némi remény a megmenekülésre (nem akarunk persze spoilerezni, A köd ugyanis magyarul is elolvasható az Európa Kiadónál megjelent Csontkollekció című novelláskötetben). De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen ennek a történetnek az eleje is legalább olyan jó, mint a vége!

Furcsa, túlvilági köd ereszkedik egy amerikai kisvárosra. David Drayton, és kisfia, Billy a kisváros vegyesboltjában rekednek sok más lakóval együtt. David veszi észre elsőként, hogy valami mozog a ködben: halálosan rémisztő, nem evilági lények. A túlélés a csapat összetartásán múlik, de ismerve az emberi természetet, lehetséges ez? Ahogy kezd elharapódzni a félelem és a pánik, Davidben megfogalmazódik a végső kérdés. A ködben feltűnő idegen faj az ijesztőbb, vagy azok az emberi szörnyek, amelyekké a boltban rekedt emberek váltak; azok, akik egészen idáig szomszédok és barátok voltak?

A moziplakátfestőből először fifikás túlélővé, majd a szörnyek elleni harc vezérévé avanzsáló Davidet a filmváltozatban Thomas Jane alakítja, akit valószínűleg mindenki az 1997-es Boogie Nightsból és a 2003-as Megtorlóból ismer, és elkönyvelt B-kategóriás színésznek – pedig azért jóval több tehetség szorult belé. Szerencsére A ködben képes volt megvillantani az oroszlánkörmeit, mert a forgatókönyv kevés helyszínnel és sok emberi interakcióval operál:

David lényegében a film eleji tóparti házas jelenetei után rögtön a kisvárosi szupermarketbe megy a kisfiával meg a szomszédjával, és ott is rekednek a ködből előmászó ocsmány szörnyek inváziója miatt.

 

 

Frank Darabont King-adaptációja nagyon jól adagolja a feszültséget. Kezdetben természetesen a mindenki dajkamesének hiszi Davidéken kívül a ködben kóborló rémeket. Aztán persze elég gyorsan kiderül, hogy az emberevő szörnyek nagyon is valóságosak: kezdetben mindenféle csápok ragadnak el néhány óvatlan embert, aztán először még csak óriásira nőtt szúnyogok koppannak neki a bolt üvegfalának, a rájuk vadászó, denevérszárnyas jurakori őslények viszont már be is törik a plexit, és a konzervdobozok meg a feltornyozott ketchuposflakonok között kezdenek el vadászni a sikoltozó városlakókra. Később, amikor egy kisebb csapat David vezetésével, halált megvető bátorsággal megpróbál gyógyszert szerezni a szomszédos patikából, ott már óriáspókok támadnak rájuk.

Ahogy haladunk előre a történetben, úgy lesznek egyre nagyobbak és veszedelmesebbek a felbukkanó szörnyek.

És mikor már azt hinné a néző, hogy ennél gigantikusabb förtelem egészen biztosan nem jöhet, egy ködből kinyúló, hatalmas rákolló vagy őshüllőláb szempillantás alatt végez az egyik szereplővel. Ugyanakkor ezek a nem evilági lények gonoszságban meg sem közelítik a történet bigott vallási fanatikusait, akiknek a szószólója (Marcia Gay Harden) úgy érzi,

a gyilkos szörnyek eljövetele annak köszönhető, hogy már nem hiszünk eléggé Istenben, ezért az eljövendő béke jegyében ugyanúgy fel kell áldozni egy gyereket, ahogy Ábrahámot is erre kérte az Úr.

A ködben tehát minden együtt van, ami sikerre vihet egy jó Stephen King-adaptációt:

  • Az isten háta mögötti, álmos amerikai kisvárosba fokozatosan kúszik be egy gonosz természetfeletti erő, hogy mindent megmételyezzen.
  • King tipikus karakterei, a kíváncsi kisfiú; a gyermekéért bármire (akár gyilkolni is) képes apa; a nő, akivel csúnyán elbánt az élet, ám ő továbbra is rendületlenül hisz a jóban; a kedves öreg hölgyek és papókák; a szigorú és bigott, vallásos nő; a túlvilági erőket kinevető, vaskalapos és racionális karakter (aki emiatt többnyire az elsők között hal meg); a rosszban sántikáló katonák; a hirtelen hőssé váló kispolgár és a társaik még a maguk átlagosságukkal és szürkeségükkel is izgalmasak tudnak lenni.
  • A véres-marcangolós jelenetek láttán nincs az a horrorrajongó, aki ne csettintene elégedetten (jóllehet, egynémely digitálisan életre keltett szörny kinézete felett ma már jócskán eljárt az idő).

Természetesen itt is előjön az a Stephen King-i gondolat, hogy

az emberiség a maga pazarló és önző fogyasztói kultúrájával kozmikus mércével mérve csak egy kérészéletű parány más nem evilági entitásokhoz képest.

Ezek a felfoghatatlan létformák Kingnél általában valami titkos katonai vagy kormánykísérlet során bukkannak fel a Földön, és ha már itt vannak, egy szempillantás alatt képesek elpusztítani bennünket, és belakni helyettünk a bolygót... A film eredeti, szöveghű lezárása kimondottan erre fókuszált, de azért meglebegtette a reményt arra, hogy ha nem is fordul jóra minden, valami reménybe azért kapaszkodhatnak az emberek:

Frank Darabont azonban csavart egyet az eredeti befejezésen, hogy megmutassa az emberek gyarló mivoltát, szó szerint véve azt a mondást, hogy a Pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve...

A bemutatója után 16 évvel is ütős A köd jelenleg a Netflix kínálatában csíphető el.

Ítélet: 8/10

Kiknek ajánljuk? Leginkább azoknak, akik élnek-halnak a világ két legjobb filmjének kikiáltott A remény rabjaiért és a Halálsoronért, de még nem látták Frank Darabont harmadik Stephen King-adaptációját.