Mikor láttál utoljára bolgár filmet, kedves olvasó? Ugye, hogy vagy száz éve, vagy talán még soha? Itt az idő pótolni a rettentő hiányosságot a köldök nélkül született lány történetével.
Nem új filmről van szó, de patinás darabról. Az elsőfilmes bolgár rendezőnő, Maya Vitkova munkáját, a Viktoriát választották ugyanis a 2014-es Titanic Filmfesztivál legjobb filmjévé, azaz megkapta a Hullámtörő-díjat. A háromtagú nemzetközi zsűri, melynek tagjai Szász János filmrendező, Santa Lingeviciute, a vilniuszi filmfesztivál művészeti igazgatója és Andy Starke brit producer így indokolta döntését:
Díjaztuk az alkotói kockázatvállalást és merészséget valamint a történetmesélésben való elszántságot. Nagyon erős a Viktoriában a szubjektív és groteszk történelemábrázolás. Sokszor emlékeztetett Pálfi György Taxidermiájára. Olyan film, amit nem lehet nem észrevenni és nem lehet nem megjutalmazni."
De ki az a címbeli Viktoria, a különleges kislány? Ő a szocializmus gyermeke, a közösen megélt kelet-európai múlt képviselője, aki születhetett volna Kelet-Németországban, kis hazánkban vagy máshol az ún. keleti blokkban, de ő történetesen Bulgáriában látta meg a napvilágot, és nem mindenki örült neki. Édesanyja, Borjána egyszobás lakáson osztozik orvos férjével, akit nem szeret, és párthű, néma anyjával, aki őt nem szereti, vagy ha igen, nem mutatja, könyvtárosként dolgozik, belesüppedve az össznemzeti kilátástalanságba. A Nyugatról álmodozva Borjana semmiképp sem akar gyereket vállalni a kommunista Bulgáriában, ám 1979-ben mégis megszületik lánya, Viktoria, akinek rejtélyes módon hiányzik a köldöke. Todor Zsivkov pártfőtitkár a jövő emberét látja az önmagáért való csecsemőben, akit azonnal kikiáltanak az Évtized Gyermekének, és kilenc éves koráig tejben-vajban füröszti állam anyácska.
Csakhogy a kommunizmus bukásával az elkényeztetett, családja felett uralkodó kislány pünkösdi királyságának is vége szakad, és meg kell tanulnia átlagemberként élni. Ám ami katasztrófa a lánynak, az az új élet lehetősége az anyjának, akinek végre megadatott, hogy szabadon éljen, függetlenül saját lányától és anyjától - a kérdés nyilván az, elválnak-e az útjaik. És bár a válaszra bő két és fél órát kell várni, a Viktoria nem tűnik hosszú filmnek, hiszen a hosszú ideig rendezőasszisztensként dolgozó, elsőfilmesként tehát meglehetősen tapasztalt Vitkova gördülékenyen, közérthetően mesél mind a politikai és történelmi kontextusról, mind arról a bizonyos családról, amelyet alanyául választott, és azon belül is azokról a különböző női sorsokról, amelyek egyszerre kiegészítik és taszítják egymást. Merthogy ez egy női film, nem csak azért, mert a rendezője és írója nő, és minden fontosabb szereplője is az, hanem azért is, mert úgy látja a világot, ahogy csak a nők tudják.
