Az alkohol a mindennapjaink része, amivel semmi baj nincs, amíg dán tanárok vedelni nem kezdenek munkaidő alatt, ami viszont meghökkentő eredményekhez vezet. Mads Mikkelsen Oscar-díjas filmje végre a mozikban!
Vannak olyan tanárok, akik isznak. Nem tudom, többet-e, mint más szakmában, de isznak. Én láttam az egyetemen professzort kora reggel a folyosón vizelni, egy másik tanár diákjainak pedig sosem kellett cigit vennie: azt szívták, amit a tanerő az előadás alatt szétszórt, és nyilván másoknak is vannak hasonló történetei. Thomas Vinterberg oly régóta várt filmje, a Még egy kört mindenkinek hősei alapjáraton nem isznak, viszont pocsék tanárok.
Kiégett, enervált, az élet más területein is alulteljesítő középkorú fazonok, akik nem is nagyon várnak már semmit az élettől, és nyilván az élet sem vár már el tőlük semmit. Aztán piálni kezdenek.
Martin (Mads Mikkelsen) történelemtanár egy gimnáziumban, de rendszerint azt sem tudja, hol tartanak az anyagban, amiért érettségiző diákjai ki is vannak akadva rá. Otthon sem jobb a helyzet, orvos felesége (Maria Bonnevie) sokszor éjszakás, alig látják egymást, két tinifia meg elvan nélküle is. Hasonlóan boldogtalanok barátai, Peter, az énektanár (Lars Ranthe), Tommy, a testnevelés tanár (Thomas Bo Larsen), és a szintén családos Nikolaj (Magnus Millang), aki pszichológiát oktat. Aztán az egyikük bedobja, hogy olvasott egy elméletet, amely szerint a
csekély, fél ezreléknyi véralkoholszint hatására oldottabbak, kommunikatívabbak és kreatívabbak lesznek az emberek.
Mind a négyen ráugranak az ötletre, és innentől kezdve isznak munka alatt – és csak munka alatt! -, a megfelelő szinten, ami tényleg működik. Visszatér az életkedvük, újra élvezik a munkát, javul a magánéletük, minden remek – de azzal csak elméletben számoltak, hogy az alkohol mindenkire másként hat.
Merthogy a négy jóbarát azzal ideologizálja a piálást, hogy komoly tanulmányt írnak annak hatásáról, de valójában egyáltalán nem gondolnak bele, mit is csinálnak. Sőt, a kezdeti sikeren felbuzdulva még az adagjukat is megemelik, és lassan kontrolálhatlanná válik a helyzet. A nagy kérdés nyilván az, hogy ki tud innen visszatáncolni, és ki az, aki nagyon meg fogja szívni, mert nyilván ilyen is lesz, az alkohol ugyanis nem játék. Nyilván. És persze lesz olyan néző, aki pont azért ül majd be a filmre, mert vígjátékot vár, de ez a paradoxon itt.
Életünk legjobb sztorijai átmulatott éjszakákról szólnak, amikor a ruhatárban hagytuk a gátlásainkat, ugyanakkor hány élet ment tönkre szinte mindegyikünk családjában a pia miatt.
Vinterberg is a vidám felszínnel adja el a filmet, de valójában a drámával foglalkozik.
Volt annak idején egy zseniális film, a John Cassavetes rendezte Férjek (1970), amelynek Peter Falk és Ben Gazzara mellett az egyik főszerepét is ő játszotta, és amely hihetetlenül érzékeny és érzékletes módon mutatja be a válságba került középkorú férfiak életét, a szorongást és a társas magányt – és az abból való kiszabadulási kísérletét. Vinterberg is pontosan ezt teszi, mert amellett, hogy végigvisz minket azon a hullámvasúton, amelyre hősei oly meggondolatlanul felülnek, rendkívül alaposan körbe is járja egyikük életét. Természetesen a Mads Mikkelsen által játszott Martinról van szó, ő pedig a lehető legjobb választás ehhez, és szerintem nem nagyon van olyan színész, mint Mikkelsen. Azon túl, hogy elképesztően tehetséges és kivételes jelenléte van a vásznon, az ő titka az, hogy bár abszolút főszereplő alkat, megvan benne a karakterszínészek kifinomult játéka és széles eszköztára.
Ez az ember egy istenadta zseni, aki azért is Oscart érdemel, ha csak krákog egyet vagy megvakarja a füle tövét.
Visszatérő eleme a filmnek, hogy amikor Martin falba ütközik, amikor valami kellemetlent vágnak a fejéhez, akkor automatikusan azt mondja, „Értem”. Zavartan, védekezően, de dacoson, és itt ebben az egyetlen szóval több mindent mondanak el, mint a havi premierek zömében összesen, a teljes játékidő alatt. Még csak azt sem mondom, hogy ez Mikkelsen legjobb alakítása - mellette a tornatanárt játszó Thomas Bo Larsennek is vannak nagyszerű pillanatai -, hiszen ott van a szintén Vinterberg rendezte A vadászat (2012) vagy a szuroksötét humorba mártott Ádám almái (2005), de a film Oscarja legjobb idegen nyelvű filmként egyértelműen neki köszönhető - és talán a történet kellemes kiszámíthatóságának. Van is a szerepben egyfajta jutalomjáték jelleg, és olyan lezárást kap mind a film, mind maga a karakter, hogy az valami elképesztő. Vicces, magasztos, elegáns, bravúros és nagyon, de nagyon felemelő!
Értékelés: 9/10
