Azt most hagyjuk, hogy kinek mikor és hol volt az ügyben igaza, de ha valaki, hát Roman Polanski tudja, hogyan teszi tönkre egy ember életét egy súlyos vád. Mondom, egy pillanatra hagyjuk, az ő esetében a vádak igazak-e vagy sem. Talán ennek is köszönhető, hogy a rendező, aki az elmúlt hosszú években nem igazán tett le fontos munkákat – az Igaz történet alapján és a Vénusz bundában aligha volt az -, de új filmje valóban emlékezetes. Amihez persze kell az is, hogy maga a sztori is emlékezetes legyen, márpedig a modern kori Franciaország egyik legnagyobb port felverő történetéről van szó, a Dreyfus-perről, ami a magyar címbe így került be: Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy. Pedig ugye az volna itt a lényeg, hogy Alfred Dreyfus, a francia hadsereg tüzértisztje NEM volt kém.

A film egy komor, a korabeli tudósításokból jól ismert ceremóniával nyit. A felsorakozott egységek előtt a vékony, szemüveges, korántsem katonás alkatú Dreyfust (Louis Garrel) az ítélet felolvasása után ünnepélyesen megfosztják a rangjától. Egy szálfatermetű, kackiás bajuszú vértes tiszt letépi a férfi váll-lapjait, az egyenruha gombjait és minden más díszítését, majd térdén kettétöri és a földre hajítja a kardját. A hadsereg eldöntötte, Dreyfus bűnös, a németeknek kémkedett, és ebből nem fog engedni, pedig a bizonyítékokat csak most fogjuk megismerni. És itt nem Dreyfus a főszereplő, hanem Georges Picquart ezredes (Jean Dujardin), aki részt vett a tárgyaláson és Dreyfus elítélésében, majd a katonai elhárítás főnöke lett. És ebben a pozíciójában látott csak igazán rá az ügy részleteire, és hamarosan két dologra is rájött. A Dreyfus elleni vádak nagyon gyenge lábon álltak, az ítélet mögött pedig elsősorban az a tény állt, hogy a férfi zsidó – tegyük hozzá, elzászi zsidó, ami még rosszabbnak számított.

A másik dolog, amire Picquart ezredes rájön, azon túl, hogy az elhárítást eddig balfékek vezették, hogy valóban van egy kém, és viszonylag hamar arra is rájön, hogy ki az. Felettesei azonban nem repestek a felfedezéstől, hiszen tévedésük beismerése a sereg presztízsét veszélyeztette, de Picquart becsületére mondva nem volt hajlandó visszalépni és eltusolni az ügyet, ami megmozgatta mind a haladó értelmiséget, mind a soviniszta konzervatív oldalt. A többi már egyrészt történelem, másrészt Polanski filmjének alapja. És ebben persze benne van a régi, jól bevált, „az igazság mindig győz” recept, ami a mai cinikus időkben kissé avíttnak, megkopottnak hat, mert nehéz elképzelni, hogy ennyi ember tette kockára a pályafutását és az életét egy olyan idegenért, akit talán nem is kedveltek. A meghurcolt és bebörtönzött Picquart például, mint az elején is kiderül, nem igazán kedvelte a zsidókat, mégis megtette, amit megtett. Persze a dolog rég nem Dreyfusról, hanem az igazságról és a jogállamiságról szólt, és mint ilyen, Polanski filmje ma is abszolút aktuális. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni.

És ha már a dolog nem Dreyfusról, hanem az ügyét kirobbantó Picquart ezredesről szól, az őt játszó Jean Dujardin pedig zseniális, és nem csak azért, mert nagyszerű színész, hanem, mert olyan feje van. Dujardin arca tényleg olyan, mintha egy XIX. század végén készült fényképből vágták volna ki, és ez most is működik, ahogy pazarul működött A némafilmesben (2011) is annak idején, és ez a film így nem csak Polanskinak, de neki is egyfajta visszatérés. Persze nem csak Dujardin és Louis Garrel játszik itt nagyot, hanem Grégory Gadebois korlátolt és korrupt hírszerzőként, Mathieu Amalric az írásszakértőként, André Marcon Émile Zolaként – akinek híres Vádlom című írása adta az eredeti címet, és még sokan mások. Köztük Polanski felesége és állandó színésznője, Emmanuelle Seigner Picquart titokban tartott, türelmes szeretőjeként, némi személyes dimenziót adva a történelmi léptékű eseményeknek.

Persze sok minden nem kerülhetett be a filmbe a szövevényes eseményekből, ahogy az sem derül ki, hogy a hazája által úgy meghurcolt, árulónak kikiáltott Dreyfus az ügy résztvevői közül egyetlenként harcolta végig később az I. világháborút, annak olyan iszonyatos mészárszékeit megjárva, mint a verduni ütközet.

Értékelés: 8/10