Talán sokaknak nem újdonság, hogy Steven Spielberg Cápája adaptáció, az alapanyagot Peter Benchley 1974-es regénye szolgáltatta. Azonban Benchley története sem pusztán fikció, mert – akarva-akaratlanul – egy hírhedt, 1916-os esetet dolgozott fel.

1916. július elsején a New Yersey-beli Beach Havenben egy Charles Vansant nevű fiatalembert megtámadott egy cápa. Leharapta a bal lábát, és a férfi belehalt a vérveszteségbe. A boncolás hiába bizonyította egyértelműen, hogy cápatámadás áldozata lett, senki nem hitte el, akkoriban ugyanis úgy vélték, hogy a cápák nem képesek bántani az embert, és minden erről szóló történet pusztán csak mese.

Öt nappal később, a mintegy 30 kilométerre fekvő Jersey Shore-ban Charles Bruder – aki kiváló úszó volt – mintegy száz méternyire a parttól segítségért kiáltozott. A segítségére siettek, de mire a csónak odaért, a víz már vörösre színeződött a vértől, és a férfi szintén belehalt a vérveszteségbe – a cápa mindkét lábát leharapta. Erre már a média is felfigyelt.

Fura, hogy abban az időben az emberek cseppet sem tartottak a cápáktól. A Philadelphia Public Ledgerben a két haláleset után jelent meg egy cikk "A fürdőzőknek nem kell félniük a cápáktól". Szégyellős, maguknak való teremtményeknek tartották ezeket a ragadozókat, és úgy hitték, hogy az állatok állkapcsa nem olyan erős, hogy képesek legyenek átroppantani az emberi csontokat. A tengerészek hiába meséltek brutális cápatámadásokról, mindenki mesebeszédnek vélte. A támadások után is röhejesnek vélték a cápák hibáztatását, a két fiatalember halálát gyilkos bálnának, óriási tonhalnak vagy valami megveszekedett tengeri teknősnek tulajdonították. A cápák ártalmatlanságának hiedelmét egy 1891-es eset is erősítette, amikor egy Hermann Oelrichs nevű fickó jókora összeget ajánlott fel annak, aki bebizonyítja, hogy ezek az állatok igenis veszélyesek, majd beugrott a vízbe egy cápa mellé, úszkált vele egy kicsit, de semmi baja nem esett. És ez akkoriban egyértelmű bizonyítéknak számított.

A cápa azonban ismét lecsapott: Bruder halála után egy héttel a kamasz Lester Stillwell a barátaival önfeledten úszkált a New Yersey-beli Matawan Creekben. Eszükbe sem jutott, hogy ha mégis cápa tizedeli a fürdőzőket, felbukkanna a patakban, egy mérföldnyire a legközelebbi öböltől. Aztán hirtelen valami megragadta a srácot, és lehúzta a víz alá. A többiek gyorsan kimenekültek a vízből – igazi barátok lehettek, ha meg sem próbálták megmenteni –, berohantak a városba, és rögvest cápatámadást kiáltottak. Az emberek persze kiröhögték őket, továbbá, akik ismerték Stilwellt, tudták, hogy időnként görcsös rohamai vannak. Úgy tűnik, ezzel el is intézték az egészet. 

Csupán egyetlen ember gyanította, hogy mégis gyilkos cápáról lehet szó: Watson "Stanley" Fisher, a helyi szabó. A patakhoz sietett, hátha tud még segíteni a fiún. Meg is találta a holttestét – és a cápát. Az állat rátámadt, kiharapott egy jókora darabot a férfi lábából, és ezzel egy újabb halálos áldozattal bővült a gyilkos cápa támadásainak krónikája. A következő szerencsére megúszta: a veszedelmes jószág fél óra múlva rátámadt a 14 éves Joseph Dunn-ra, de ő szerencsésen megúszta.

A közvélemény végre elfogadta, hogy cápa garázdálkodik a környéken, azonban továbbra sem tartották veszélyesnek a cápákat, csak éppen ez az egy vadult meg, valamilyen fura okból.

Matawan lakói a gyilkos cápa nyomába eredtek. A 100 dolláros vérdíj sokakat megmozgatott, és vasvillákkal, dárdákkal és puskákkal indultak felkutatni a fenevadat. A parton motorcsónakokkal cirkáltak, és minden arra úszkáló cápát elpusztítottak. Több, mint száz állatot öltek meg, de a gyilkos cápa naná, hogy nem volt közöttük.

A tömeghisztéria elharapódzott: New Englandtől Floridáig senki sem merte betenni a lábát a vízbe. Mindenhol a gyilkos cápát emlegették, és a híre hamarosan eljutott a Fehér Házba is. Az akkori elnök, Woodrow Wilson New Yersey egykori kormányzójaként nem szerette volna, ha a cápa keresztbe tesz az újraválasztásának, ezért gyakorlatilag hadat üzent a bestiának. A Washinton Post szó szerint ezzel a megfogalmazással kürtölte világgá az elnöki döntést.

Aznap reggel, amikor Wilson eltökélte magát, állítólag elkapták a gyilkos cápát. Michael Schleisser állatkitöméssel foglalkozott, ugyanakkor oroszlánszelídítőként dolgozott a híres Barnum és Bailey Cirkuszban, a Raritan-öbölben cirkálva észrevett egy cápauszonyt egy kivetett hálóban. Agyon is verte az állatot egy evezővel. Meggyőző bizonyítéknak tűnt, hogy a csaknem két és fél méteres cápát felhasítva emberi maradványokat találtak a beleiben, és ezután a támadások megszűntek.

A kutatók szerint azonban nem biztos, hogy a gyilkos cápát kapták el. A halálesetek távolsága alapján gyanítják, hogy valójában három cápa támadt az emberekre, és azt is kétségbe vonják, hogy egyáltalán fehér cápa lett volna a tettes. Megeshetett, hogy a legyilkolt állat valójában egy holttestből evett, és annak maradványait találták meg benne.

De visszatérve Spielberg filmjéhez és a regényhez: a hasonlóság egyértelmű. Noha, furcsa módon Benchley azt állította, hogy nem az 1916-os esetből merített, ezt nehéz elhinni. Talán egyszer régen hallotta valahol, és később előfurakodott az emlékezetéből, anélkül, hogy tudta volna, valós sztoriról van szó. Mindenesetre a regény és a film csak tovább erősítette az általános félelmet a tenger ragadozóitól, és a cápák az óceánok első számú mumusaivá váltak.

(Forrás: Grunge)